KATONA JÓZSEF : BÁNK BÁN

KATONA JÓZSEF

BÁNK BÁN

Dráma öt szakaszban

1819

TARTALOM

ELŐVERSENGÉS

(PROLÓGUS)

ELSŐ SZAKASZ

MÁSODIK SZAKASZ

HARMADIK SZAKASZ

NEGYEDIK SZAKASZ

ÖTÖDIK SZAKASZ

SZABADOS KECSKEMÉT MEZŐVÁRASSA
NEMES FŐBÍRÁJA ÉS TANÁCSÁHOZ

Hol hazánk egyik legelső
Vára, ősz Partiscum álla -
Hol Zalán első futása
Győzedelmi halmot ása
Ung-urinknak; hol a hála
Szent helyét adó Gemelső -
Hol keverve nincs be még a
Szentkori
Pásztori
Kún magyar szív - Kedskő-méga!
Te! mely nekem oly sokat osztogatál.
Anyás kebeled, hol a boltozat áll.
Melyben gyenge
Bölcsőm renge -
Te vedd is ez első szülöttemet el!
Arass (noha szűken is) így, ha vetel! -
Gyászos az, mit búja szívvel
Itten egy latorfi mível:
Egy magyar becsűletével
Rogy le két ház drága
Földi boldogsága. -
Isten ójjon szülötthelyem!
Ezt neked szívből szentelem.
Vedd kegyessen a nevével,
Nemes
Főbíró és Tanács

SZEMÉLYEK

II. ENDRE,		a magyarok királya
GERTRUDIS,		a királyné
BÉLA,	ü
ENDRE,	ý	kis gyermekeik
MÁRIA,	þ
OTTÓ,		Berchtoldnak, a meraniai hercegnek fia,
		Gertrudisnak testvéröccse
BÁNK BÁN,		Magyarország nagyura
MELINDA,		a felesége
SOMA,		a fiacskájok az udvarnál
MIKHÁL BÁN,	ü
SIMON BÁN,	þ	Melinda bátyjai
EGY ZÁSZLÓSÚR
PETÚR BÁN,		a bihari főispán
MYSKA BÁN,		a királyok nevelője
SOLOM MESTER,		ennek fia
BENDELEIBEN IZIDÓRA,		thüringiai leány
EGY UDVORNIK
BIBERACH,		egy lézengő ritter
TIBORC,		paraszt

Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok, Ritterek, Békételenek, Katonák, Jobbágyok

Történt az 1213-ik esztendő vége felé

ELŐVERSENGÉS
(PROLÓGUS)

Ottó és BiberachOTTÓ (örömmel vonja be Biberachot).
        Ah Biberach! Örvendj! bizonnyal az
        Enyim fog ő - az a szemérmes angyal -
        Enyim fog ő lenni, kiért sokat
        Oly nyughatatlan szívvel éjtszakáztam!
        Oh Biberach, enyim bizonnyal ő!
BIBERACH
        Hm, hm, ugyan bizon! Melinda? jó!
OTTÓ
        Oh, mely hideg! - mit is beszélek én
        Ezen megúnt fagyos személy üres
        Szívének, aki eddig sem tudá azt,
        Hogy mit tegyen forróan érzeni.
BIBERACH
        Ej, sőt igen nagyon tudom, kegyes
        Herceg, hacsak reá találok is
        Gondolni, könnybe lábbad a szemem,
        Olyan nagyon tudom heves szerelmünk
        Áldott javát savát megérzeni.
OTTÓ
        Hallgass! - de mégis - halljad csak: Melinda -
        Oh addsza halhatatlan életet,
        Vagy csak szüntelen álmot, ég! - Örök
        Mindenható! hahogy Melinda hold:
        Endymion lehessek általa. - -
        Halljad csak: ő - Melinda szánakoz
        Rajtam, midőn komor tekéntetem
        Tartom szegezve rajta, azt sohajtván:
        "Miért nem maradtam a hazámba". -
BIBERACH
                                Még
        Innét az ördög ássa azt ki, hogy
        Szeret.
OTTÓ
            De sírt, midőn valék vele -
        Sírt, Biberach!
BIBERACH
                        Nevetni vagy pedig
        Könnyezni: az mindegy az asszonyoknál.
OTTÓ
        Úgy, úgy; de a szemem közé se néz. -
BIBERACH
        Páh, milliom! midőn nekem Luci
        Nem néz szemem közé, előre már
        Tudom, Lucim megént csalárdkodik:
        Jó hercegem, vigyázz! talán világnál
        Útálat a szerelme - és ha nem: mint
        Bánk hitvesétől, meglesz a kosár.
OTTÓ
        Akkor Melindáról lemondok és
        Színlett feláldozásom annyival
        Jobban kötöz szivéhez. Oh bizony
        Egy asszony álma vajmi gyenge a szép
        Hívségről, és - Melinda is csak asszony.
BIBERACH
        De Bánk - az áldozat-kipótoló -?
OTTÓ
        Ej, őtet a nagyúri hívatal -
BIBERACH
        El fogja úgy-é majd vakítani?
        Oh jó uram, csalatkozol, szerelmes
        Bánk bán szemének íly titok nehéz.
OTTÓ
        És még ma kell, hogy ő enyém legyen!
        Szerelmet érzek én, s csak az meríthet
        Vég nélkül édes Elysiumba, hol
        Önnön szerelmünk önkirálynénk,
        Szép életünk világa, valódi jó,
        Forrása annak, a mi nagy, koporsó
        Üregében élet, és kivánt jövendőnk
        Egyetlen egy kezesse - az, de az! -
BIBERACH
        Kárával a szegény hitesnek? Oh
        Te elragadtató szerelem te! a-
        Mely Éva csábítója volt, ugyan
        Ilyen szerelmet érezett az a
        Kigyócska. Prósit a fölöstököm!
OTTÓ
        Embertelen! Most oktatásra nincs
        Szükségem.
BIBERACH
        Ej, hercegem, hiszen, - no - jó
OTTÓ
        Távozz előlem -
BIBERACH
               Imhol a királyné - -
GERTRUDIS (belép).
        Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek
        S magam jövök hozzád: de mondhatom
        Neked, hogy ez ma udvaromban az
        Ily esztelenkedések közt utolsó
        Fog lenni; mert azért, hogy a király
        Után való bánatjaimat kiverjem
        Fejemből, avagy téged hercegem
        Örvendezőbbé tégyelek - soha
        Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! -
        Te holnap útazol! -
OTTÓ (dörmögve)
                        Csak célomat
        Érjem - ha a pokolba is - megyek.
        (El, Gertruddal.)
BIBERACH
        Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert
        Egy ily keszeg, sovány fiút az izmos
        Bánk bán - bajúsza egy végére tűz.
        (Utánok ballag.)

ELSŐ SZAKASZ

A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész italok.
Gyertyák égnek. Gyakor jön be néhány vendég, iszik, s ismét megy.
Kívül táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.
Mikhál egy asztalkánál szundikál.

ELSŐ JELENET

SIMON (belép).
        Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!
        (Meglátván Mikhált.)
        Ej, lássa bár az ember, e bizony
        Alszik megént! - No bátyám! ébredezz!
        Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva
        Nézgélnek (Mellé ül.)
MIKHÁL (felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).
                Ősz hajam vagyon Simon,
        Jó lelkiesméretem: azért biz én
        Nem gondolok velek.
SIMON
                          De mégis, én-
        Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?
        No - a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)
MIKHÁL (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).
                                       Ah!
        Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!
        De vége! Már nekik is - jó éjtszakát!
        (Felkapván az ezüstpohárt.)
        No, éljetek fenn ott, bojóthiak!
        Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)
SIMON
        De hátha mégis úgy lehetne itt is?
MIKHÁL
        Olyan csodálatos hangon felelsz.
        Simon, reménylesz? - ej, jó éjtszakát!
SIMON
        Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.
        Még gyóntatómnak is csak esküvés
        Alatt nyilatkozhatnám ki; de
        Neked - neked Mikhál, nem: én atya
        Vagyok.
MIKHÁL (feláll).
        Simon!
SIMON
                  Tán kétségeskedel?
        Negyvenhat esztendősnél nem vagyok
        Több.
MIKHÁL
                  Oh Simon, nem hal ki a bojóthi
        Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell
        Mennünk - csak ott kell a bojóthi fajnak
        Zöldelni -
SIMON
                  Vagy Magyarországban. Magam
        Is gondolám már s elvégeztem azt,
        Hogy minden országból Bojóthra vinném;
        De itt nem aljasúl el a spanyol -
        Elég ha mindmegannyi jó magyar
        Háznépnek ők lehetnek törzsöki.
MIKHÁL
        Ők?
SIMON
                  Hét fiú.
MIKHÁL (elszomorodva leül).
                        De már ez csúnya tréfa.
SIMON
        Hallgass meg engem: tegnap estve a
        Vadászaton egy őzet kergeték,
        És - egy banyát találtam. Ő alig
        Látott meg engemet, s leroskadott
        Térdére és tudtomra adta, hogy
        Feleségem immár megszült. Szinte el-
        Indultam; amidőn hatot felém nyujt.
        "Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz
        Ő egykor egy szegény koldús személyt
        Elkergetett magától s becstelennek
        Nevezte, mert kettős szülöttje volt:
        Hogy most az istenség adott hetet
        Neki, nyomban emlékébe jött az, amit
        Mondott. Megindulván azon, nehogy
        Feslettnek ítéltessen, egy fiat
        Megtart magánál - a többit, hogy öljem
        Meg, azt parancsolá" -
MIKHÁL
                         Tigris-anya!
SIMON
        Megesketém és titkon általa
        Neveltetem mindnyáját.
MIKHÁL
                         Hát az anyjok?
SIMON
        Mindég keservesen zokog, midőn
        Az egyet a kezébe vészi és
        Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?
MIKHÁL
        Aztán mi lesz?
SIMON
                  Mikor majd nagyra nőnek,
        Akkor fogom mutatni csak, hogy ő
        Haljon meg akkor - de örömébe haljon.
        Minő öröm lesz ez? Már elhagyom
        Endrének udvarát, s velek leszek. -
        Mikhál, miért sírsz oly keservesen?
MIKHÁL
        Nem hal ki a bojóthi nemzetem!
SIMON
        Nem. Nem. De hát ne sírj!
MIKHÁL (poharat kap).
                                Öröm miatt. -
        Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek:
        Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek -
        Nem, nem csak egy az, aki itten örvend,
        Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)
SIMON
                          Nézd, ezek nem.
Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran,
minden valakire való ügyelés nélkül leüldögélnek, isznak.SIMON (Mikhál mellé ülvén, poharat tölt).
        Nézd, mintha orra vére folyna, úgy
        Kullog be némelyik. Manó vigye
        Vígságtokat, hol a szabad magyar
        Érzés az itt erőltetett feszesség
        Láncába kénytelen harapni.
EGY BÉKÉTELEN (rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre).
                                No! -

MÁSODIK JELENET

PETUR BÁN (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát).
        Igy? - Ördög és pokol! Bizony majom
        Mind egyről egyig. - Oh te szép nevű
        Magyar - Magyar? - Hej, félre oktalan
        Aggodalom! mit használ itten a fog-
        Csikorgatás?
        (Főbe üti magát.)
        Bolondos agyvelő!
        (Dörmög.)
        Szabad kivánna lenni mindenik,
        És torkukon kegyes nagyasszonyuk
        Sült-főttje oly mohón rohan le, hogy
        Majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá
        Lettél dicső Árpád gyümölcse te?
SIMON
        Bán, hát mi lelt?
MIKHÁL
                 Petur, nem vagy magad,
        Nyelvedre vigyázz.
PETUR
                  Úgy? igaz - helyes - -
        Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,
        Bojóthotokban nem maradtatok?
MIKHÁL
        Csitt, csitt, ez itt (szívére mutat) sebet ver.
        Ó fiam!
SIMON
        Ember, belőled a rossz lélek ordít!
        Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol-
        Ország halálos ágyában nyögött
        Ránk nézve, hogy kiléptünk abból egykor.
        Azóta megholt.
MIKHÁL
                  Meg bizony. De csak
        Békével -
PETUR
                  Átkozott jámbor te! ki
        Békével? Én talán! Ég és pokol!
        A békés egy bolond; s az is bolond, ki
        Békételen: de én békételen
        Mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.
        Oh, célra! célra! így különben egy
        Bárányi békesség - mi több, maga
        Epét okádna itt a békességes
        Tűrés, kiáltva: ördög és pokol!
MIKHÁL
        De, ember! Ej, eredj, eredj haza,
        Aludd magad ki - menj, menj!
PETUR
                          Én?
MIKHÁL
                          No, leg-
        Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb
        Hangon: az emberek néznek -
PETUR (felugrik, de majd leül).
                                Ki? Hol? -
        No, jó! - nem is beszélek - még csak egy
        Szócskát se. Mindenik kimondatott szó
        Hazud, s az emberekben nyargaló
        Tüdő csak a hazugság ördögének
        Lakása. Így ni (az asztalra könyököl) hallgatok.
MIKHÁL
                           S kiálts
        Jó éjtszakát.
PETUR
                  Jó éjtszakát? igen -
        Majd amidőn egy nemzetség kipusztul;
        Vagy csontjaimmal a meráni gyermekek
        Fognak tekézni, - akkor - - Most, fogok
        Hallgatni - még ma néma lenni, mint egy
        Carthusianus. (Ismét dörmög.) Ó mikép tekéntett
        Le ránk! csak a merániakra néz.
        Bámulja a harisnyát - a magyar
        Csak hátul áll s sóhajt az ily hazánk
        Nagyasszonyán. Haj! Istenemre leg-
        Alább csak egy vidám tekéntetet
        Mutatna hát, ha színből is: nem esne
        Olyan nagyon szívére a magyarnak! -
        Ő is meráni! - -
SIMON
                  Hát honnét akarsz
        Már most barátokat? midőn sem a
        Meráni, sem pedig magyar - -
PETUR
                          Ki mondta
        Azt? Én s meráni?! Hát mikor nevezte
        Testvérnek a tűz a vizet? - csupán
        Csak bennetek van még egyetlenegy
        Bizodalmam! A ti húgotok -
MIKHÁL, SIMON
                          Melinda?
PETUR
        Felesége a nagyúrnak: ő, vele
        Kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.
MIKHÁL
        Szegény teremtés vagy, ha célodat
        Csak asszony által gondolod kivinni! -
        Hát nemzeted? - -
PETUR
                  Ne ingerelj fel! - Oh
        A nemzet! - ahány fő, szintannyi ész.
        Kényes becsűlete, mint a köntöse -
        Sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj
        Neki hirtelen egy jó szót s világot
        Teremtve öszverontja ellenségidet.
        Nézzétek - itt is - ott is - úgy kiválnak
        A többi lévnyalók közül, miképpen
        Egy medve több vakondokok közűl.
        Nem méreg az, mely őket oly komorrá
        Teszi, - bánat az, hogy bort adnak nekik,
        De ami egy fillérbe se kerülne -
        Jó szót, figyelmet, nem találnak itt.

HARMADIK JELENET

Myska bán egy ritterrel jönMYSKA (egy üres ivóasztalhoz megy s tölt).
        Úgy, úgy vitéz úr: a magyar bor olyan,
        Mint a magyar barátság - mentől óbb,
        Annál erősebb. (Leülnek.)
PETUR (bosszankodva néz reá).
                                Hogyha nem dohos.
MIKHÁL
        Csak a dologra mostan.
PETUR
                          Ah, soká jön.
MIKHÁL, SIMON
                  Kit vársz?
PETUR
                          De el fogjátok-é hát hinni?
MIKHÁL, SIMON
                          Szólj!
        Szólj!
PETUR
                  A nagyúrt.
MIKHÁL
                         Bánk bánt?
PETUR
                                  No csak ne oly
        Csodálkozást! - Utána küldtem egy jó
        Futó legényt titokban. Lássa azt,
        Hogy itt mik esnek.
SIMON
                          Petur, Petur!
PETUR
        Csitt! - nektek erről egy kukkot se kell
        Ám tudni. Nagy - nagy, ami fenn forog
        Játékon: a haza és Melinda.
MIKHÁL, SIMON (hirtelen az asztalon által Petur kezét megkapják).
                              Mit?
        Melinda, mondod?
MYSKA (poharat emel).
                        A mi nagy királynénk!
VENDÉGEK
        Éljen sokáig!
PETUR (vad tekintettel s vérben forgó szemmel felugrik, öklével
        süvegét szemére nyomván, ordítja).
                        A magyar szabadság! (Iszik.)
BÉKÉTELENEK (felugrálva, dörömbölve viszonozzák).
                        Éljen soká!
(Myska s a vendégek bámulnak.)EGY UDVORNIK (jön).
                                Utolsó tánc! (Ismét elmegy.)
MIND
                                    Jerünk. (Elmennek.)

 NEGYEDIK JELENET

Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy zugolyban lévő ajtócskában
mutatja magát. Nemes mélóság, mindenben gyanakodó tekintet, fojtott
tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás
azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről.
Petur meglátván Bánkot, hátramarad.

BÁNK (midőn mind eltakarodtak, előre siet).
        Petur! Ha! - hogy mindent így kelletik
        Találnom! -
PETUR
                          Jaj kegyes nagyúr! sokat
        Fogsz még te itt találni, ami akkor
        Nem volt, midőn elmentél. Oh de hála,
        Hogy itt vagy ismét. Orvosolj, ha tudsz.
BÁNK
        Hazánk külön-külön vidékein
        Jajt s bánatot találtam; s itt ime
        Ellenkezőt találok, s nem tudom,
        Melyik tehet rémítőbbé - Köjön
        Táján talála engem a serény
        Követ. Petur, miért hivattatál
        Te engem vissza? még pedig titokban!
PETUR (körültekint).
        Titokban bán, titokban - azonban szólni
        Itt nem lehet - hiszen magad tudod, sőt
        Látod, (csúfosan kimutat) hogy egy jól megteríttetett
        Asztal legyekbe nem szűkölködik.
        Ezek donognak, és lehet talán, hogy
        A titkom is kidonganák -
BÁNK
                                   Titok?
PETUR (szinte súgva).
        Úgy van, kegyes nagyúr, úgy van, titok,
        És még pedig setétben -
BÁNK (megijed).
                                Bán!
PETUR
                                  Te is
        Bele vagy keveredve, és ha veszteségre
        Jön a dolog, tied lesz a nagyobb.
BÁNK
        Bán! bán! hamar beszélj!
PETUR
                          Nem, óh nagyúr!
        Mert azt kivánni, hogy megsúgjanak
        Mindent az emberek, csak annyi, mint
        Abban találni kedvet, hogy ha sok
        Irigye, ellensége van: pedig
        Mindenkor a legördögebb nadály
        A sugdosó maga, - én az nem vagyok; de
        Jőjj még az éjjel - itt ha eloszlanak -
        Házamhoz. A jelszónk lészen: Melinda! (El.)

ÖTÖDIK JELENET

Biberach, aki éppen kevéssel előbb, mint valakit kereső,
belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve vonja egy szegletbe
magát és alighogy Petur elvégzé beszédét - hamarébb kisuhan.

BÁNK (elkiáltja magát).
        Melinda!? (Sok ideig nem tudja magát szóra venni)
                        Az - Melinda - Jelszavok!
        Melinda szép, mocsoktalan neve
        Ma szemfedélűl szolgál egy setétben
        Ólálkodó csoport között! - Titoknak
        Lett zára a Melinda szabad neve!

HATODIK JELENET

TIBORC (ugyanazon ajtón, melyen Bánk bejött, becsúszik).
        Ni, boldog Isten! Mégis ő biz' az!
        Bánk bán - nagyúr -!
BÁNK
                   Elárultattam?
TIBORC
                                            Én
        Tiborc vagyok, kegyes nagyúr - no, lám!
BÁNK
        Tiborc - (Gondolkodva járkál).
TIBORC
                 Igen - mert szólni kellenék
        Nagy dolgokat -
BÁNK
                   Melindáról?
TIBORC
                         Nem arról.
BÁNK
           Nem!
TIBORC
                 Lopni jöttem ide; mivel a szegény
        Anya s gyermekek velem - (Elfojtódik.)
BÁNK
                           No jól van - úgy.
TIBORC
        Oh, én szerelmes Istenem! hiszen
        Nem is figyelmez rám - Bánk! - bán! - nagyúr -
BÁNK
        Melinda! és mindég Melinda! - szent
        Név! égi s földi mindenem javát
        Szorosan egybe foglaló erős
        Lánc, úgy elomla törhetetlen élted,
        Hogy abból a gazoknak is jutott? (Fellobban.)
        Mennyben lakó szentséges atyám! ide
        Mindentudásod égi cseppjeit!
        Nekem - nekem, hogy e nagy fátyolon
        Átlássak és eszemmel a halandók
        Szívébe nézhessek, mint a tükörbe.
TIBORC
        Nagyúr -
BÁNK
                   S ugyan továbbra láttak ők,
        Mint a szerelmes? És azért futom-
        E én az országot, hogy addig itthon
        Fojtsák meg üdvösségemet? - talán
        Ez a királyos asszony azért tetéz
        Munkákat a munkákra, hogy szemem
        Elkábulásakor, szívemben a benn-
        Lakó becsűletet megölje? - Jaj! -
        S most már ezen setétben bujdosók
        Volnának, akik engemet bolond
        Álmomba' szánva háborítani
        Igyekszenek s a végveszélybe' forgó
        Becsűletem felett rikoltanák:
        "Bán, ébredezz; mert meglopattatik Bánk!"
        Azonban - ezek talán csak úgy fogadt
        Szolgái voltak egy veszett irígy
        Embernek, aki nyúgodalmamat
        Sajnálva, itt (szívére ver) szorongatást okozni,
        S döbbentni szívemet kívánta - (Megijed.)
                                     Meg-
        Döbbenni? ezt előttem egykor úgy
        Festék le, jól tudom, mint egyikét a
        Lélek betegségének - - - - - -
        Az sem lehet hiszen szünetlen ép! (Reszketve.)
        Bánk! Bánk! te nem mered kimondani
        Talán? Ki, csak ki! hogy kacagja a
        Visszhang is árva gyengeségedet -
TIBORC
        Oh szent teremtő!
BÁNK
                   A szerelme-féltő
        Bánk bán! (kacag) Tüdő, hazudsz! hazudsz!
        (Fájdalommal fejét kezei közé szorítja.)
        Mit nyughatatlanítsz setétes álom-
        Kép! mit gyötörsz incselkedő chimaera!?
        Hát a világnak egyik pólusától a
        Más pólusáig, szerelmeimben, én
        Miért öleltem mindent egybe? mért
        Mindent? miért te benned, óh Melinda!?
        S egy ember - egy haszontalan por - az
        Ütné ki őtet karjaim közül?
        Őtet!? Ki lenne az? Ki lenne az? - -
        Világot, itt! világot! (hirtelen) A setétben
        Ólálkodókhoz elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)
TIBORC
                         No itt hágy. -
        Ah, mintha jönnének - jönnek - csak el! -
        Éhezzetek szegény férgek: nem ért
        Még a lopáshoz ősz Tiborc apátok.
        (Rettegve Bánk bán után siet.)

HETEDIK JELENET

Ottó és Biberach jönnek.OTTÓ
        Frissen - beszélj - találhattad magát?
BIBERACH (jelentőleg).
        Találtam - a galamb helyett oroszlánt.
OTTÓ
        Talán haragszik? Mit szólott?
BIBERACH
                               Hogy: eljön.
OTTÓ (örömmel).
        Eljön!
BIBERACH
                       No csendesen! - Dicsérd csupán
        Múltával a napot.
OTTÓ
                   Hiszen maga
        Mondá Melinda, hogy eljön?
BIBERACH (fagyosan elmosolyodik s futva azon ajtóra veti szemeit,
        melyen Bánk elment).
                                Maga.
        (Hangosan, vélvén, hogy Bánk hallgatózhat.)
        Germanciust, ki elrejté magát,
        Hogy majd kilesse, mit beszéllenek
        Felőle, nem jó ám követni mindég,
        Mert a szelíd Germancius tudá
        Az indulatjait mérsékleni.
OTTÓ
        Miért beszéled ezt nekem?
BIBERACH
                       Csak úgy -
OTTÓ
        Te indulat nélkül való teremtmény,
        Esmérlek-é immár én tégedet?
        Vagy egy csodálatos embernek óhajtsz
        Látszani úgy-e? - Légy nekem barátom.
BIBERACH
        Én nem.
OTTÓ
                   Nem? és miért?
BIBERACH
                               Hogy más legyen.
OTTÓ
        Derék.
BIBERACH
        Azon bolondság, amidőn
        Az állapotját elfelejti az
        Ember, nevetségesebb, mint ha a
        Természetét erején fellyűl feszíti.
OTTÓ
        No, adj tehát tanácsot most.
BIBERACH
                       Miben?
OTTÓ
        Te esméred Melindát -
BIBERACH
                       Tán - igen.
OTTÓ
                                   Szólj!
BIBERACH
        Hm -! minden, ami a fehérszemélyek
        Szív-büszkeségeinek hízelkedik,
        Egyúttal az már tetszik is nekik.
        Ők a legundokabb kirugdalódzót
        Is még dicsőségesnek esmerik,
        Ha benne egy kis rendkívül-való van.
        Egy herceg - egy királyi néne - egy
        Kereszt - arany lánc, mind egérfogók
        Az asszonyokra nézve.
OTTÓ
                           S a derék
        Bánk bán, Melindára?
BIBERACH
                       Férj, kit szeret.
OTTÓ
        Elvesztem!
BIBERACH
               Oh, dehogy! A férj se várjon
        Az asszonyának szívétől soha
        Többet, csak amit egy becsületes
        Kalmártól: ez bármilyen szentül is fel-
        Fogadja a kiválasztott jószáginak
        A félretételét - mégis hazud -
        Egész örömmel adja által a leg-
        Elsőnek, aki értek többet ád.
OTTÓ
        Mért könnyezett hát, hogy velem beszélt?
BIBERACH
        Ez éppen a fő bökkenő! Uram,
        Hidd el, hogy asszonyink ravaszabbak ily
        Esetben, mint az ördög, amidőn
        Az elragadni egy bűnöst törekszik.
OTTÓ
        Oh, hát enyim Melinda!
BIBERACH
                        Nem hiszem.
OTTÓ
        Nem?
BIBERACH
                Mért akarsz elvenni egy szerencsét,
        Melyet nem adhatsz vissza?
OTTÓ
                           Biberach!
        Mi lesz hát ebből? hisz' egyszer így,
        Máskor pedig másképp szólsz -
BIBERACH
                               Mert sem a
        Búdban, sem a szerencsédben soha
        Ok lenni nem kivánok.
OTTÓ (felbosszankodván; megvetőleg).
        Ostoba! (El.)
BIBERACH (egyedül).
        A repkedő kicsinyke lelkek oly
        Sokan donognak a világba', mint
        A szúnyogok; de vajjon hol van az
        Az ember, aki abban elhitetné
        Magát, hogy ő közikbe tartozik?
        Sokszor derék, ha egy ily ostobát
        Jól megzavarhat az ember, ámde úgy,
        Hogy ő megént mást légyen kénytelen
        Zavarni. Rajta csak kegyelmes Ottóm:
        Ugorj! de Biberachod hátra áll.
        S ilyen szegény egy ember? éspedig
        Uralkodó ember! mégis kezében
        A nénje szíve, akit egy nagy ország
        Fél -! Tartományok hát csak machinák,
        Amelyeket kis gyermek is megindít,
        Ha félelem s reménység mindenik
        Kereket helyén maradni kényszerít.
        (Gondolkozik.)
        Itthon vagyon tehát - Melinda a jel -
        Jó, jó - - de csak vigyázva. Meglehet,
        Bánkhoz szegődök. Ott van a haza,
        Hol a haszon - s miért ne húzzam azt?
        Hisz' aminek meg kell történni, az
        Anélkül is megtörténik. (Kitekint.)
                                Ha! más
        Oldalra a palásttal Bíberach.

NYOLCADIK JELENET

IZIDÓRA (sietve jön).
        Ő volt az! Úgy-e ő -?
BIBERACH (vállat vonyít).
                                Kisasszony! én
        Száraz reménnyel nem tudlak tovább
        Éltetni.
IZIDÓRA
                Mit? - Leselkedő! ezért
        Csaltad tehát ki titkomat -?
BIBERACH
                               Hisz' Isten
        Én nem vagyok - ha mást szeret.
IZIDÓRA
                                Való
        Tehát? Melinda -
BIBERACH
               És te is tudod?
IZIDÓRA
        Ha mások észre vehetik, én legyek csak
        Vak? - Bíberach, oh, szólj, tudná magát
        Melinda elfelejteni?
BIBERACH
               Talán. Hisz' asszony.
IZIDÓRA (dölyfösen).
        Asszony? Te érzéketlen ember! és
        Te is tudod közelről e nemet
        Esmerni -
BIBERACH
               Megtanultam, emberi
        Elmém ezernyi baklövésivel.
IZIDÓRA
        Melinda e szerént -?
BIBERACH
                       Asszony.
IZIDÓRA (méreggel).
                                  S azok -?
BIBERACH
        Az ördögökkel is elenyelgenének,
        Ha nincsenek körülöttök férfiak. (Kitekint).
        Jönnek! (A legnagyobb hidegséggel ott akarja hagyni.)
IZIDÓRA (szemeit tenyerével elfedi).
        Jaj a szemeknek, melyek ezt
        Látják - jaj a szívnek, mely érezi! -
        Oh Bíberach, ne hagyj el!
BIBERACH (visszaballag).
                                        Érted azt
        Is megteszem. - De térj ki most előlök!
        Egyetlenegy tanácsadásom ez:
        Kövesd Melindát, szép kisasszonyom,
        S ne ess utána Ottónak nagyon.
        Sok férfiak - tudom magamról - az
        Olyat, ki könnyű győzedelmet igér,
        Azért se' szívelik; de légyen a
        Meghódítás nehéz, már akkor ők
        Csak puszta büszkeségből is belé-
        Szeretnek.
IZIDÓRA (megsértetve).
                        Ah te szemtelen! (Elsiet.)
BIBERACH (könnyű vállvonyítással).
                                Szegényke!
        (Szünet után.)
        Kár ilyen csinos főért, hogy a
        Velő hibáz belőle! Benne van
        Szép két szem, amely hódítón beszél;
        Szép ajkak, édesen beszéllenek;
        És még egy elcsábíthatóan beszélő
        Szajkói nyelv - és minden, ami csak
        Beszélhet, azt beszéli, hogy:
        Az ész hibázik, a fejecske kong. (Elkullog.)

KILENCEDIK JELENET

Melinda s Ottó belépnekMELINDA
        Távozz!
OTTÓ
                   Melinda!
MELINDA
                          Távozz, mondom!
OTTÓ
                                   Egy
        Szót csak, Melinda -!
MELINDA
                        Édes Istenem,
        Mi lett belőle! -
OTTÓ
                   Énbelőlem?
MELINDA
                                    Ál-
        Orcádból, undok ember! oh szerelmes
        Jó Istenem, be megcsalatkozék!
OTTÓ
        Oh én is - én is megcsalatkozék!
MELINDA
        Kiben?
OTTÓ
                   Melindában. Midőn bejöttem ez
        Országba - mindjárt a szemembe tűntél.
        Egy szív után esenkedék, hogy e
        Szívem' felosszam. A sok udvari
        Szívek között - bocsáss meg - a tied volt
        Legegyügyübb, ártatlanabb, Melinda!
MELINDA
        Úgy, úgy! ezért kellett tehát nekem
        Ide jönni és ezért nem ille Bánk
        Bán hitvesének a magányba' lakni?
        Mert udvarunknak nagy szüksége volt
        Tapasztalatlan együgyű szivekre. Oh
        Ez fáj - kimondhatatlanúl.
OTTÓ
                           Midőn
        Fülöp király ölettetése végett
        Gyanúba jővén, szenvedésemet
        Elbeszéltem, oly szerelmes érzés
        Csillámla kedves könnyeidben -
MELINDA
        Jaj, jaj, tehát azon könnyeknek!
OTTÓ
                           Engedj
        Meg! vak valék, mivel szerettem. Ottó
        Többé nem az, ki volt. Ottó oda
        Maradt Merániában: más terme itt
        Már általad, Melinda. Akkoron
        Levék teremtve, amidőn először
        Megláttalak; mint gyertya által a
        Világ lesz - úgy valék melletted, úgy
        Követtelek; s levésemnek legelső
        Pillanatában eltünt lételem.
        Vétek-e ez?
MELINDA
                 Oh én csak sírhatok!
OTTÓ
        Melinda, kéméld könnyid záporát!
        És mégis - esküszöm - drágák ezek
        Előttem és vigasztalói meg-
        Átkoztatott jövendőmnek -! (magában)
                                Helyessen
        Mondád, ravasz kölyök!
MELINDA
                        Sajnállak. - Oh
        Herceg! Szerelmem által egy lehet
        Csak boldog és szerencsés - az pedig
        Bánk.
OTTÓ
                Oh bizonnyal az ő - egy boldog ember!
        (Sóhajtva, Melinda lecsüggő keze után hajol, s azt
        hosszasan homlokához nyomja.)

TIZEDIK JELENET

BÁNK (az ajtócskán ismét visszajön).
        Vad indulat, mért kergetsz vissza ismét?
        (Meglátván őket, tenyerét szemeire csapja.)
        Oh véghetetlen, szent könyörületesség!
        (Erős muzsika; Bánk megijedve szédeleg ki, vissza az ajtón.)
MELINDA
        Ah oszlanak!
OTTÓ
                   Csak egy szót még, Melinda!
MELINDA
        Bocsáss!
OTTÓ (szavakat láttatik keresni).
                Melinda! Oh mért kell nekem
        Olyan nagyon szeretni, mint soha
        Még nem szerethetett egy szív is! Oh
        Mért kell nekem csak nyögni ott,
        Hol minden érző szív megrészegedne
        Örömébe'! - Mért hogy reményem, szerencsém
        Vígságait haladja és szerelmem
        Oly vágyakat nevelni kénytelen,
        Melyek talán elmémtől fosztanak meg -!
        (hevesen)
        Lennél csak egyszer enyim Melinda, úgy
        Az álmot útálnám, mivel szemed
        Szememtől elvenné - a szelet, mert elragadná
        Tőlem lehelleted' - s a napvilágot,
        Mert képedet csókolná tőlem el.
        Eszelős szerelmem egy egészen új
        Világot álmod őrültségiben,
        Melynek csak Ottó a lakossa és -
        Melinda. (Letérdel.)
MELINDA (megretten).
                Térdepelsz?!
OTTÓ
                   Előtted, akit
        Imádok. Oh engedd meg gyermeki-
        Báb-módra minden gondolatjaim'
        Enyészni, és csak a Melinda édes
        Nevével agyvelőm betölteni.
MELINDA
        S ő térdepel! - Bánk, Bánk emlékezek
        Szavadra -
OTTÓ (felemelkedik).
                        Bánknak a szavára?
MELINDA
                                Arra.
        Midőn kezem' megkérte, nem rogyott
        Ő térdre -! szép se' volt igen; de egy
        Alphonsus, egy Caesar állott előttem.
        "Szabad tekéntet, szabad szív, szabad
        Szó, kézbe kéz és szembe szem, - minálunk
        Igy szokta a szerelmes: aki itt
        Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít."
        Ő mondta ezt, ámító! és bizony
        Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda.
        (Egész bosszúval el akar sietni; de szemközt jön Gertrudis.)

TIZENEGYEDIK JELENET

Gertrudis az udvari asszonyokkal megjelen, s hol a bosszús Melindát,
hol a magát feltalálni nem tudó Ottót nézvén, egy ideig megáll
hátulról; végre szúrósan felszólal.

GERTRUDIS
        Hogy sokszor oly hivatlan érkezik
        Az ember! és - (indulattal) mi volt ez itt
        Melinda?
MELINDA (keserűn).
        Édes - mulatság -!
GERTRUDIS
                      Nem reményleném!
MELINDA
        Mindent lehet. Köszönöm, nagyasszonyom,
        Hogy oly kegyes valál s átláttad azt,
        Hogy a bojóthi Melindának nem illik
        Falun magányban lakni, mert nagyúrné,
        S alkalmatosságot szerzél nekem
        Ezzel (Ottóra mutat) sok édes múlatságra is -
        Oh, mert hiszen Melinda együgyű!
        (Szinte illetlenül elsiet.)
GERTRUDIS (ajkát harapva néz utána).
        A kis majom harap (szünet). Negyed napig
        Előmbe nem bocsájtatik.
        (Járkál, végre az udvariakhoz szól.)
                                Magam
        Fogok maradni. - (Azok elmennek.)

TIZENKETTEDIK JELENET

GERTRUDIS
                      Ottó! hát mi volt ez?
OTTÓ
        Kedves királyi néném!
GERTRUDIS
                      Félre azzal!
OTTÓ
        Ő - ő -
GERTRUDIS
              Mi ő? mi ingerelte oly
        Nagyon fel őtet?
OTTÓ
                   Szívem.
GERTRUDIS
                        Szíved?
OTTÓ
                                   Az.
GERTRUDIS
        Ottó!
OTTÓ
                   Mi lelt?
GERTRUDIS
                      Azt kérded, biborunk
        Bemocskolója?
OTTÓ
                   Istenemre -!
GERTRUDIS
                      Mit?
OTTÓ
        Tűrtesd magad -
GERTRUDIS
               Ki vagy te? és ki én?
        Az én anyám, s hazám Meránia
        Szült téged? a nagy Berchtold vére így
        Fajúlt el?
OTTÓ
            Egyszer minden útakat
        Számomra készíted - azután pedig meg-
        Gyalázol!
GERTRUDIS
        A célod nem; de a módjaid
        Útálhatom. Magam készítek útat,
        Mivel beteg testvérem megvidámítása
        Volt késztetőm; nem tiltottam soha
        Tőled szerelmet! Vidámság, öröm,
        Minden csak a szolgálatodra volt;
        S most fajtalan véred tilalmas úton
        Melinda bírására csörgedez.
        Itt áll ím a gyűlöltetett; s az a
        Szép győzedelmes, kit meg kellett volna győzni,
        Amott meg - útálván ezt, engem is
        Kerűl.
OTTÓ
             De hallgass meg!
GERTRUDIS
              Meráni herceg -
        Egy férfiú nem tud kifogni egy
        Asszonyszemélyen; s egy Gertrudis - egy
        Asszony tud országok felett megállni.
OTTÓ
        Na jó! tehát lemondok róla.
GERTRUDIS
                                           Le-
        Mondasz? s te tudhatnád azt tenni? úgy
        Lelkemre mondom hát nem is szeretted.
OTTÓ
        Szerettem, esküszöm: de most eszem
        Szólt fel.
GERTRUDIS
              Hazudsz! - Az a tűz, melyet a
        Természet alkotott az asszonyok
        Szemébe, oly sebesen elragad,
        Hogy azt csak egy nyájas szó is dühös
        Lángokra gerjeszti s az erőtlen ész
        Elhallgat: ekkor már az észbe bízni
        Csak annyi, mint egy nagy tüzet csupán
        Buzgó imádság által oltani.
OTTÓ
        De könnyeit tekintvén -
GERTRUDIS (elkomorodik).
                                Sír is!
        (Keserűen elmosolyodik.)
                                      És
        Te róla mégis le akarsz mondani?
        Nem ösmered tehát az asszonyi
        Szív gyengeségeit? sem a hanyatló
        Virtusnak e fogásait? - Hiszen
        Könnyezni kell, hogy áldozatja színlett
        Becsét nagyítsa és a könny az a
        Gyöngy, mellyel a halálos ágyba' fekvő
        Szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor
        Is még lemond, az oktalan - bolond.
OTTÓ (unatkozva).
        Néném, tehát mi lesz kedved szerént?
        Majd bíborunk bemocskolása, majd
        Megvettetett szerelmem által a
        Rád háromolható szégyen gyötör.
GERTRUDIS
        Tudd meg, kicsinylelkű, hogy e dolog,
        Ha Melinda érdemét temette volna
        El, úgy kikergettetni kész lehetnék
        Országaimból - és mégis, ha azt
        Megérni kellene, hogy reám mutatva
        Susogni hallanám: ni itt megyen
        Gertrúd, az öccse kinek kontár vala
        Melinda elszédítésében - Ottó!
OTTÓ
        De Istenem! tehát szólj, mit tegyek?
GERTRUDIS
        Te engemet megláncolál, s magadnak
        Egy gödröt ástál, mostan mégis én -
        Én húzzalak ki abból?
OTTÓ
                   Csak te, oh
        Gertrudis! add tanácsodat nekem.
        Hogyan lehessen enyim Melinda szíve?
GERTRUDIS (elsárgulva visszarezzen).
        Hallatlan (Járkál; végre kikiált.)
                        Asszonyok! - - Megyek.
OTTÓ
                                   Kegyes
        Néném! (ölelni akarja Gertrudist).
GERTRUDIS (visszalöki).
                Hah! Vessz el itt arany kalitkád
        Ürében, árva bíboros teremtmény -
        Mit gondolok veled! (Elsiet, az asszonyok követik.)
OTTÓ
                           Hah!
        (A bosszúság és a szégyen közt habozván, végre kikiált.)
                                        Bíberach!

TIZENHARMADIK JELENET

Biberach belép és parancsolatot vár. Ottó valamit akar mondani, de
ismét abbahagyja, ki is akar menni, de nem bír magával, és végre az
elmosolyodó Biberachon akad meg kérdő szeme.

BIBERACH (vállat vonít. Ottóhoz akar menni, de a kis ajtó figyelmessé teszi.
        Végre megfogja Ottó kezét és az ellenkező oldalnak elejére kivezetvén ezt súgja):
        Eredj utána - mutass előtte ki-
        Derűlt tekéntetet - kérj engedelmet -
        Mondd, hogy sokat hallottál a magyar
        Feleségek állhatatosságáról - ez
        Csak próba volt. Örömében még maga
        Fog a királyné elvezetni hozzá,
        S a résztvevésig úgy is megpuhult
        Melinda tán öleléssel is köszön
        El nem rabolt bizodalomért. Kikérsz
        Elútazásod végpillanatán
        Egy János-áldását üríteni.
        Ott leszek én majd a pohárnok; a-
        Vagy légy magad - ne, itt egy kis hevítő;
        (Porokat ád által.)
        Emez pedig nénédnek altató.
        Ha ezt az álom elszólítja onnan
        Te vissza is mehetsz Melindához megént -
        (Elmosolyodik.)
OTTÓ (megrázkódik az öröm, félelem és Bíberach iránt való
        útálat s szeretet között).
        Irtóztató - de köszönöm. Úgy van! ő
        Enyim bizonnyal. - (A királyné után siet.)
BIBERACH
                       Hogyha bőkezűbb
        Lettél s fizettél volna, jobb tanácsot
        Is adhaték. Most jobb lesz tartani,
        Jó herceg, a magyarsággal. - No csak menj!
        (Le akar egy székre ereszkedni, de mintha valami jobb jutott
        volna eszébe, halkkal felemelkedik, és a belépő Izidórának,
        Ottó után mutatván, a másik oldalon elmegy.)

TIZENNEGYEDIK JELENET

Izidóra fájdalommal néz mind a kettő után, azután elsiet Ottó után.

BÁNK BÁN (eléjön a rejtek-ajtóból meztelen fegyverrel; magán kívül
        sok ideig tipeg-topog).
        Hogy e tetem fagyos, hogy e szemek
        Vakok, hogy e fülek dugúlva nem
        Valának! - Egy királyné és - Melinda -
        Oh, oh!
        (Hidegülve.) Megént lehelhetek, megént,
        És érzem azt, hogy élek. A homály
        Eloszla - megvirradt - felébredék.
        Irtóztató kilátás a jövő
        Nappalra! - Vond ki lelkem, most magad
        Azon setét ködből, mely eltakarta
        Előled a világot s emberi
        Vak bízodalomba szőtt! - És ilyen asszony
        Őriz meg, oh magyar hazám? Hah, egy
        Fertelmes asszony, kit, hogy ördögi
        Érzésiben ne lephessen meg a
        Jobb ember, érthetetlenül beszéli
        Kétféleképpen gondolatjait. -
        De hát Melinda! oh! hát a haza!
        Itten Melindám, ottan a hazám -
        A pártütés kiáltoz, a szerelmem
        Tartóztat. - Énrám bíz a szúnnyadó
        Gondatlan - énrám tevé le a
        Szegény paraszt elfáradt csontjait:
        Nem vélik ők a zendülést, mivel
        Bánk a király személye - esküszöm
        Meg is fogok felelni ennek, és
        Habár tulajdon síromon fog is
        A békességetek virágzani. -
        Szedd rendbe, lélek, magadat és szakaszd
        Szét mindazon tündéri láncokat,
        Melyekkel a királyi székhez és
        A hitvesedhez, gyermekidhez, oly
        Igen keményen meg valál kötözve!
        Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor, a-
        Midőn az alkotó szavára a
        Reszketve engedő chaos magából
        Kibocsátja. - Két fátyolt szakasztok el:
        Hazámról és becsületemről. A
        Bocsánatot hörgés közt is mosolygom,
        Ha ölettetésem ezekért lészen! - Egy
        Mennykőcsapás ugyan letépheti
        Rólam halandóságom köntösét: de
        Jóhíremet ki nem törölheti.

Függöny

MÁSODIK SZAKASZ

Setét boltozat Petur házában. Hátul középen egy fekete asztal,
mely körül Mikhál bán, Simon bán s a békételenek ülnek, sokan pedig
körülöttük állanak. Petur bán az előlülő; a feje felett, a falon egy
kép függ, melyen egy a trónuson büszkén ülő asszony látszik. Mindenik
békételen mellett a székhez egy béfedett paizs van támasztva.
Nagy függő lámpás világít. Az előbbeni éjtszaka.

ELSŐ JELENET

PETUR
        A hajnal érkezik, s még mind csak ily
        Határozatlanúl? - Szorongatást
        Okoz talán a jó szerencse? vagy
        Csak összetett kezekkel várakoztok,
        Hogy majd helyettünk fog dolgozni a sors? -
        Hát nem ti voltatok, kik oly mohón
        Kapátok érc-pohártokat, midőn
        Vagy három órával ezelőtt ivék a
        Magyar szabadság hosszú életére!?
        Úgy, Úgy! hiszen, meg kellett volna azt
        Gondolni, hogy csak akkor mernek a
        Kis gyermekek mást fenyegetni, a-
        Midőn hiszik, hogy azt nem tudja senki.
SIMON
        Boldog, ki hisz: mert meg nem váltja a
        Jelenvaló kisebb rosszat talán
        Rosszabb jövendővel. Mi lesz hazádból
        Akkor?
PETUR
               Megállja még az a sarat.
SIMON
        De mégis - úgy lehet, hogy elmerül.
BÉKÉTELENEK (dörmögve).
        Igaz.
PETUR
              Hah! Ördög és pokol, biz' úgy
        Kívántok itt világosíttatást, mint-
        Ha a dolog csak engem érdekelne,
        És bőrötökre tán építeni
        Magamnak egy uralkodást akarnék.
SIMON
        Mikhál, te szólj.
MIKHÁL (aki szundikált).
                        No mit? - csináljatok
        Mit tetszik, és ahol közegyezéssel
        Megállapodtok, ott megegyezek. (Ismét szundikál.)
SIMON
        Hm! csalhatatlan a közegyezés?
BÉKÉTELENEK (dörmögve).
        Kérdés!
PETUR
               Tehát ti szűntelen csak
        Visszhangi vagytok e szőrszálhasító
        Fontolgatásinak? Mért jöttetek
        Ide hát? vagy a pillantatnak közel-
        Létébe' kívánnátok visszamászni?
        Oh gyáva lelkek! mondom: a jövő
        Éjjelre.
SIMON (homlokát dörgölve).
                        És olyan hamar.
BÉKÉTELENEK (nyughatatlansággal).
                                        Hamar.
PETUR
        Zárt néki, míg nekünk nem adja ő.
        Tű asszonyok kezében, nem királyi
        Pálcánk - le onnan édes asszonyom!
        (A felette lévő képet ellöki.)
        Egy olyan teremtés, akinek nem ez
        Hazája, - cinteremjeinkben a-
        Kinek lenyúgodott szülői nem
        Tevék le csontjokat, - ki gyermeki
        Játékainkban is nem osztozott volt:
        Bennünket az vajjon szerethet-é?
BÉKÉTELENEK (elevenebben).
        Nem, nem!
SIMON
                  De hátha mégis úgy lehetne?
PETUR
        Hallgass Simon! - Nem érdemes talán
        Az, ami játékon forog, hogy a
        Kockák vetésén kissé karjaink
        Fárasszuk?
        (Felkapván a mellette levő paizst, arról a takarót
        lerántja és a címer rajta egy a trónus alatt vérében
        fetrengő asszony.)
        Im csak ide tekéntsetek!
        Nem érdemes mászásra e derék
        Szőlőgerezd? Nem érdemes, hogy a
        Király megént király legyen? s nyakunkra
        Ne hágjon a dölyfös Meránia?
        (Mind bámulva vonják le mellettük levő paizsaikról a
        takarót s mindeniken az előbbeni címer látszik.)
        Egy véres asszony a királyi szék alatt. - - -
        Nincs senki is? - no menjetek haza
        Tehát s vegyétek fel magatokra a
        Töredelmeseknek köntösét, ha ez
        Vétek; s zokogjatok, mint a bolondok,
        Kik vétkekért csapra ütik véreket -
BÉKÉTELENEK (felzúdulva kardot rántanak s az asztalra csapják).
        Sokáig éljen a magyar szabadság!
MIKHÁL (felütődik).
        Mi az? mi végződött?
SIMON (ingadozva).
                        Én nem tudom.
PETUR (egy szegletbe dobván a nála levő paizst).
        Le a királyi székből asszonyom!
BÉKÉTELENEK
        Véressen is!
MIKHÁL
                 Mit? Oh nagy Istenem!
PETUR
        Mi lelt öreg? - vagy úgy! Hát a jövő
        Éjjelre -
BÉKÉTELENEK
                Pártütés!
MIKHÁL (felugorván, egyik széktől a másikig tántorodik).
                                Hah! Pártütés?!
PETUR
        Utálatos beszéd! nem pártütés -
        Kicsikart szabadság! - csak nyúgodj, öreg.
MIKHÁL
        Oh nyughatatlan éjtszakám! Simon,
        Petur - ti - emberek! - Irtóztató
        Álomba rengettetek el engemet.
        Mikhál - öreg! mi lett belőled? - ébredj!
        (Magát mellénél rázza.)
PETUR
        Csak csendesedj! neked semmit se kell
        Csinálni -
MIKHÁL
                 Oh, bán, bán, ez már gyalázat!
        Simon, Simon! te is közöttök? oh nem!
SIMON
        De hátha mégis -
PETUR
                 Ő is fegyveres-
        Társunk -
MIKHÁL
                 Csalárd vagy bán: az én öcsém ő?
        Uram teremtőm szánj! mire
        Jutottam? (Térdreesik.) Irgalom meg irgalom,
        Irgalmas Isten! Ah, hová jutottam!
        (Elhanyatlik.)
SIMON (felfogja).
        Bátyám!
PETUR
                  No, hagyd el, üljetek le csak.
        A vének ollyak, mint a gyermekek,
        Kik mindenért sírva fakadnak. Nem is hal
        Ő meg.
SIMON
        De hátha mégis úgy lehetne -?
AZ ŐR (kívül).
        Ki vagy?
SZÓZAT
             Szabad magyar.
AZ ŐR
                    Mi jelszavad?
SZÓZAT
        Melinda.
PETUR
                  Jön.
BÉKÉTELENEK
                        Ki az?
SIMON
                                  Melinda?

MÁSODIK JELENET

BÁNK (betoppan).
                                 Bánk.
        Az Isten e gyülekezet álmodott
        Céljával, az, ha elsül, és igaz, jó.
PETUR
        Nem álmodott ez, elsül, és igaz, jó.
BÁNK
        Úgy hát szerencsét kívánok.
PETUR s a BÉKÉTELENEK
                  Köszönjük.
MIKHÁL (feleszmélkedvén Bánkhoz siet).
        Bánk, kedves, édes öcsém! Isten hozott
        Egy ősznek oltalom-pajzsúl! Te ments
        Meg engem e haramiák közűl.
BÁNK (kardjához kap).
        Haramia?
BÉKÉTELENEK
               Hogyhogy?
PETUR
                          Semmitől se tarts, bán!
BÁNK
        De hát miért reszket ez az ősz?
PETUR
                        Mivel
        Csak gyermek.
MIKHÁL (égre vetett szemekkel).
                        Oh, uram, bocsásd magadhoz
        E gyermeket, s adj neki jó éjtszakát!
BÁNK
        Öreg! világosíts meg e dologban.
MIKHÁL
        Úgy vélekedtem, hogy Peturnak egy
        Vitézi társaság lesz célja, mint-
        Hogy a Kalandosok már elhagyatnak.
        Azonban képzelhedd érzésimet
        Midőn felébredék s kiáltani hallom:
        Le a királyi székből! - Pártütés!
BÁNK (egészen kirántja a kardját).
        Való tehát?
PETUR
                  Nem egészen. Csak hogy egy
        Asszonynak engedelmeskedni nem
        Fogunk.
BÁNK
                  S miért?
PETUR
                          Miért? miért? te kérded
        Azt bán? szegény lélek, sajnálhatom
        Szép gyengeséged.
BÁNK
                                  Gyengeségemet?
PETUR
        Ne erőszakoskodjál magadon! Tudom
        Én jól, hogy elvesztette lelked egy
        Részét arany nyugalmának. - Panasszát
        Nem hallod elnyomattatott
        Hazádnak és nem látod, mint potyog
        Hazádfiának orcáján le könnye? -
        Ez a merániaknak izzadoz;
        Amaz merániaknak a hasát
        Hizlalja vérverejtékével; ez
        Bőrét siratja, mert merániak
        Takargaták be abba testeket.
        Román ugyancsak zendítő vala
        Meg is fizette Zavichosztnál halállal;
        De a szegény Miciszlavic Miciszláv
        Mit véte, e meráni büszke asszony
        Hogy tartományait kívánja el?
        Bánk bán! barátim! a szülők Polyák-
        Ország felé néznek kisírt szemekkel,
        Mert tán fiuk Endrével ott veszett,
        Azért, hogy egy ötesztendős gyerek
        Nyerhesse a galíci tartományt.
        Légy boldog, Endre! ha te királyi pálcád'
        Kezébe adtad asszonyodnak, és
        Jóságodat dicsérni hallván, úgy veszed
        Incselkedését, mint jó pénzt - íme:
        Alattvalóid így segítenek.
BÁNK
        S mit véte nektek e meráni asszony?
PETUR
        Oh bán! ez a derék asszony nagyon
        Értett azon közönséges szokáshoz -
        De engemet csak nem fog lépre csalni -
        Jól tudta ő azon mindennapi
        Fogást, miképp kelljen az alattvaló
        Nagyoknak orrára az édes reménység
        Üvegszemét nevetve tenni fel;
        De úgy, hogy azt ők észre sem vegyék -
        Az ollyanoknak, mint te vagy, nagyúr,
        Ő rang, igéret és aranyhegyek
        Zacskóba zárt szelével el tudá
        Mázos kegyelmét osztogatni,
        S a jó bolondok, hogy helyét találják,
        Kiveték zsebekből ön vagyonjokat.
BÁNK
        Amit magok vetettek el, királyok
        Vérén vegyék meg azt ismét?
BÉKÉTELENEK
                    Nem úgy van.
PETUR
        Mi a királyt imádjuk - ámde egy
        Endrében - egy férfiú-királyt imádunk,
        Meráni asszony nem kell itt soha.
BÉKÉTELENEK
        Nem, nem!
PETUR
                   Görög, gubás, bojér, olasz,
        Német, zsidó, nekem mihelyst fejét
        A korona díszesiti, mindegy az,
        Mert szent előttem a királyom, és az
        Asszonyt becsűlöm - ah, de mégis annak
        Én engedelmeskedni nem tudok,
        Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! -
        Midőn Pozsonyvárban Erzsébetet
        Általvevé Lajos thüringi herceg
        Számára a követség - oh mikép
        Állt ottan ő! Egész ország csupán
        Nyelvén lebegni láttatott: "Köszöntöm
        Uratokat (így szólt), mondjátok neki,
        Hogy ezen csekélységgel elégedne meg;
        Ha Isten éltet, még idővel a leg-
        Több drágaságokkal fogom tetézni," -
        S kirakta a szörnyű sok kincseket,
        Amelyeken Thüringia elvakult.
        Hogy álla ottan Endre, hátul egy
        Szegletben - Endre, a magyar király! -
        Pirúlva morgott a magyar, s te Bánk
        A köntösét rántád, hogy előbbre menjen. -
        Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást
        Szemléltem és minden magyar szeme
        Könnyekbe lábbadt. - Honnan volt az a kincs?
        Bánk, nem felelsz? - Tulajdonunkat el-
        Vevé s od'adta a hazájabéli
        Cinkosinak, s kihúzta a szegény
        Magyarnak a kezéből a kenyért s azt
        Megette a meráni fegyveres.
        Lerontatá atyáink várait,
        S meráni fegyverest rakott oda;
        Elszedte hivataljainkat és
        A puszta bán-névvel cifrázta fel.
        Eckbert, az öccse, alig törölte le
        Fülöp királynak a vérét kezéről
        S itt a scepúsi földet elnyeré.
        Berchtold az üstökét se tudja még
        Befonni, s már érsek, bán, vajda s Bács-
        Bodrog megyékben főispán leve.
        Bánáti Bertalan kihal fimag
        Nélkül: s ez asszony egy jött-ment Jerindó
        Di Vegliát atyafivá teremt -
BÁNK
        Igen - de Ráskai Demeter, pohárnok -?
PETUR (megütközik s ajkát harapja).
        A sógorom? Hm! A derék s hasznot-
        Hajtó pohárnok a vámot valóban
        Elnyerte Újfalun, mert szorgalommal
        Töltötte a királyné kancsóit. - Sokáig éljen!
        (Egy kancsót magasan felemel, azután kiönti a földre.)
MIKHÁL
        A gyermekek tapossanak anyjokon,
        Midőn az atyjok messze tartományban
        Fárad szerencséjek miatt? - Gonoszság! -
PETUR
        Minő szerencséért? hogy enged egy
        Asszony kevély áhítozásinak
        S Kálmánnak, a fiának, hogy dobot,
        Vagy egy kicsiny kürtöt nyerhessen - űzi
        Galiciából el Miciszlavict?
BÁNK
        És így hazátok elbúsultjait
        Játszani akarjátok s királytokat
        Úgy tenni a királyi székre, hogy
        Gertrúdis estén szíve megrepedjen?
        Fájdalmiban megölni érzeményit,
        Hogy társitoknak könnyeit soha
        Se lássa többé, - egyszersmind szeretni
        Is, ölni is szándékoztok; mivel
        Gertrúdis éppen a király maga!
PETUR
        Ne élne vissza hát azzal s ne kapna
        Vasas marokkal a magyar javak
        Közé; mivel részemről én bizonnyal
        Orrára kész vagyok koppintani.
BÉKÉTELENEK
        Mi is!
BÁNK
        De ő azért mégis csak az marad.
PETUR
        No nekem ugyan nem az! ha egyszer ő
        Rabló, királyném is megszűnne lenni -
        Ezt esküszöm, míg Endre élni fog.
        Meg kell erősítenie régi (szent
        Első királyunktól kitett) szabadság-
        Beli jussainkat; vagy ha megmutatja,
        Hogy a hazám boldogságán segít
        Ezen szabadság eltörlése - egy szót
        Se szólok: ámde míg ez a szokás,
        E század, Árpád vére, a magyar
        Érzés, magyar javak virágzanak,
        Mindaddig azt fogom kiáltani; üsd az
        Orrát, magyar, ki bántja a tied'!
BÉKÉTELENEK
        Üsd, üsd!
BÁNK
                   S ezen szokást tekintve, mi
        Szükség setétben bódorogni? Ha
        Törvény s szokás szerént cselekszetek, nem
        Csak én, hanem minden magyar segítő
        Kezét sietve nyújtaná -
MIND (Peturon kivül mintha hályog esne le szemökről).
        Igaz.
BÁNK (csendességgel).
        Az őseink becsülettel s vitézi
        Lélekkel estek egykor el, kicsiny
        Vagyonoknak elnyeréséért, vagy inkább
        Értünk: s mi azt mostan magunk javára
        Tartsuk hazánknak omladékain?
        Azokon; mivelhogy zendülésbe' nem
        Fog-é kiömleni az ártatlanok-,
        A felebarátjainknak vére is? mely
        Bugygása közben fogja a szabadság
        Jajos tüzét átkozni - hörgeni.
        És tagja légyek e rossz társaságnak
        Itt én is? ártatlan vért ontani
        Segítsek? és abban eszköz legyek, hogy
        Jajgasson a szabadságunk miatt
        Szegény magyar hazám? -
        Az éltöket s a nyúgodalmokat
        Kockára tégyük polgártársainknak,
        Kik, mint szülőinket, bennünket is
        Táplálnak! - És miért? mivelhogy ez
        Asszonynak a hatalma bűntetetlen
        Teszi azt, mit a közönséges zsivány
        Talán fizetne életével is?! -
        Vétkűl tulajdonítsuk azt neki,
        Hogy a felekzetét jobban szeretné,
        Mint a magyarságot? - Ha németek
        Között közűletek király lehetne
        Egyik, nem elsőbb volna-e előtte
        Még ott is a magyar?
BÉKÉTELENEK (gondolkozva, dörmögve).
        Hisz az való.
BÁNK
        És ennek ellenét kivánja még-
        Is mindenik; sőt azt akarja, hogy
        Úgy tégyek én is. - Nem, magyarok! soha
        Azt tenni nem fogom. Való, hogy engem
        Az emberek bolondozása meg-
        Mulattat; oh, de a vérekbe és
        Az életekbe forró ösztönöm
        Markolni nem kíván, se játszani. -
        Hogy Bánk leüljön a setét szövetség
        Gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb
        Mint bánki sértődés kivántatik.
BÉKÉTELENEK (egymásra nézvén).
        Jól, jól beszél.
PETUR
                  Nem jól beszél, ha mondom.
SIMON
        Ispán! de hátha mégis úgy lehetne -?
BÁNK
        Ha oly hatalmatok lehetne is,
        Mint volt Leventa- vagy pedig Kupának -
        De nékik is elsűlt-e?
SIMON
                          Mikhál! gyerünk!
MIKHÁL (örömmel).
        Öcsém!
BÉKÉTELENEK (mind felkerekednek).
        Gyerünk!
PETUR
                  Pokolba! hát talán nem
        Esküdtetek meg itten?
BÉKÉTELENEK (ismét le akarnak telepedni).
        Az való!
BÁNK
        Kérlek, ne bántsd őket, különben én
        Tőlük fogok kivánni egyet itt
        Mindjárt. Ne engedj jönni annyira -
        Úgyis felelned kell még egyre - egyre,
        Mely őrülésre hoz: de félre ezt
        Most egyszer! - Emberek, jertek velem!
        Előbb való a hit parancsolatja;
        Istennek a kenettje egy király felség.
BÉKÉTELENEK (Bánkhoz állanak).
PETUR (eleikbe futván).
        Az Istennek kenettje Endre, nem
        Gertrúd! ez a rabló az nem lehet!
        Azért csak érjem el, torkon fogom,
        S királyi széke kárpitjának a
        Zsinórjával fojtom beléje lelkét.
        Mint vizözön zúgok mindenfelé,
        S ahol találom, ottan rontom öszve
        Ez asszony annyit átkozott fejét.
BÁNK
        Várdán, belőled most a nemzeti
        Rút gyűlölet, nem az igazság beszél.
        Jertek velem, magyarok! szánjátok őtet,
        Mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem
        Azért, mivel más más köntöst visel.
MIND
        Gyerünk!
PETUR
                  Kiholtak szabadítóid, oh
        Te vasravert hazám? no nyeld le a bilincsed
        Jajgatva s edd magadnak a halált!
        Nem kényszerítelek - magam is tudok
        Hóhérja lenni azon utálatosnak! (El akar.)
BÁNK
        Megállj! - Ezen haza- s felségárulót
        Láncokba verjétek - parancsolom.
        Én, a király személye, én - maga
        Parancsol Endre a király! -
PETUR (Bánk lábaihoz hajol).
        Királyom!
BÁNK (elérzékenyedve felemeli).
        Petur, Petur, kedves bátyám, ölelj meg!
        Látod, hová tud téged csak neve
        Is vinni Endrének! ládd, mint buzogsz
        Érette, mégis a szívét akarnád
        Kitépni! - Hát jut-é eszedbe még a
        Testvéri háború? Te ott is Endre
        Pártján valál, - s midőn jószágidat
        Elszedte Elmerik király -
PETUR
                          Eressz!
BÁNK
        Hozzám jövél szökésed éjjelén,
        Még egyszer elmentünk a cinterembe
        Együtt - lerogytál ott atyádnak a
        Sirjára, s azt mondád: "Igazad vala
        Atyám, - az Isten nem segít soha
        Felkent királyok ellen! Nem maradt
        Semmim, csak egy szivem: már legyen a
        Föld, melybe' nyugszol, akárkié; de sirod
        Ölelése s e mondás enyim marad."
PETUR (Bánk nyakába esik).
        Öcsém! - az Isten nem segít soha
        Felkent királyok ellen! - Már legyen
        Akárkié a föld és a vagyon -
        Egy szív marad; s így - szent haza, békesség!
MIND (Bánkhoz tolakodnak).
        Az - békesség! -
MIKHÁL
                          Öcsém! Uram-teremtőm!
BÁNK (mintha mind egybe akarná ölelni).
        Oh Endre! győzedelmeskedj te bár
        Országokon; de ilyen győzedelmet
        Mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!
AZ ŐR (kívül).
        Ki vagy?
SZÓZAT
                     Szabad vitéz.
AZ ŐR
                                   Jelszód?
SZÓZAT
                                            Melinda!
BÁNK
        Melinda! oh, ki gyógyít engemet meg?!
MIND (egy oldalra tolódnak).
        Hah! árulás!

HARMADIK JELENET

BIBERACH (jön).
        Csak Bíberach.
BÉKÉTELENEK
                    Hah! halj meg!
BIBERACH (nyugodtan visszalép).
        No lassan! ejnye milliom! biz úgy
        Nekem estek, énhelyettem hogyha itt
        Más állna, tán a nyavalya is kitörné.
        Kedves vitézek, csendesen! biz' az
        Ördög nem alszik! - ej, szégyen, gyalázat
        Kardot ragadni! (Csalfa alázódással).
                      Egy magyar csak egyik
        Bajúsza végével pokolba űzhet
        Egy ily szegényke németet.
SIMON
                          Melinda!
MIKHÁL
        Hol loptad el húgomnak a nevét?
BIBERACH
        Ahol magát más lopta: a királyné
        Dombérozó mulatságában.
BÁNK, MIKHÁL, SIMON
                     Ember!
BIBERACH
        No hadd beszéljem hát magam ki; de -
        (Igazán megszeppenve).
        Ördögbe is! valóban most eszem'
        Fel kell tekerni - átkozott hajón evez szerencsém,
        S elül, hahogy reája nem vigyázok.
BÁNK
        Kóbor! hogyan jött a Melinda név
        Nyelvedre?
BIBERACH
               Páh! tehát mégsem tudod? -
        De igaz! hisz a királyné prüszkölő-
        Becs-rang-porától egész bolondulásig
        Elszédültél te. No de, szó ami szó,
        Ők szépen is fogának a dologhoz,
        Úgymint: "Nagyúr - ej - Bánk bán - így, meg így;
        Nem illik, ország első nagyja, hogy -
        Így meg-meg így." - Felhozta hát ide
        Szép együgyű feleségét a nagyúr,
        Bármint dörömbözött szerelme-féltő
        Nagy szíve.
BÁNK
                    Ember!
BIBERACH
                             Csak csendesen, óh
        Bán most az egyszer úgy kell már viselni
        Magamat, hogy a hajlandóságodat
        Megérdemeljem; mert ebűl leszek.
        Ládd bán, sokan tudták ezt a regét;
        És ha igazat kell szólni, addig én is
        Sípot faragtam nádatok között,
        Míg benne ülhettem s hiú szemekkel
        Néztem magam körül - nevetve mást.
        Véletlen így tanultam azt ki, a-
        Mit szorgalommal sem tudtak sokan.
        Ispán uram, te oly merőn tekéntesz
        Reám, s nem tudod, hogy csak ezen éjtszakát
        Lett volna szükség el nem lopni Bánk bán
        Nagyúrtól, és hogy addig, míg ti itt
        Vele vagytok - otthon Ottó és Melinda -
MIKHÁL, SIMON, BÁNK (egyszerre).
        Melinda, húgom? Fattyú megöllek!
BIBERACH
               Ezt ugyan bizony
        Szolgálatomra nem reményleném.
        Ládd bán: királyod a kezedbe adta
        Egész hatalmát; s így hogy egyikének,
        Vagy másikának útjában ne légy,
        El kelle ország-vizsgálásra menned.
PETUR (mérges kacajjal emeli fel ökleit).
        Gyalázat! Ellágyulhattam? - No Bánk,
        Hát nem kacagsz velem?
BÁNK (összecsapván kezeit).
                        Pokolbeli
        Irtóztatóság büntetései -
        Földünkre jöttetek hát már? hiszen
        Ni, itt világos egészen, amit én
        Üres fejű ki nem tudtam találni? -
        El, a királyhoz - a császárhoz, - a
        Pápához elmegyek s hogy elpiruljon,
        Lerántom e parázna bíborosról
        A szép álorcáját kacagtatón.
        Oh, légy velem hidegvér, légy velem!
        Ne hagyj el állhatatosság! hogy merőn
        Nézvén szemek közé, becsűletes
        Tekintetemnél elvakúljon a
        Szentségtörő. Meggyilkolom ott előtte
        A bíboros gazembert; és ha a
        Vesztőpiacra hurcolnak, kiáltom:
        Azért jutott hóhér kezébe Bánk, mert
        Hitvesse virtusát bosszúlta meg!
BIBERACH
        Páh, milliom! bizony tán nem tudod,
        Hogy csóka csóka-társának szemét
        Ki nem kaparja? mert ám mintsem oly
        Nagyot bokázzon a bíbor, bizonnyal
        Előbb feláldoznak tíz Bánkot is.
        De gyilkod is haszontalan fened:
        Az útakat jól tudjuk elállani;
        Vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy
        Ottan rikolthassál, - az ily rikoltót
        Titokban szokták ám eloltani.
BÁNK
        Német! te megnyitottad a szemem!
        S ily kábaságot akartam tenni? - Nem!
        Szeggel szeget! hisz a tilalmas és
        Megengedődhető ravaszkodás
        Úgy állnak el, mint a hazug s igaz.
        Megmenthetem talán még - nemde, oh
        Szólj, Bíberach, lehetne még talán
        Meggátlanunk? szólj, szólj!
BIBERACH (öklét összeráncosított homlokához nyomván, igen mély,
        de rövid gondolkozás után).
                                Talán. - Gyerünk!
BÁNK
        Ember! ha még késő nem volna - oh
        Angyal! szerezd meg üdvösségemet. -
        Ne menjetek széjjel mindjárt barátim,
        Hogy megtaláljalak, hahogy talán
        Lehetne szükség rátok - (Mikhálhoz). Ősz, remélj
        Egy nyúgodalmas éjtszakát.
MIKHÁL
                                Uram,
        Szent isten! adj te!
MIND (morogva).
                                Ámen. Úgy legyen.
SIMON
        Szabadítsd szerette húgomat, Melindát!
BÁNK
        Csak egyszer őtet a kezem közé
        Vehessem, oh mikép fogom kacagni
        A gyáva herceget; s ha húsomat
        Lerágja a kerítő asszony, akkor
        Még csontomon is elviszem Melindát,
        Hogy elhagyattatott helyen legyen
        Inkább kenyéren s vízen, mintsem itt
        Pompában, bíbor és a hermelin
        Bemocskolásra eszközül vettessen,
        S szolgáljon egy bujának, akinél még
        Drágább s becsesb előttem a kutyám. (El)
BIBERACH (maga eleibe dörmögve, követi).
        És - jó ez is. Egyik csak nyerni fog! (El)
PETUR (egy ideig merően nézi mindnyájokat, kik elgondolkodtak).
        No - üljetek le hát - azt mondta, hogy
        Maradjatok. -
MIND (székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra békételenül
        könyökölnek. A többiek körül-körül a fal mellett levő padokra
        telepednek, és vagy térdekre bókolnak, vagy fejeket hanyatt a
        falnak támasztják.)
                                Jó, jó! Maradhatunk.
MIKHÁL
        Bojóth! Bojóth! - Kopácsolásokat
        Lelkem menyasszonyi ágynak gondolá;
        Pedig becsűletünknek egy koporsót
        Szegeztek, Oh Melinda!
        (Bánatosan lehajtja fejét s végre elszunnyad.)
SIMON (mellé ül).
                                         Még hiszem,
        Tán jóra fordulhat minden (Maga elébe néz.)
                                De hát
        Ha nem? Kevély spanyol szív, hol maradsz? -
        Hamar tünő örömremény, mi vagy
        Te? játszi képzete a kívánkozó
        Észnek: - mosolyg s - meghal. -
PETUR (az ablaknál egy székbe vetette magát).
                                        Jó éjtszakát!
MIND (anélkül, hogy megmozdulnának, dörmögik).
        Jó éjtszakát!
PETUR (magába morog).
                        Virrad. - Nem úgy, nem úgy
        Ti földi istennék! ne gondoljátok azt,
        Hogy minden irtózik hatalmas hangotoktól!
        (Hirtelen visszateként.) Hát alszotok?
MIND (lassabban).
                        Jó éjtszakát! -
PETUR
                            Aludj,
        Mohón kilobbant hazafiság! -
        (Elragadtatva néz ki a hajnalcsillagra.)
                                Dicső fény-
        Csillag! (Hirtelen gúnyolva.)
                  Lopott fény! - ej! - (Lassan.)
                                 Jó éjtszakát!

Függöny

HARMADIK SZAKASZ

Melinda szobája

ELSŐ JELENET

BÁNK (az asztalnál állva kezére bókolt).
        Hazudsz!
MELINDA (előtte térdepel).
                        Igen; mióta hitvesed
        Megszünt Melinda lenni, mindenik
        Vétek lehetséges. Hazudni? óh!
        Oh vajha angyalom lehetne az.
BÁNK
        Mit térdepelsz? az Isten nincsen itt -
        Állj fel! beléphet egy meráni állat,
        És azt hihetné: őtet illeti.
        (El akar menni, de ismét visszajön.)
        Hát nem cselekszed?
MELINDA (térdein eleibe csúszik).
                  Ölj meg engemet
        Bánk! ölj meg engemet -
BÁNK
                           S egy semmi asszonyt!
MELINDA
        Oh Istenem! de én nem az vagyok.
BÁNK
        Ártatlan? és az udvar nyelve e
        Névvel nevezte-é becsűletem?
MELINDA
        Nem, azt ne mondja az udvar, mert hazud
        Mindenkor - ez ne mondjon engem annak,
        Ah, én szerencsétlen személy vagyok!
        (Lerogy a földre.)
BÁNK (felemeli).
        Szegény, szerencsétlen Melinda!
        (Merően néznek egymásra.)
                                        Mit
        Akarsz? Mi kell? tehát engemet, mint
        Egy Tantalust az el nem érhető
        Végcél után csak hagysz kapkodni? - Sírsz?
        Felelj; de szóval, és ne így! hiszen
        Szép könnyid elbúsíthatnák az ég
        Lakosait, s az angyalok magok
        Szánnák kigördüléseit. Elveszek, s én
        Igy férfi nem vagyok. (Elereszti.) Még sem hiszek.
        Ottó, s Melinda, egyaránt örültek! -
MELINDA (térdeit kulcsolja).
        Bánk, Bánk! Taposs meg legalább engemet!
        Én bűntelen vagyok. Oh, ne mondd meg ezt
        Testvéreimnek: nem feleség - anya.
BÁNK (belök egy oldalajtót).
        Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?
MELINDA (sikoltva felugrik).
        Ember, tudod te, mit mondtál fiadnak
        Most? - Átkozott! - (Merően néz maga elébe.)
                                Atya-átok egy anyáért!
BÁNK
        Mint vándor a hófúvásokban, úgy
        Lelkem, ingadoz határtalan
        Kétség között, s eszem egy nagy óceánban
        Lebeg, veszejtve minden csillagot.
MELINDA
        Atya-átok egy anyáért! - Kábaság!
        Ha a szegény hold férjhez adja szép
        Leányait, mondjátok, hogy királyi
        Lakadalma van két nyíl-lövésnyire.
BÁNK
        Boldogtalan! -
MELINDA
                         Jó név. Pokolbeli
        Tűz ége csontjaimban s a királyné
        Aludni ment - álmos volt. Ébredezz!
        Add vissza gyermekem, te nagy királyné!
        (Elsiet.)
BÁNK
        Menj, menj hová a történet viszen! - -
        Úgy, úgy! aludni ment - álmos vala.
        Helyes, helyes, meráni asszonyom! - Nap
        Küldd oktalan Phaétonod, hogy a
        Világot öszve meg-meg öszverontván,
        Pörköljön engem is pokolra le!
        De istenemre, lehetetlen mégis ez -
        Nem! nem lehet! Tanácsot álmod e
        Szív, s a kimérhetetlen irgalom
        Által susogja azt a jó reménység
        Lelkembe: nem lehet. - Setét remény!
        (Karjait kinyújtja az ablakon, ölelve.)
        Ne rontsa ezt el a világod, oh
        Auróra!
        Hiszen Melinda úgyse tudja, mit
        Beszéle - - ég, és föld! de hát ki az
        Oka, hogy szegény nem tudja mit beszél?!
        És a királyné álmos volt! - Nem-é? (Megijed.)
                                        Hah!
        Mely gondolat lesz agyvelőmben első
        Zsengéjekor már meghatározás? - -
        Épülj fel! Izmosodj meg, gondolat! -
        Veled épül ismét csak fel, örök lenyugtom
        Felett, megéledő becsületem! (El akar.)

MÁSODIK JELENET

IZIDÓRA (felszakaszt egy oldalajtót, dölyfösen kilép).
        Kiállhatatlan!... Elfelejtkezél
        Rólam, gyalázóm? Úgy hát zárodat
        Kitörve karjaimmal, megmutassam,
        Hogy Bendeleiben Egenolf vére foly
        Ereimben? és - nagyúr, ki adta azt a
        Hatalmat, engemet hogy itt bezárj?
BÁNK (csak maga elébe néz).
        Ha engemet Prometheusom csak egy
        Hangyának, és az égi tüzet talán,
        Még abban is sajnálva, hogy hideg
        Szerszámnak alkotott meg volna, úgy
        Szolgálatodra tán lehetne hangom -
IZIDÓRA
        Nagyúr! királynénak barátja a nevem.
BÁNK (elébe mutat).
        Nézd, nézd az árnyékot - hallgass oroszlán,
        Az a királyné - oh hazug! csak árnyék.
IZIDÓRA
        Bán, bán, mi lelt téged? - Nagyúr, mi lelt?
        Könyörületességből felelj -
BÁNK
                           Ki innen!
IZIDÓRA
        Megengedek, mert meg vagy háborodva.
        (El akar.)
BÁNK
        Egy szót csak irgalmas lélek: hiszem,
        Éjjel Ottóval még a mulatság
        Után soká beszéle a királyné -?
IZIDÓRA
        És a kegyelméből csaknem kijött:
        De majd Melinda megbékélteté. (Elsiet.)
BÁNK
        Kígyói nyelv! - Megbékélt; álmos is volt!
        Szépen kidolgozott csalárdkodás -
        Igy megcsalatva egy pokolbeli
        Kísértet által, akitől levésekor
        Már úgy megundorodott az alkotó,
        Hogy félben hagyni dolgát kénytelen volt.

HARMADIK JELENET

TIBORC (bizodalom s félelem közt besompolyog).
        Bánk bán, nagyúr! jó reggelt.
BÁNK
                                    Útonálló!
TIBORC
        Igazán? lehet meglátni képemen?
BÁNK
        Minek is becsület emberek között!
TIBORC
        Való igaz; megőszült a fejem.
BÁNK
        Miért?
TIBORC
                  Időm eljárt, jaj s panasz közt.
BÁNK
        Azért teremtettem -
TIBORC
                          Köszönöm. Ma már
        Nem háborogsz úgy, mint az éjtszaka.
BÁNK
        Munkálkodó légy, nem panaszkodó -
TIBORC
        Oh, istenem! tekéntenél csak egyszer
        Házamba - élve látnád a panaszt
        Előtted. Mért valék becsűletes!
        Holott gazember lévén, mostan is
        Tied lehetnék.
BÁNK
                           Mely boldogtalan
        Az, akinek bármely bilincsei
        Boldogtalan módon oldóznak el!
TIBORC
        Oh, mint örültem, hogy szabad levék!
BÁNK
        Mikép örültem és bilincseimnek!
TIBORC
        Hiszen való, hogy jó is az: de már
        Mióta a merániak -
BÁNK
                           Hah! - oh!
TIBORC
        Sok pénzre van szükségek: és mivel
        Mi annyit adni nem tudunk, tehát
        Sovány nyakunkra izmaelitákat
        Ültettek - ez már égbe kiált.
BÁNK
                                   Piha!
TIBORC
        Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:
        Most már gazember is lennék; de késő -!
        Ősz fő, kiszáradt kar: hová megyek?
BÁNK
        Haramia - nincs itt más kigázolás.
TIBORC
        Ma éjtszakán először kezdtem el
        Próbálni azt a mesterséget; oh
        Hiszen beteg feleségem és öt éhes
        Porontyaimnál szívem majd kiugrott.
        De látja isten, hogy nem értem azt.
        Lenn a királyi ház előtt soká
        Ólálkodék. Vígan valának abban.
        És sokszor azt vettem csak észre, hogy
        Nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám
        Felnyalni, amit ott fenn ellocsoltak.
        Akkor lopózkodtál be a kapun -
        Hallám az őrzővel beszédedet -
        Én is tehát utánad mentem, és
        Mivelhogy azt meg tudtam mondani:
        Ki ment be oly titokba, mindenik
        Azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozok.
BÁNK
        Pih! minden e szerént tehát hamis
        S megcsal, - keresse bár az ember a-
        Hol akarja - legtisztábbnak mutassa
        Magát, de egyben mégis mocskos az.
TIBORC
        Mért bélyegez meg a szükség vele!
BÁNK
        De hogyha jól meggondolom: maga
        A tiszta hívség, oh! - de, ej, mi meg-
        Gondolni is való van itten? a
        Hívség? Kisértet, melyről minden ember
        Fecseg; de még nem látta senki is.
TIBORC
        No, édes istenem! Ismét azt hiszem, hogy
        Velem beszél. -
BÁNK
                   Beszélj, beszélj; igen
        Jól hallom én panaszod; de magam
        Panasza is beszél -
TIBORC
                   Uram teremtőm
        Még a nagyúrnak is van? - No hát
        Nem vétek a szegény Tiborcnak, egy
        Titkos szövetségben hitét letenni.
BÁNK
        Ha! - ezt hogy elfelejthetém - istenem!
TIBORC
        Van más kigázolás? - vitézkedést
        Ugyan ne várjanak tőlem; de hisz'
        A háborúban szabad fosztani.
        E gondolat legjobbnak látszatott.
BÁNK (búsan néz ki az ablakon).
        Magyar hazám! -
TIBORC
                  A jó merániak
        Azt háború nélkül is megteszik; mert
        Hisz' a zsidók eleget fizetnek; a-
        Kiket tulajdonképpen tán nem is
        Lehetne embernyúzóknak nevezni,
        Nyúzásra bőr kivántatik, holott
        Azt a merániak magok lehúzták
        Már csontjainkról; így tehát ezek
        A húsba kénytelenek bemetszeni -
        Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de
        Hisz' arra nem szükség hallgatni, csak
        Haszon lehessen. - S a nagyasszony -?
        (Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)
BÁNK (fejét az ablakfához nyomván).
        Oh!
TIBORC
        Ő cifra és márványos házakat
        Épittet; és mi - csaknem megfagyunk
        Kunyhónk sövényfalai közt -
BÁNK
                    Átkozott!
TIBORC
        Ő csorda számra tartja gyűlevész
        Szolgáit! éppenséggel mintha minden
        Hajszála egy őrzőt kivánna; sok
        Meránit, olykor azt hinné az ember,
        Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
        Van véve a léhűtőktől, s mi egy
        Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
        Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
        Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
        Keresztelője volna: és nekünk
        Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
        Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
        A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
        A jó merániak legszebb lovon
        Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,
        Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
        Feleség- és porontyainkat kell befogni,
        Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
        Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
        Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
        Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
        Kéményeinkről elpusztúlnak a
        Gólyák, mivel magunk emésztjük el
        A hulladékot is. Szép földeinkből
        Vadászni berkeket csinálnak, a-
        Hová nekünk belépni nem szabad.
        S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
        Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
        Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
        És aki száz meg százezert rabol,
        Bírája lészen annak, akit a
        Szükség garast rabolni kényszerített.
BÁNK
        Hogy úgy van!
TIBORC
                 Ők monostort, templomot
        Építenek, hol úgy sípolnak, úgy
        Megzengenek, hogy a zarándokok
        Táncolni kénytelenek a sáros útcán;
        Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
        Melyben magát az ember egy becses
        Védszent előtt mutathatná meg a
        Templomban.
BÁNK
                    Oh, buzogj vér! csak buzogj!
TIBORC
        Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
        Meg kell tanulnunk írni; mert az ily
        Szegény paraszt az úr elébe nem
        Mehet be többé - úgy rendelte Béla
        Király, s merániak hasznát veszik -
        Hisz' öszvekarmolázná a szegénynek
        Patkója a szép síma padlatot!
        S ha tán utolsó fillérünkre egy
        Törvénytudó felírja a panaszt:
        Ki írja fel keserves könnyeinket,
        Hogy jó királyunk megláthassa azt. - -
BÁNK
        Te Isten!
TIBORC
                  El kellene pirúlniok,
        Midőn ezüst-arannyal varrt övek
        Verődnek a lábszáraikra, mert
        Véres verejtékünk gyümölcse az.
        Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt
        Kötnének inkább a hasokra, - leg-
        Alább csak úgy külsőkép is mutatnák
        A gyászt azon szegény nyomorúltakért
        Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
        A sírba döntenek -
BÁNK
                    Tűrj békességgel -
TIBORC
        Tűrj békességgel, ezt papolta az
        Apáturunk is sokszor: boldogok
        A békességesek, mert isten fiainak
        Hívatnak, - úgy de tömve volt magának
        A gyomra. Istenem! mi haszna! ha
        Szorongat a szegénység: a pokolt
        Nem féljük - a mennyország sem jön oly
        Szép színben a szemünk elébe.
BÁNK
        Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk
        A jó barátot, ellenséget; és
        Aztán ha célra értünk, sírni kell csak:
        Szánom keserveiteket, emberek!
TIBORC (nevetve).
        Te szánsz nagyúr? oh a magyar se gondol
        Már oly sokat velünk, ha zsebe
        Tele van - hisz' a természet a szegényt
        Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.
        Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -
        Meghaljon. Úgy van, úgy! ismérni kell
        Az élhetetlenek sorsát, minek-
        Előtte megtudhassuk szánni is.
BÁNK (haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel).
TIBORC (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni).
        Huszonhat esztendő előtt vala ez
        Még gyenge ifjonc voltál. - Jáderánál
        Egy rossz velencei akart tégedet s
        Atyádat - Ej, hisz' az régen vala!
BÁNK (Tiborc homlokát megölelvén, melléhez szorítja, majd egy
        erszényt nyom a markába).
        Engem s atyámat - menj, menj, menj Tiborc.
TIBORC
        Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik
        Szűkölködőnek? visszaadja-é
        Ez a halottakért hullt könnyeket?
        Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek
        Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy
        Zsivány, tömött erszényeiddel együtt
        Ne lopja el nagylelkűségedet.
BÁNK (méltósággal).
        Tiborc! Tiborc! kivel beszélsz?
TIBORC (térdre rogyik).
                                        Uram-
        Isten! hisz' azt akarom, hogy vesszek el.
        Én nem vagyok gonosztevő - azért nem
        Bátorkodom magamat elölni, mert az
        Isten haragjától félek.
BÁNK
                            Tiborc!
        Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg-
        Találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.
        Haza mentek - ott megmondhatod, hogy él
        Még Bánk.
TIBORC
                  Igen - kedves szomszédok! él
        Még Bánk, atyánk - fogom kiáltani.
        (Sírva elmegy.)
BÁNK
        Atya? - úgy - ez is még hátra van -
        (Megáll a belökött ajtónál.)
                                        Hah! fel,
        Fel puha ágyadból gyermek, nehogy
        Megvesztegessen udvarunk szele. (Bemegy.)

NEGYEDIK JELENET

BIBERACH (jön).
        Bán! Asszonyod magánkívül futott el.
        (Az oldalszobába besiető Bánk után néz; azután egész
        maga alkalmatosságával le akar ülni, de a visszajövő
        Bánk tekéntete visszatartóztatja).
BÁNK (az álmos kis Somával jön vissza).
        Ne sírj, ne sírj gyermek; hisz' egyszer akkor
        Ébredni kell. (Vezetvén kifelé.) Menj tigrisek, fene-
        Vadak közé, szelidíts hiénát,
        S ha mindened feláldozván nekik,
        Hálaadással megnyalják kezed -
        Öleld, szorítsd melledhez és kiáltsd
        Örömmel: oh még is találtam embert!
BIBERACH
        Bán! őrülést mutat tekénteted!
BÁNK
        Tudom, tudom: de hallom is közel-
        Létét eszem lerontatása hír-
        Kürtjének, és azért kivánom azt
        Használni addig, míg egészen el nem
        Veszejtem. (El a fiával.)
BIBERACH
                És magam maradjak itt!
        (Utána néz, azután járdogál.)
        De nem hiszem biz' én, a gyáva herceg
        Hogy boldogult. - Gyanú kinozza Bánkot.
        (Leül.)
        Egy sincsen a sok emberi indulat
        Közt, melynek oly kevésbe kerüljön a
        Képzelt lehetség általöltözése
        Az igazra, mint a szerelemféltésnek.
        (Maga eleibe nézvén, egymásra tett lábait lógatja.)
                                                Biz' úgy.

ÖTÖDIK JELENET

OTTÓ (lihegve fut be).
        Jó, hogy talállak - oh, de mért hogy itten
        Talállak, itten, Bíberach?
BIBERACH (felemelkedik).
                                Igen.
        Oly sárga a herceg, hogy jött ide?
OTTÓ
        Tudom-é, hogy? - és te Bíberach is itt?
BIBERACH
        Igen. Te reszketsz, jó uram! mi baj?
OTTÓ
        Segíts, segíts!
BIBERACH
                  Hogyhogy?
OTTÓ
                            Néném kerestet.
BIBERACH
        Az semmi sem.
OTTÓ
                   De hátha mégis -
BIBERACH
                               Úgy
        Hát menj el. -
OTTÓ
                   Ő kerestet; érted ezt?
BIBERACH
        Értem.
OTTÓ
                   Melinda ott van. Bánk is itthon.
BIBERACH
        Láttam.
OTTÓ
                   Melinda - reszketek.
BIBERACH
                         Soha
        Bizony -
OTTÓ
                Nem a nagyúrtól - nem az egész
        Országtól; én csak rettentő királyi
        Nénémtől irtózok; mert hogy gyanút
        Ne tenne Myska bán által kerestet.
        Elmenjek-é? hová menjek?
BIBERACH
                        Csak amely
        Hely legközelb van hozzá: ott nem is
        Keresnek. - Édes hercegem, de hát
        Mért félsz; talán vétettél ellene?
OTTÓ
        Te kérded azt, tanácsadó? te?
BIBERACH
                                           És
        Volt annyi lelked azt követni, herceg?
OTTÓ
        Csúfolsz, csavargó?
BIBERACH (szepegve).
                                Megesett a dolog?
OTTÓ (elfogódva szegezi a földre szemeit).
BIBERACH
        Hallgatsz? - no - élj szerencsésen.
OTTÓ
                                   Hová?
BIBERACH
        Elég nagy a világ.
OTTÓ
                            Engemet akarsz
        Elhagyni? - rémítőn fogok fizetni
        Gazemberes tanácsodért.
BIBERACH
                        No még
        E volna szép! - Én szabad ember vagyok.
OTTÓ
        Reszkess!
BIBERACH
                Miért nem? Gondolod, hogy a
        Felháborított tengert meg fogod
        Állítni, hogyha egyszer egy habocskát
        (magát érti)
        Vessződdel el tudsz széjjel ütni?... mit? -
        No, nézd ezen kevés hajat.
        (Maga hajából igen keveset morzsol ujjai közé.)
                                Nem is
        Méltó azon kis fáradságra, mellyel
        Ki lehetne rántani - ha most ennyivel meg
        Tudnám szerencséd váltni, hidd el azt
        Nem tartanám méltónak e csekély erőre.
        (A legnagyobb hidegséggel.)
        Még gyermekekhez nem bocsájtkozék le,
        Mióta csak megszűntem hinni azt,
        Hogy a tanítómnak vesszőitől
        Reszketne minden ember. Jobban ismérsz
        Jó hercegem, mintsem hogy azt reméld,
        Egy Bíberachot egy mesés manó is
        El fogja tán mindjárt rémíteni.
        Első bejöttöm a világra megölt
        Már egy anyát, s bús tékozló atyám
        Gyűlölni kezdett, - én is rajta kezdtem
        Gyűlölni minden embert. Néha jól
        Megöklözém. Egyszer végre feladott.
        Bűnöm bocsánatjáért, ölni, a
        Szentföldre kellett volna mennem; és
        Az atyám megitta volna addig otthon
        Minden vagyonkámat. Nem mentem. Akkor
        Bedugtak egy klastromba, hogy pedig
        Még életemben szentté lenni kedvem
        Nem volt, kiszöktem a falak közűl.
        Minden vagyon nélkül, köszönhetem,
        Hogy ott tanultam; s így az emberi
        Vakságból éltem; - elég az ostoba! -
        Ritter, paraszt, szegény, úr, hercegek
        Lettek barátjaimmá, és csak egyszer
        Forrt szinte a torkomra. Nem kivánom
        Hogy többet úgy legyen. (Menni akar.)
OTTÓ (eláll szeme, szája).
                                De oly hideg
        Vérrel?
BIBERACH
                Miért nem? Én beüthetem hűs
        Vérrel Lucim nyakába kardomat,
        Hát tégedet miért ne tudjalak
        Hűs vérrel itten hagyni? - Hogyha úgy áll
        Előttem egy valaki, mint férfiú,
        Biz' úgy ijedni meg tudok magam
        Is - most nem.
OTTÓ
                    A nyugalmamat tekintsd,
        És adj tanácsot e zavarba, kérlek.
BIBERACH
        Hahogy te is szavadnak embere
        Lettél s beteljesítted volna szép
        Igéretid - legengedelmesebb
        Lett volna Bíberach. A sok jutalmat
        Özönnel ígérted, mely egykor a
        Vénségemen segítsen: - és nem úgy lett.
        Tudván, hogy a hasonló emberek
        Kények szerént várják meg a tanácsot,
        Kétféleképpen adtam mégis azt,
        És rajtad állt abban választani.
        Most hát sziszegj azon gödörben, a-
        Melyet magad véstél magadnak. Azt
        Csak meg fogod nekem bocsátani,
        Hogy érted én is abba esni nem
        Kivánkozok?
OTTÓ
                   S valóban oly gödörben
        Lennék? Tanácsolj Bíberachom! Oh
        Ha vallásomat kivánod - ím
        Megesmerem, hogy vigyázatlan
        Voltam; de nem, sőt oktalan.
BIBERACH
                               Mi, mi?
        Még oktalan? - Ti földi istenek,
        Soha oktalan nem tesztek semmit is;
        Az égi isten adja nektek az
        Ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját;
        Kérdezd, s megesküszik reá akár-
        Mely embered. - Te mindenféle földi
        S mennybéli bölcsességek összessége!
        Igy hát hogyan lehetsz te oktalan?
OTTÓ
        Ember! csak egy szót még, vagy egy nyomot
        Tovább s fejed lábadnál fog heverni.
        Bolondokat lelhetsz; de engem a
        Szerencse itt uraddá tett -
BIBERACH (kissé megdöbbenve).
                                S miért
        Tartóztatod tehát intésedet, hogy
        Végére járjon életemnek? Úgy,
        Úgy! ölni tudtok, jó urak: bezzeg
        Ha életet tudnátok adni, akkor
        Érdemlenétek meg az uralkodást.
        Még eddig egy kevésre becsültelek,
        De most idétlen rémítésedért
        Megvetlek. Útálnám magam, ha abban
        A hiedelemben hagyhatnálak el,
        Hogy testi-lelki híved voltam: - engem
        Csak a haszon kötött hozzád -
OTTÓ
                                    Vitéz!
BIBERACH
        Ne félj, uram; hiszen nem esz meg a
        Nagyúr - való, hogy éktelen dühös
        Lett, midőn a dolgot felfedeztem -
OTTÓ (kardot ránt).
        Még ezt is? Ördög! -
BIBERACH (mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét).
OTTÓ (gyengülve ereszti le kardját. Bíberach megy. Ottó
        segítségért akar kiáltani).
                                        Hej!
BIBERACH
                Ne szólj - uram!
        (Hidegen visszatér.)
        Én elmegyek. Te megfogathatol:
        De jól tudod, hogy én egyedül tudom:
        Ki volt Fülöp királynak gyilkolója! - -
        (Megy.)
OTTÓ (elhanyatlik).
        Várj, Bíberach - ne menj! várj! várj!
BIBERACH (elballagva).
                                        Soha!
OTTÓ (rimánkodva siet a hátra se néző után).
        Várj! Várj! - (Midőn utólérte, ledöfi.)
                                Pokolba veled alávaló! -
        Ahol Fülöp nem fog reám kiáltani. (Elsiet.)
BIBERACH (visszafordulván, kardot rántott Ottóra; de elgyengülve
        botlik azon keresztül a földre).
        Pih! ez gyalázat. - Átkozott! halálos
        Ágyad felett kétségbeesésedet
        Kacagja árnyékom. - Gyilkos! segítség! -

HATODIK JELENET

MYSKA BÁN (jön többekkel).
        Rejtsd el magad herceg, kér a királyné
        Hol van? szavát hallottam. Hej! mi ez?
BIBERACH
        Ottó döfött le - hátul - óh segíts -
        Gyógyíts - azért nagy dolgokat fogok,
        Bán, felfedezni, melyek a királynét
        S hazádat illetik.
MYSKA
                   Hazámat? oh
        Hozzátok őtet frissen hát utánam!
        (Felemelik Bíberachot, ki a kezük közé hanyatlik.)

Függöny

NEGYEDIK SZAKASZ

A királyné szobája

ELSŐ JELENET

GERTRUDIS (az asztalnál ül mély gondolatban. Az udvorníknak - aki
az asztal megett áll, s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart,
a másikban pedig egy világtörténet könyvét kinyitva - a levelet kivévén
kezéből, feláll, megnézi s ismét visszaveti az asztalra).
        Csak szúnyogok - csak szőnyeget nekik. -
        Elég! -
UDVORNIK (beteszi a könyvet és néz a királynéra).
GERTRUDIS
               De hol van Ottó? - Törnek ő-
        Rá; mert öcsém. (Az udvornikhoz.)
                                Már elmehetsz.
UDVORNIK (leteszi a könyvet az asztalra s meghajtván magát, elmegy).
GERTRUDIS (az ablakhoz menvén, kinéz).
        Napest! -
        (Az asztalhoz megy, felvevén a könyvet, végigpergeti ujjain,
        s ismét leveti.)
        Hogy nem lehet Solon és Lycurgus - asszony!
        Immár ki háborgat megént?

MÁSODIK JELENET

IZIDÓRA (jövén, távul meghajtja magát).
                Kegyelmes
         Nagyasszonyom - -
GERTRUDIS
                       Leány! szerencse, hogy
        Te vagy - megént büntetnem kellene.
        (Kezét nyújtja.)
IZIDÓRA (megcsókolja azt).
        Köszönöm. Igaz, hogy rendelésedet
        Tudtam, mivel be nem bocsájtatik
        Még maga Melinda is. De egy kegyelmet
        Jövék kikérni -
GERTRUDIS
               Szólj.
IZIDÓRA
                         Bocsáss hazámba.
GERTRUDIS
        Izidóra!
IZIDÓRA
                 Én ez országodba úgy
        Jöttem be egykor, mint egy asszonyi
        Szép érdemünkkel büszke leány, de az
        Ma meggyaláztatott; azért tehát
        E büszkeségem megmaradt darabját
        Engedd hazámba visszavinni még!
GERTRUDIS
        Ha hazudsz, leány -
IZIDÓRA (letérdepel).
                        Nem, istenemre, nem!
        Nem!
GERTRUDIS
        Szólj!
IZIDÓRA
                 Szerettem Ottót -
GERTRUDIS
                       Mit beszélsz? -
        A herceget?
IZIDÓRA
                 Nem. Ottót a vitézt; de a
        Vitéz bemocskolá magát s azért
        A büszke német lány a bíborost
        Is megveté.
GERTRUDIS
              Leány, az én öcsémet?
IZIDÓRA
                                Azt.
GERTRUDIS
        Állj fel!
IZIDÓRA (megteszi).
                        Oly igen szerethetém
        Még akkor is, hogy megcsalt engemet:
        De már ma félénk gyilkossá leve.
GERTRUDIS
        Az én öcsém félénk gyilkos leve?!
IZIDÓRA
        Szemérmemet meggyőzve, mindenütt
        Nyomában voltam estve ólta. - Hogy
        Téged, nagyasszonyom, Melinda mellett
        Az álom elfogván, feküdni mentél -
        Előmbe jött lihegve Bíberach;
        S midőn lefektedet megtudta, kért
        Hogy menjek el Melindához, mivel
        Italt adott mindkettőtöknek Ottó.
GERTRUDIS
        Hah!
IZIDÓRA
                 Én futottam; nem hozzád, mivel
        Ez altató volt csak - futottam Ottó
        Herceghez és Melindához hamar. -
        Rendetlenül láttam kifutni onnét
        A herceget. Szemmel tartván, alig
        Értem Melinda ajtajához, amidőn
        Egy durva lábdobogás riaszta fel.
GERTRUDIS
        No -
IZIDÓRA
                 Vállamat ragadta egy erős
        Kéz - bélökött Melinda ajtaján,
        S előttem állott Bánk bán.
GERTRUDIS (megmerevedik, végre halkkal mondja).
                                     A nagyúr?!
IZIDÓRA
        Melinda felsikoltva elhanyatlott -
        Én fagyva álltam, mint egy útazó
        Az égnek első dördülésekor.
        Mindent kivallottam: melyért bezárt egy
        Oldalszobába, - szabadulásomért
        Ott várakoztam hasztalan. Segítség
        Után akartam az ablakon kiáltni
        Már; s ím kacajt hallottam fel. Szemem-
        Világa elveszett. - Hajnalban egy
        Idegen szobában - rajtam a kacaj!
        Iszonyú erőt éreztem karjaimban
        És felszakasztám Bánknak ajtaját.
GERTRUDIS
        Bánk itthon -
IZIDÓRA
                         Oh királyné! ez gyalázat!
        Eressz hazámba: hiszen ez itt marad.
GERTRUDIS
        Ottó! -
IZIDÓRA
                 Kevés időre alattomosan
        Megölte ritter Bíberachot -
GERTRUDIS
                               Ezt is?
        Ottó!
IZIDÓRA
                 Szerencsétlenségembe kezdem
        Esmerni udvarod - milyen mohón
        Kap a gyalázaton, hogy gúnyolódjon!
GERTRUDIS
        Ottó! Meránia!
IZIDÓRA
                 Midőn elvivé
        Leányod, a követség - engemet
        Itten hagyattál -
GERTRUDIS
                       Berchtold nemzete!
IZIDÓRA
        Jó Bertha, légy leányom anyja, mint
        Én anyja leszek a tiednek! - azt
        Mondád te akkor jó anyámnak. - Oh
        Kegyes nagyasszonyom! Hazámba vágy
        A szívem, és az ott vagyon, hol a
        Holtteste nyugszik annak, akinek
        Az életem s lelkem felébredését
        Köszönöm.
GERTRUDIS
               Dicső kinézésim!
IZIDÓRA
                         Nagyasszony!
        Hidd el, királyi udvarodra nem
        Vagyok én teremtve. Itt nekem hideg,
        Lármás, világos minden, oly nagyon -
GERTRUDIS
        Izidóra!
IZIDÓRA
                 A magányosságnak édes
        Ölében voltam én nevelve, ott
        Tanultam esmerni egy jobb világot. Ottó!
GERTRUDIS
        Átok reád fiú, ki örök mocsok
        Közé keverted a hazádat!
IZIDÓRA
                                 Ott
        Fogok talán én megnyugodni; vagy
        Könnyezni, elfelejteni.
GERTRUDIS
                       Izidóra!
        Jöjj máskor el. -
IZIDÓRA
                 Reménylhetek?
GERTRUDIS (kezét nyújtja, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit).
IZIDÓRA
                        Királyné!
GERTRUDIS (széjjelnéz s valamin nagyon láttatik gondolkodni).
        Az egy halál -
IZIDÓRA (mohón megcsókolja a kezét).
                        Minden keserveinket
        Elűzi, és a sírban a sebek
        Is mind begyógyulnak. - Mosolyogj remény!
        (El)

HARMADIK JELENET

UDVORNIK (jön).
        Nagyasszonyom -
GERTRUDIS (egy futó pillantással).
        Jöjjön Melinda.
UDVORNIK
                                De... -
GERTRUDIS (elmerülve).
        Uralkodás! Parancsolás! - minő
        Más már csak ennek még a hangja is,
        Mint engedelmeskedni - hát minő
        Ez még valóságában? - Egy Magyar-
        Országba! Majd Polyák - Podólia,
        Aztán Velence, a kevély Velence -
        Európa harmadába! (Szédülni láttatik.)
                                Gyenge lélek,
        Szédülsz? - pirúlj! ha egyszer annyira
        Segítne Endre fegyvere, semmivel
        Se lenne szédítőbb, mint mostan ez.
        (Elevenebben.)
        Törvényt kiszabni, és úgy lenni e felett,
        Miképpen a nap sok világokon! Csak ez
        Is elfelejtetheti velünk rövid
        Éltünknek álmatlan sok éjtszakáit.
        (Az udvornikhoz.)
        Hah! mégis itt?
UDVORNIK
                        Mikhál bán jönne be
        Erővel is -
GERTRUDIS
                  Melinda.
UDVORNIK
                                Jól vagyon. (El).
GERTRUDIS
        Saját eszünket s akaratunkat a
        Legostobább köntösben is annyira
        Szentté teremteni, hogy azt egy egész
        Ország imádja: önmagunknak az
        Lehetni, aminek szeretjük; és
        Másnak parancsolhatni, lennie
        Az, aminek kell lenni - átkozott! mitől
        Foszthatsz meg, Ottó, még tán engemet!

NEGYEDIK JELENET

MELINDA (hirtelen belép, megáll, merően néz).
        Ez a magyar királyné?
GERTRUDIS
                       Kérdezed?
MELINDA
        Úgy, úgy, ez a kevély királyi asszony!
GERTRUDIS
        Eszelős!
MELINDA
                 Hiszed, hogy reszketek?
GERTRUDIS
                               Mi kell?
MELINDA
        Mi? Kérdezed? Nem, nem! lehetetlen az!
GERTRUDIS
        Micsoda?
MELINDA
                 Hogy álmos a - rabló!
GERTRUDIS
                             Esze-
        Veszett! megengedek. -
MELINDA
                         Késő az immár!
        Add vissza egy anyának gyermekét
        Add vissza testvérnek testvéreit -
        Add vissza férjét e tökéletessen
        Megrontatott beteg lelkemnek is.
GERTRUDIS
        Szánlak.
MELINDA
                 Köszönném, hogyha elhihetném.
        Nincs, aki szánjon - nincs, nincs, nincs. - Midőn
        Kifutottam a sárkány elébe, még
        Bánkom se jött utánam - szegény!
        Azt vélte tán, hogy nála nélkül is
        Elmenni tudnék lakodalomba. - Oh jaj!
        (Fejét kezei közé szorítja.)
GERTRUDIS (megijedve néz rá).
        Hah! istenem - Melinda!
MELINDA
                         Csak ne lennél
        Az, ami vagy: megátkoználak. Oh
        Ti a szegény Melinda jó nevével
        Ma egy egész familiát töröltetek
        Az üdvözülhetők sorából el.
        Átkozza férjem azt az esküvést,
        Mely engem hitvesévé teve -
        Átkozza a szerette gyermeket,
        Mert a bojóthi Melinda szülte azt -
GERTRUDIS (csenget).
        Udvornik! A nagyúr! -
UDVORNIK (bámul).
                                Itthon?
GERTRUDIS
                        Siess!
UDVORNIK (el).
GERTRUDIS (szelíden).
        El kell az udvarunk hagynod, Melinda.
MELINDA
        El, el? helyes!
GERTRUDIS
               De minden lárma nélkül.
MELINDA
        Semmit se félj, hogy pompásan hagyom
        El! - Gazdagon jövék abba; és
        Koldúsi módra költözök ki abból -
GERTRUDIS
        Szegény Melinda!
MELINDA
                 És - te tudsz így szólani?
GERTRUDIS (kezét nyújtja a csókolásra).
MELINDA (nem fogadja el).
        El ezzel a szennyes kézzel.
GERTRUDIS
                       Melinda!
MELINDA
        Nem csókolom - nem is csókolhatom
        Azon kezet, mely útat nyithatott
        Lelkem kirablására. Úgyde hát
        Ki állhat a pestisnek ellene,
        Hogy el ne terjedjen?
GERTRUDIS
                       Te oktalan!
        Tudod, hol, és kivel beszélsz?
MELINDA
                                 Veled,
        Koronák bemocskolója! aki meg-
        Loptad királyi férjedet, - kitépted
        Kezéből a jobbágyi szíveket,
        Áruba tetted a törvényt - nyomád a
        Nyomorultakat - mártirrá tetted az
        Erkölcsöt és (sírva fakad) testvéri indulatból
        Egy szennytelen nyoszolyának eltörése
        Végett, királyházban bordélyt nyitottál.
GERTRUDIS (az oldalajtón kikiált).
        Hah! asszonyok!
MIKHÁL (szava kívül).
                        Melinda!
MELINDA (térdreesik).
                                Istenem!...
        Ne hagyd bejönni őtet - csak ne most -
        Ne hagyd királyné (eleibe mászik).
                        Mind csak kérdezé
        Odakinn, miért sírok s fehér hajával
        Törölte könnyeit, hogy nem tudá
        Meg tőlem azt. Ha benned emberi
        Érzés vagyon, ne öld meg őtet ön
        Gyalázatoddal! (háborodva).
                        Mondd, hogy a menyegző
        Két nyillövésnyi - az Bánk, és Melinda.
GERTRUDIS (a bejövő asszonyokhoz - méltósággal, de mégis
        valamennyire szánakozva).
        Vigyétek e szegény tébúltat el!
MELINDA
        Mindenható, ments meg kerűletétől
        Minden tapasztalatlan sziveket! (Mennek.)

ÖTÖDIK JELENET

MIKHÁL BÁN (betör - néhány udvornikok visszatartják).
        Gyilkoljatok meg, hogyha sírva kell az
        Ajtó előtt itt az igazságnak el-
        Aludni, amíg bébocsájtatik.
        Meg kell ezennel tudnom, hogy mi lelt,
        Melinda -
MELINDA
                 Félre! Félre! eresszetek!
        (Kiszalad. Az asszonyok követik.)
MIKHÁL
        Hurcoljatok hát sírba engem is! (El akar menni.)
GERTRUDIS
        Maradj! (Int az udvornikoknak, kik eltávoznak.)
                        Hová ragadott indulatod?
MIKHÁL
        Mi lelte húgomat? miért szalad
        Előlem el - mint atyját, úgy szeret.
        És mégis elfut -
GERTRUDIS
               Nem tudod, miért? (Szünet.)
        Tehát miért kéredzkedél be hozzám?
MIKHÁL
        Ni, szinte elfelejtem - Istenem!
        A húgom, és - ez -
GERTRUDIS
               Ez? mi ez?
MIKHÁL
                         Követség -
GERTRUDIS
        Micsoda követség?
MIKHÁL
                  Oh, jaj, jaj! az eszem
        Mint éjtszakáim, felzavarva van
        A környülállások boldogtalan
        Örvényin.
        (Hirtelen.)
                Óráim kiszabva vannak!
        Csak egy szavadba fog kerülni és az
        Irtóztatón megindult sors golyóbisa
        Más jobb nyomon fog hengeredni el. -
        Tekéntsd magad - tekéntsd országodat -
GERTRUDIS
        Miért?
MIKHÁL
                  Hogy azt még kérdezed! - Kezem
        Reszketve tészem össze.
GERTRUDIS
                               Talán
        Miattam? - én nem reszketek.
MIKHÁL
                               De én
        Országodért: te reszkess éltedért.
GERTRUDIS
        Mit? éltemért? Tán nem vagyok királyné?
MIKHÁL
        Légy hát azoknak anyja is, kik engem
        Hozzád bocsájtottak -
GERTRUDIS
                       Kik?
MIKHÁL (megütközik).
                                Kik? - kik a
        Hazaszabadító névvel bélyegezték
        Meg magokat.
GERTRUDIS
               Undokság!
MIKHÁL
                          Úgy hittem ez-
        Előtt csak egy órával én is ezt: de
        Kik már azóta elérték volna a
        Célt, várakoznak kérésemre.
GERTRUDIS
                               Pártos!
MIKHÁL
        Az nem vagyok; mert itt nem állanék.
        Oh, töltsd be kéréseket, és egyről egyig
        A lábaidnál láthatod.
GERTRUDIS
                       Mi kérést?
MIKHÁL (letérdepel).
        Nézd - így fogok beszélni. Nem vagyok
        Magyar, tehát nem is gondolhatod,
        Hogy részrehajlás vagy haszon beszél
        Belőlem: oh add vissza híveidnek
        Azt, mit elraboltál -
GERTRUDIS
                       Balgatag!
MIKHÁL
        A nyúgodalmat, békességet és
        Az életen való gyönyörködést -
        A volt vagyont, a testi-lelki meg-
        Elégedést, fazékok mellől a
        Fát, ételekből a húst és ágyokból a
        Szalmát -
GERTRUDIS
               Hah!
MIKHÁL
                  Mert biz ezt raboltad el,
        S od'adtad a saját hazádbéli
        Udvornikidnak.
GERTRUDIS (felkapja a levelet - erősen megnézvén Mikhált - ismét
        visszaveti. Csendesebben).
                        Állj fel és beszélj,
        Mint ember emberhez.
MIKHÁL (feláll).
                                De jobban is
        Megmondhatom: Te ok nélkül bocsátád
        El hivataljaikból a magyar
        Alattvalóidat s tiéidet tevéd
        Helyekbe - és lerontatád az ősi
        Szép várakat s od'adtad a tulajdon
        Felekzetednek.
GERTRUDIS (szünet után félutálattal).
                        Oh, nem ösmered
        Te a magyart még!
MIKHÁL
                  Sőt igen: sem a meg-
        Bántást, sem a jótéteményt soha
        El nem felejti a magyar - de főkép
        Felekzetednek.
GERTRUDIS (fellobban).
                        Ősz ember, kik a
        Békételenkedők?
MIKHÁL
                  Meg akarsz ijeszteni. -
        Pedig tekéntesz ősz hajszálaimra.
GERTRUDIS
        S ha arra én tekéntni nem fogok? -
MIKHÁL (megdöbben).
        Úgy - elbeszélem, mért őszült meg így:
        Itt van az előljáró beszéd -
        (Áradó könnyeit törölgeti.)
                                No már
        Jó éjtszakát szivem végnyúgodalma! -
        Nem hinni látszol s tántoríthatatlan
        Megállni, mint minden kevély eszű.
GERTRUDIS
        Úgy?
MIKHÁL
                  Ez lopá el tőlünk mindenünket.
        Nem volt utolsó a bojóthi faj
        Spanyol hazámban, és pajzsunkon a
        Taréjos egyfejű sast esmeré
        Régtől sok ellenség. Már férfiak
        Valánk öcsémmel, amidőn anyánknak
        Született ez a Melinda. Szép
        Volt, mint az erkölcs. Akkor szült nekem
        Is egy fiat feleségem. - Oh ti szép
        Napok! ti édes éjtszakák! - Ehol
        Jövének egyszer a mohádik, és
        A maurusok hatalma a spanyol
        Földön megént egészen eltenyészett.
        minden csak azt kiáltá: "A mohádik! - -
        Nem messze vannak a mohádik!" - Én
        Szunnyadtam és - de hátha csak mese?
        Mondá az én nehezen hívő öcsém.
        Igy egyszer egy boldogtalan éjtszaka
        Elvette mindenünket - nemzetünket -
        Barátjainkat - ős Bojóthot és (elfojtódik)
        Egyetlenegy fiamat, reményemet,
        Lelkemnek egy gyönyörűségét, virágzó
        Ifjú korában. Boldogok szülőink,
        Kik már előre elköltöztek! - A
        Hajam kitépve, futottam a halál
        Elől, mivel Simon megölt fiamnak a
        Testével oldalam mellett futott.
        Nem akarta eltemetni, mert soha
        Sem hitte, hogy meghalt: de ah! midőn
        Melinda elfáradván, jajgatott
        A test felett - midőn erőtlenül
        Én ott feküdtem és ő gödröt ásott -
GERTRUDIS
        Ember! ledőlsz - erősödj!
MIKHÁL
                          Majd - igen.
        (Tenyerével mázolgatván legörgő könnyeit.)
        Fájdalma meghaladta a saját
        Fájdalmamat, - kezével véste a
        Sírt, mintha csak maga akart volna abba
        Belé feküdni. Igy talála ott
        Bennünket egy magyar, ki Elmerik
        Királynak a spanyol Constantiát
        Vivő követségéhez tartozott -
        Kunrád, a nagyúrnak édesapja.
        Alig tudták Simont felvonni onnét -
        Fájdalma meghaladta a saját
        Fájdalmamat! s én azt mostan neki
        Háláadatlansággal... -
GERTRUDIS (belevág szavába).
                                Egyike
        A pártosoknak!
MIKHÁL
                  Hát ki mondta azt? - - -
        Szegény öcsém! én voltam árulód! -
GERTRUDIS
        Fedezd fel őket!
MIKHÁL
                  Hallgatásra tettem
        Le esküvésemet.
GERTRUDIS
               Hát mégis egy
        Az összeesküdtek közűl -?
MIKHÁL
                          Fiam
        Sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.
        De ők mohón kívántak bánni a
        Dologgal és - Melinda volt eszemben -
        Kértem, hogy addig csak halasztanák,
        Míg nem beszéllenék veled: hanem
        Meg kelle esküdnöm, hogy egyikét
        Sem árulom közűlök el -
GERTRUDIS
                       Oktalan!
        Első hited mindég királyodé.
        Udvornik! (Udvornik belép.)
                        Őrizetet! -
        Tüstént Simon
        Bán elfogattasson.
        (Udvornik, beszólítván őrzőket, elsiet.)
MIKHÁL
                  Ha meg találják
        Ezt látni -
GERTRUDIS
               Lássák és irtózzanak -
        Gertrudis ingadozhatatlan áll.
        Vigyétek!
MIKHÁL
        Engem? asszony!
GERTRUDIS
                               Esztelen!
        Nem fogsz talán csak átkozódni, hogy
        Az éltemet kivánom őrzeni?
        Öcséd kivallja majd, (gúnyolva) mivelhogy ő
        Nem esküdött meg. Ah így megcsalatva
        Saját teremtményemtől - a magyar
        Se tette volna ezt... Vigyétek!
MIKHÁL (néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén: visszaveti).
                                          Ősz
        Fejem! - ily gyalázat - oh Simon!
GERTRUDIS
                       Hisz' őtet
        Átkozhatod -
MIKHÁL (magát rendbe szedvén).
                        Fiamnak sírja mellett
        Fájdalma meghaladta a saját
        Fájdalmamat. Jó éjtszakát! Te nagy
        Sorsodban elvakult, kevély eszű,
        Reszkess szerencsédtől - jó éjtszakát.
        (Az őrizet közt ellézeng.)
GERTRUDIS (merően néz utána).
        Reszkessek a szerencsémtől? miért?
        Gertrudis a szerencsétől legyen
        Reszketni kénytelen? -
UDVORNIK (bejön).
                                A nagyúr.
GERTRUDIS (döbög).
                                        Ne még -! -
        Jöjjön.
        (Udvornik el.)
GERTRUDIS
               Szerencsémtől - -?
        (Kinéz az ablakon.)
                                Vitézi módra méssz
        Le szép nap! Ah, hol ily halál? Eredj,
        Eredj! utól nem érlek - én csak asszony
        Vagyok.

HATODIK JELENET

BÁNK (belép morogva).
        Helyessen, Istenemre, az!
        Itt van Melinda, azt mondá Tiborc?
GERTRUDIS (remegve néz a földre).
        Bánk? a nagyúr?
BÁNK
                Parancsolt a királyném. -
GERTRUDIS
        Én-é?
BÁNK
                Igen. -
GERTRUDIS
                        Vagy úgy! igen.
BÁNK
                                Parancsolj!
GERTRUDIS
        A hitvesed -
BÁNK
                Miféle hitvesem!
GERTRUDIS
        Nagyúr!
BÁNK
                Való, hogy én házas vagyok:
        De hitvesem nincsen -
GERTRUDIS (egy ideig nézi, végre elsiet).
BÁNK (kardját félig kirántva).
                        Jó angyalod
        Susogta ezt neked! - Tiborc! Tiborc!
TIBORC (ki Bánk bánnal jött, és leghátul maradván csak egy
        szegletben vonja meg magát s kucsmáját gyömöri).
        Uram! iszonyú ezen hideg magad-
        Viselete!
BÁNK
                Nagyravágyás, büszkeség,
        Kecsegtetés, hizelkedés, csupán
        Csak csillogó fények; s hogy mégis az
        Asszonyt becsalhatják a bűn fenék
        Nélkül való mocsáriba - -!
        Lelkemre mondom, a nevelésnek egy
        Jó magva sem marad szivekbe meg,
        Mivelhogy a növésekkor tüzellő
        Indulatoknak pestises szele
        Kifújja mind. Szegény, szegény! de szánni
        Méltó teremtmények! hisz esmérem
        Én gyengeségteket: de hogy ily nagyon
        Ki légyen a romlandóságnak az
        Tétetve, nem hihettem még soha - -
        Előttem, esküszöm, szentebbek is
        Lesztek ti, mint egy jó fiúnak a
        Szülőitől maradt ereklye. A
        Lehelletem fogom mérsékleni,
        Nehogy törékeny erkölcstök virágit
        Lelökje. Asszony! asszony! asszony! - - És
        Ők ezt tudák! ezt ők is jól tudák!
        Mégis vasas marokkal körmölének a pók-
        Hálóba. - Meg fogok tán nemsokára
        Nektek fizetni, jó név gyilkolói!
        Egész szegény nemzetségem megölt
        Nevébe kívánok majd számadást.
        Oh, semmi sincsen oly gyalázatos,
        Mint visszaélni az asszonyi gyengeséggel!
        Az alkotónak szentségébe be-
        Törés ez - és kigúnyolása, hogy
        A legcsekélyebb férgecskének is
        Teremte oltalom-fegyvert, csupán
        Az asszonyállatról felejtkezett el.
TIBORC (a zuglyában térdre esik).
        Uram, bocsásd meg, mert nem tudja, mit
        Beszél! Tudod, hogy ájtatos vala
        Mindég: ha tán asszonyt nem ismert volna, úgy
        Ő angyal is lett volna földeden!
GERTRUDIS (jön Melindával)
        Itt van.
BÁNK (elfásulva).
                Melinda!
MELINDA
                        Kösd be fejem
        Bánk! (felkiáltva) Gyermekem!
GERTRUDIS
                Nagyúr! add vissza azt
        Anyjának -
BÁNK
                Anyjának?
MELINDA
                        Hol van Soma?
BÁNK
        Biztos helyen.
MELINDA
                Megölted?
GERTRUDIS
                        Istenem!
BÁNK (eliszonyodva).
        Hiénaszívet vélni az atyában?!
        (Hirtelen kimutat az ablakon.)
        Látjátok azt az ősz embert?
GERTRUDIS
                        Hah! (Elfordul.)
MELINDA
                                Bátyám! -
BÁNK
        Tömlöcbe vettetik.
MELINDA
                Kezénél a fiam -
BÁNK
        Ott, ott. Az elhanyatló nap nem ád
        Oly tiszteletre méltó fényt maga
        Körűl, mikép ezen öreg fejér
        Hajfürtjein sugárol. Oh királyné,
        Tekénts ki, kérlek! nézd, hogyan döcög!
        Csak egy tekéntetet! Igy megy egy király,
        Ki elvetette a királyi pálcát,
        Mivelhogy azt becsébe nyomorúltnak
        Találta. (Szemeit törli.) Mikhál, látod e vizet?!
GERTRUDIS (bosszús elkeseredéssel).
        Távozzatok!
BÁNK
                Jobbágyaid vagyunk.
        (Meghajtván magát, elindulnak.)
GERTRUDIS (Bánkhoz).
        Maradj te!
BÁNK (falhoz tántorodva).
                Vége, vége már neki!
        Tiborc! vezesd hát asszonyod. Soká
        Nem kések én is - ugy-é, jó királyném?
        Menj, menj, Melinda, ezen becsületes
        Paraszttal és ne szégyeld el magad -
        Ő Jáderánál egykor igen sokat
        Tett - menj csak! a nap elnyugtával az
        Örvendezők is elnyúgodnak.
MELINDA (ki érzéketlenül állván, mellén lévő pántlikáját tépegeti,
        végre leveti a földre).
                                        El-
        Hervadnak a menyegzőben - kiholt az
        Atyaátok - oh Bánk, látlak-é megént?
BÁNK (szorúlva).
        Megént.
MELINDA
                Igen - megént! Mély síromon
        Túl a halál szép halvány angyala
        Meg fog mutatni megént.
        (Gertrudishoz féleszelősködéssel.)
                                Nevetsz te kis
        Ártatlan? Oh vesd le koszorúdat! az
        Öröm csak egy pillanatnak szülöttje
        S anyjával együtt meghal. Élj! Az isten
        Bocsássa meg, mit oly istentelen
        Cselekedtetek vélem. Nem volt italtok
        Méreg, de elszárítá lelkemet. -
        Bánk, jöjj hamar!
BÁNK (öleli).
                Köszöntsd helyettem ősi
        Váram - vezessen békével szerelmem!
        Siess Tiborc!
MELINDA (rebegve ténfereg kifelé).
                Bánk jöjj hamar! csak egy-
        két nyíllövésnyi - jöjj hamar.
TIBORC (elvezetvén, az égre teként).
                                Hamar!

HETEDIK JELENET

GERTRUDIS (szünet után).
        Bánk itt maradt?
BÁNK
                Igen.
GERTRUDIS
                        A megsértett vagy a
        Sértő?
BÁNK
                Igen vagy nem, csak egyre megy.
GERTRUDIS
        Adj számot -
BÁNK
                Én?
GERTRUDIS
                        Te mint egy éjjeli
        Tolvaj jövél foglalatosságaidból
        Az udvarunkba vissza. Illik ez?
BÁNK
                        Nem.
GERTRUDIS
        Te rangodat, sőt önnön rangomat
        Megmocskolád - hát ez illik-e?
BÁNK
                        Nem.
GERTRUDIS
        Leventa! egy ártatlanságot el-
        Zárván, gyalázatba kevertél - becsület-
        É ez?
BÁNK
                Nem. Óh az én becsületem
        Melinda elbúcsúzásával el-
        Búcsúza; Mikhál bánnal és fiammal
        Elzáratott: ha még mi megmaradt,
        Ezernyi sok szegény között hazámban
        Felosztva van - minek az is?!
GERTRUDIS (méltósággal).
                        De tűrtesd
        Magad!
BÁNK
                A becsületes kínoztatik.
        Megostoroztatik, kipörkölik
        Szemeit, s midőn minden kitelhető
        Csapást kiállt, akkor törik kerékbe;
        És így, ha későn is, megismeri,
        Hogy ugyan becsületest kell játszani,
        De valóba' lenni mégis oktalanság.
        Minő dicső ellenben becstelennek
        A sorsa, csakhogy tudja a közönség
        Jó véleményét meghódítani.
        Akkoron azonban, hogy a becsűlet ál-
        Orcája mellett bűntetetlen el-
        Követhet undokságokat, vakon
        A hír legemberebbnek szenteli -
        Fő hivatalra lép; ottan rabol
        Mindent el a szegény bohóktól, ahol
        Akarja; minden emberek vele
        Óhajtnak egybeköttetésbe lenni;
        Gazdag s hatalmas léte barátinak
        Lehet javokra; sőt a mennyet is
        Gyakorta úgy megnyerheti
        Részére, gazdagságából kitelő
        Több áldozattal, hogy sokkal becsesebb
        Lesz még előtte, mint az a szegény
        Becsűletes, ki semmit sem tud adni.
GERTRUDIS
        Istentelen! Távozz!
BÁNK (közelebb lép).
                Nem. Avagy azt
        Hiszed, hogy nem maradtam volna itt
        Parancsolásod nélkül? Meglehet - (magában)
        Tán nem maradtam volna mégis itt! -
        Nagyasszonyom! Melinda helyett köszönni kell!
GERTRUDIS
        Jobbágy!
BÁNK
        Nem úgy van, asszonyom! - Én urad
        S bírád vagyok; míg a király oda
        Lészen, királyod is vagyok -
GERTRUDIS (a csengetyűhöz akar nyúlni).
BÁNK (elkapja s zsebébe teszi).
GERTRUDIS
                        Udvor...
BÁNK (kardját félig kirántva).
                                Egy
        Szót! - Ülj le! - hasztalan kiáltsz te most,
        Mert nem szabad bejönni senkinek
        Is; úgy parancsolá Bánk bán, Magyar-
        Ország királya.
GERTRUDIS
                Bánk!
BÁNK
                        Bejártam az
        Országot és mindenfelé csak az
        Elbúsulást találtam. Udvarod'
        Átkozza minden és hazádfiit. -
        Szerette jó királyunk, Endre! hogy
        Fogod találni népedet? Polyák-
        Országot elnyered, s tán a magyart
        Veszted helyette el! - Midőn te leg-
        Először, asszonyom, hazánkba jöttetek,
        A békességnek édes istene
        Pannóniára monda akkoron
        Egy átkot, és a romlás angyala
        Mormogta rá az áment.
GERTRUDIS
                        Ember! azt
        Mondom, ne törj túl a korlátidon!
BÁNK
        Egy szájjal, egy lélekkel azt kiáltá
        Minden magyar hozzám: "Ez egynehány
        Keserves esztendő alatt magyar
        Törvényeink magyar hazánkon úgy
        Fityegnek, amiképpen egy pelengér-
        Oszlopra állította mocskos tettinek
        Táblája."
GERTRUDIS
                Oh hazug! miért nem úgy szól
        A hír tehát?
BÁNK
                        A hír csak esztelen
        Kongás, - ha a hordó üres, leginkább
        Kong; mégis - a hír a királyi szék
        Fő Bëlje; ennek oltárára kész a
        Magyar lerakni mindenét; való,
        Hogy azt is a dicső udvornikid
        Emésztik el; de hangzik is az ország
        Négy része, megdicsértetésitől
        A bőkezű adakozónak -
GERTRUDIS (elbámulván).
                        Talán úgy?
BÁNK
        Vak voltam én is udvarodban; de
        Már látok. Egykor egy öreg paraszt
        Akadt előmbe - szárazon evé
        A megpenészedett kenyért. - Igaz s hív
        Szolgája volt hazánknak, mondja, negyven
        Esztendeig: de nyúgalomra ment.
        Miért? helyet kellett csinálni egy
        Hazádfiának - (összecsapja kezeit).
                        Istenem, Istenem!
        Egy tiszteletre méltó ősz kezébe, negyven
        Esztendeig való szolgálatért,
        Száraz kenyért nyújtasz magyar hazám? -
        Tűrt a szegény. - Végtére egy követ
        Hírül hozá, hogy itt mik esnek. Ál-
        Köntösben visszajöttem és találtam - (nyögve)
        Oh többet is, mintsem reménylheték!
        Azt, büszke lélek, fel nem érted ésszel,
        Hogy gyermekem' miért adám amaz
        Öregnek? Asszonyom! Ha útam innen
        Hóhér kezébe vinne engemet? - -
GERTRUDIS (elsárgulva támaszkodik az asztalra).
BÁNK
        Ugyan ne gondoskodjon egy eszes
        Atya, gyermekéről? -
GERTRUDIS (székébe rogyik).
                        Bánk! mit akarsz velem?
BÁNK
        Te engemet magadhoz hívatál,
        Szikrát okádó vérem éktelen
        Dühében. Itt előszobádba láttam
        Mikhált gyalázatán kesergeni -
        Oh, egy tekéntet, mely az ördögöt
        Magát is arra bírta volna, hogy
        Egy megszorúlt szentet segíteni
        Siessen. Igy - od'adtam a fiam; mert
        Tudom, hogy ő előbb saját kezével
        Megfojtja kedves húga gyermekét,
        Mintsem, hogy azt csak tőle elvegyék is.
GERTRUDIS
        Itt is talán hibáztam még?
BÁNK
                                Neked
        Csak egy szavadba kerülne, mégis a hit-
        Szegést előbbvalónak gondolád -
        Neked csak egy kicsiny reményt vala
        Szükség hazudnod - egy csekély igéret
        A zendülést elnyomhatná; de az
        Erőszakos rimánkodás szokatlan
        Nálad. Te híveidnek a porig
        Alázatosakat véled, kik úgy
        Mosolyganak, mikép parancsolod.
        Nem látod azt, hogy többnyire a saját
        Hasznokra egy kalitkát építettek
        A büszkeségeden, hízelkedéssel,
        Hol elveszel.
GERTRUDIS
                Ha úgy találna lenni!
BÁNK
        Azt képzeléd, hogy isten vagy, mivel
        Letérdepeltek híveid, midőn
        A láncokat reád rakták. Magyar
        Nem volt neked soha embered, mivel
        Hallatlan Endre idejéig az még,
        Hogy a teremtőjét kivéve, más előtt
        Is térdre essen egy magyar.
GERTRUDIS
                                Ha a
        Királynak hitvese nem nyer is
        Alattvalójától becsületes maga-
        Viseletet - add meg azt, leventa, egy
        Asszony személynek!
BÁNK
                        Aki nem érdemes,
        Hogy a szerette jó királyom áldott
        Szivét kezében tartsa; aki lábat
        Ád a bujálkodónak, és tovább
        Az áldozatra így teként le - ő,
        Holott nem érdemes, hogy a saru-
        Szíját megoldja; mert kenőcsli testét
        Lelkét - -
GERTRUDIS (megsértett büszkeségének legnagyobb dühével felugrik).
                Gonosz hazug! ki tette azt? -
        Légy átkozott Melindáddal! legyen
        Örökre átkozott az a kölyök, kit
        Gyalázatomra szült Meránia!
BÁNK
        Melinda jó nevét te hagytad az
        Udvarnak a nyelvére tenni: légy most
        Isten s hitesd el vélek, hogy Melinda
        Bánk bánra érdemes: úgy letérdelek,
        S imádlak, én, kit ők nevetnek.
GERTRUDIS (keserűen).
                                Úgy? -
        Csak hadd nevessenek; hisz a hasonló
        Történet életünknek azon szokott
        És kedves ízetlenkedésihez
        Tartozhat, amely megnevettető -
        Már úgy születtünk, mint a szegény
        Emberbarátink kárán tapsolók;
        Hiszen ha hét az utcán hétszer el-
        Esett, azon szint'annyiszor kacagjuk
        Magunkat el - (komoran néz Bánkra)
                        S a szánás akkoron
        Jön csak, midőn látjuk, hogy egyike
        Többé felállni nem tud.
BÁNK
                        Szörnyeteg! kész
        Lennél te is kacagni? -
GERTRUDIS (kiált).
                        Emberek!
OTTÓ (az oldalszobából jön).
        Néném! Az istenért! - (megijedve).
                               Bánk bán!
        (Visszaszalad s becsapja maga után az ajtót.)
BÁNK (hasztalan igyekezvén a bezárt ajtón utána rontani.)
                                Ha, fattyú!
        Hogy e dühösség, mely a testemet
        Emészti, százezer mértékbe fussa
        El lelkedet! hogy a kín, a maga
        Egész minéműségében, csekélység
        Legyen tulajdon kínaidra nézve! -
        Az ételednél undorodásba jöjj
        És férgesedjen az italod - gyötörjön
        Éhséged annyira, hogy a sírból a
        Halottakat kívánd kirágni! El-
        Csúfíttatott árnyékom mindenütt
        Kövessen és véresen álljon ott,
        Ahol lefekszel, ott ahol felébredsz!
        Örökre átkozott légy, átkozott!
        És átkozott a hely, melyben születtél!
GERTRUDIS (Ottó megjelenésével undorodva rogyott székébe, majd
        az ablakhoz szalad; végre használni akarván az alkalmatosságot,
        el akar sietni; de Bánk utolsó szavára, mint egy tigris,
        nekidühödve, tőrt kap, és Bánkba akarja ütni).
        Hitvány, ne bántsd hazámat!
BÁNK
                                Én? - Kerítő!
        (Megfordúlván, kitekeri kezéből a gyilkot.)
GERTRUDIS (sikoltva fut az asztalig).
BÁNK (utoléri és agyonszurdálja).
        Sziszegj - sziszegj, kígyó! te itt maradtál.
GERTRUDIS (lerogy).
        Ah!
BÁNK (merően áll, reszketve egyenesíti ki ujjait - a tőr kiesik
        kezéből, melynek zördülésére felijed).
        Vége! volt - nincs; de ne tapsolj, hazám -
        Ni! - reszket a bosszúálló -
       (Kívül zörgés s több kiáltás.)
                                Hamar!
BÁNK (megijedve néz az ablak felé ki).
        Örvendj becsűletem, lemosta mocskod'
        A vérkeresztség - oh Melinda! - ki!
        Ki! a tető mindjárt reám szakad. (Elváncorog.)
GERTRUDIS (fel akarna emelkedni).
        Meghalni - nem királyi széken - ah!

NYOLCADIK JELENET

MYSKA BÁN (még kívül kiált).
        Mentsd meg magad királyné! Pártütés!
        Ezt mondta a haldokló. (Bejön.) Istenem
        Késő!
GERTRUDIS
        Nem érdemeltem - gyermekek -
        Hol vannak a gyermekeim? - még ne is
        Láthassam őket? - Endre - gyermekek -
MYSKA (kezei közé szorított süvegét az ég felé emelvén).
        Uram teremtőm! hallatlan Magyar-
        Országban ily eset!
GERTRUDIS
                Ottó!
        (Kívül lárma, verekedés.)
MYSKA
                        Zendülés!
OTTÓ (berohan).
        Gertrudis - oltalmazz, megölnek! Oh jaj!
        (Ordítva rogy mellé, midőn meglátja.)
        Gertrudis!
GERTRUDIS (elfordított ábrázatát a földhöz nyomja).
                Ottó! Ottó! gyilkosom!
MYSKA
        Ottó?
OTTÓ
                Nem az! nem az!
MYSKA
                        Nagy királyné!
        Igy kell kimúlnod -?
GERTRUDIS
                        Igy - ártatlanul...
        (Meghal.)
PETUR BÁN (kívül).
        Az egész nemet kiirtsátok!
MYSKA
                                Mit? az
        Egész nemet? hol vannak a király-
        Fiak? - Velem légy, istenem! segíts! -
        Azoknak élni kell! - megmenteni -
        Meg kell, kik egykor királyai
        Lesznek fiamnak, unokáimnak is! (Elsiet.)
OTTÓ
        Vígy magaddal, Gertrud! - Bíberach!
        Mért nem követtelek?
        (El akar szaladni; de szembejönnek Petur bán, Simon bán,
        békételenek.)

KILENCEDIK JELENET

PETUR
                        Megállj -!
OTTÓ (visszaszalad s Gertrudisra borul).
                                Segíts!
SIMON
        Én nem megyek tovább! hol van Melinda?
PETUR (Erősen fújva, néz Gertrudisra).
        Elég is. Itt hever már; s a dühös
        Tenger magát örömmel engedi
        Egy kis gödörbe elszorítani,
        Csak ottan is zúzhassa a hajókat.
        (Ottót megragadván, felrántja, s egy békételenhez lódítja.)
        Fel innen, ördög! úgyis számtalanszor
        Térdeple sírva itt az emberi
        Szeretet; de senki sem nyitott neki
        Ajtót! Keresztények valának ők,
        Kik csak tanúlságúl szemléltek az
        Imádtatott keresztre - látni, hogy
        Ők is mikép feszegethessék az embert,
        Először elrabolván mindenét.
        (Kívül kürtölés, lárma.)
SIMON
        Mi az?
SOLOM MESTER (kívül).
                Ti csillapítsátok!
OTTÓ (kiáltva).
                        Szabadság!
PETUR
        Kínokra hurcoljátok!
OTTÓ (kétségbeesve, midőn vinni akarják).
                        Oh, hogy oly
        Irtóztató legyen majd sorsotok
        Egykor - legyen bár akkor, amikor -
        Hogy a meráni csontokat siratva
        A földből is kaparjátok ki s mint-
        Megannyi szent ereklyét légyetek
        Imádni kénytelenek - s hogy minden el-
        Szánt törekvéstek önvédelmetekre
        Olyan siker nélkül való legyen,
        Mint kínozásom után esenkedéstek.
        (A Bánk által elejtett tőrt felkapja, s magába akarja ütni.)
PETUR (elkapván tőle kiteként).
        Vágjátok öszve! - - A királyi nép!
SOLOM (berohan katonákkal).
        Alattomos királyi gyilkosok! (Viaskodás.)
PETUR
        Hazudsz, hazudsz, istentelen gyerek!
        Sohasem alattomos a magyar.
OTTÓ
                                      Szabadság!
        Gertrudis engedj meg - hisz elűz Magyar-
        Ország! (Elszalad.)
PETUR (kivágván magát kiált a társainak).
                Kövessetek!
SOLOM (dühösen utána fut, kiáltván a katonáknak).
                        Kövessetek!

Függöny

ÖTÖDIK SZAKASZ

A királyi nagy palota, melyből hátul a középen egy nagy bolthajtás
egy másik szálára vezet, mely eleintén földig érő fekete kárpittal
el van fedve. Udvornikok, nép, majd a király több zászlósurakkal,
Izidóra, asszonyok. Mind gyászban.

ELSŐ JELENET

UDVORNIK
        A népet immár tartóztatni nem
        Lehet a halottnézéstől. A király, azt
        Mondják, hogy a lováról is lefordult -
        De sérelem nélkül mégis. Egyéb-
        Iránt, barátim, a vén Myska bán
        Legtöbbre ment; mert elnyeré Zalában
        Zelelgeh jószágot, fiastól együtt.
        Hm! mintha más szintúgy megmenteni
        Nem tudta volna a királyfiakat.
(Kívül lassú zúgás hallik: a király! a király! a bolthajtás kárpitjai
kétfelé nyílnak, melyeket végig két udvornikok tartanak. Látszik,
miképpen Gertrudis királyi pompával nagy emeleten egy koporsóban
fekszik. Mellette az epekedő Izidóra a királyfiakkal. Az emelet
lépcsőin körül az udvari asszonyok. A király az emeleten állván,
egy ideig csendes magaalávetésével a sorsnak, összekulcsolva kezét,
néz a halottra.)UDVORNIK (lassan a többiekhez).
        Szánom szegény királyunkat -
(Király meghallja. Egy nehéz sóhajtással magát hidegségre erőlteti.
Már lejött a lépcsőkön, midőn gyermekeit utána indulni észreveszi.
Szívrehatóan öleli egybe mind a hármat..)IZIDÓRA
                                   Csak azt
        Tudnám, ki volt azon gonosztevő! Oh
        Mert kész lehetnék e fájdalmaimban
        Öngyilkosommá lenni! - Ah igaz,
        Hogy a királyné kedves nem vala;
        De ezt ugyan mégis nem érdemelte!
(Király, ki ezalatt gyermekeit magától elhárítván, azok Izidórához
visszamentek, most elfogódva kijön előre. Néhány zászlós urak
követik.)UDVORNIK (magok közt).
        Sír a király.
KIRÁLY (hirtelen közikbe tekint).
                        Ki mondta azt? - Nem úgy van.
        Csak víz - (tenyerével eltakarja).
UDVORNIK (tartózkodva közelít hozzá).
                Királyom, miért takartad el?
KIRÁLY
        Mert nem szabad.
UDVORNIK
                Dehogy nem!
KIRÁLY
                        Én király
        Vagyok.
UDVORNIK
                De ember is -
KIRÁLY
                        Érzem - Egy királynak
        Kell látni minden könnyeket: magának
        Könnyezni nem szabad.
UDVORNIK
                        Ne kéne bár!
KIRÁLY
        Ő Isten. Istenit kivánva néz
        Reája minden. Éppen akkor sírhat egy
        Szegény, midőn királya; s a király
        Nem látja azt meg a könnyek miatt. -
        Gertrudis! így kellett találni meg!
        (Székbe váncorog s lebókol.)

MÁSODIK JELENET

SOLOM MESTER (bejön, mélyen meghajtván magát,
        egy véres kardot tesz a király lábaihoz).
        Engesztelődjél sorsoddal királyom!
        Elérte bosszúálló fegyvered
        Karom által a gyilkost.
KIRÁLY
                        Ifjú vitéz!
IZIDÓRA (égre vetett szemekkel).
        Oh nyújts borostyánt bosszúlónk fejére!
SOLOM
        Királyom azt parancsolá: siessek
        Előre, mint győzedelmes érkezése hír-
        Mondója. Tűzben s vérben leltem itt
        Mindent. Atyám is a királyfiakkal
        Futott előmbe: alig küldhettem el
        Egy biztos ember által őket. Az
        Apám kiáltá vissza még: "Megölték
        Nagyasszonyunkat, és ártatlanúl".
        Tüstént rohantam fel, s a gyilkos Ottó
        Hercegre mondta épp a halált.
KIRÁLY
        Ottó! tehát még ő is?
SOLOM
                            Elfutott;
        De nem tudom hová. A zendítők
        Kitörtek. Én nyomokban voltam a
        Legényeimmel és körülvevék egy
        Házat - meg is jutalmazám: azon
        Vason Petur bán vére gőzölög.
KIRÁLY
        Petur?
UDVORNIKOK (lassú zúgással viszonozzák).
                Petur.
SOLOM
                Királynénk asztalán ezen
        Levelet találtam, hogy jövék.
(Király mohón elkapja a levelet, de halkan adja azt egy zászlósúrnak.)ELSŐ ZÁSZLÓSÚR (olvassa).
                        "Glogonca:
        1213. Kilencedik hava 20-án, mint Sz.-Lestár napján.
        Áldás s szerencse néked nagy királyné!
        Országod alsó részei nemsokára
        Inkább mutatnak egy kovácsműhelyt,
        Hol vízre lesz csak szükség a tüzet
        Öntözni, melyben most a kardokat
        Edzik. Nagyasszonyom! vegyen Kegyelmed
        Kormányozásban más szabásokat -
        Itt pártütéstől félhetünk. - Igaz
        Ember tanácsol -
                               Pontió di Cruce,
                        Templomvitézitek nagymestere,
                        S jóvoltotokból itt az illirok
                        Között királyi helytartótok."
KIRÁLY
                        Úgy van!
ZÁSZLÓSÚR
        Mi van úgy, királyom?
KIRÁLY
                        Ő hibás; hiszen
        Másképp nem ölte volna meg magyar.
SOLOM
        Az istenemre akit imádok; ősz
        Atyám fejére esküszöm - magyarról
        El nem hiszem, mert az előbb a világ
        Láttára tenné, mint alattomosan.
KIRÁLY
        Remény! remény! becsületes hazug,
        Mely egy igéretet sem teljesítsz,
        És végre gúnyolódva hagysz el ott,
        Ahol csak egy-két könnyet tudhatunk
        Hullatni éktelen kárunkon.-
SOLOM
                        Engedj!
        (Elsiet, majd bevezeti Simon bánt.)

HARMADIK JELENET

SOLOM
        Ez itt az öszveesküdtek közül
        Egy. - Lásd, mitévő léssz. (Hátra áll.)
KIRÁLY
                        Háláadatlan.
SIMON (kard nélkül, szomorúan).
        De hátha mégis.
KIRÁLY
                Látod ott!
SIMON (megilletődve néz a halottra, azután fejével int).
        Igen.
KIRÁLY
        Minden tökéletességgel ruházta
        Fel őtet a természet, - benne csak
        A halhatatlanság hibáza: itt
        Kétségbe lévén, azt irigyelétek,
SIMON
        Mi? Uram király!
ZÁSZLÓSÚR
                Petur.
SIMON
                        Petur? esküszöm,
        Hogy nem Petur bán ölte meg a királynét.
ZÁSZLÓSÚR
        Pártos.
SIMON
                Talán az sem vagyok -
ZÁSZLÓSÚR
                        Miért
        Vagy elfogatva? -
SIMON
                               Az való! de én
        Csak a folyó szerént úsztam. Petur bán
        Gyűlölte a királynét, s mégis, a-
        Midőn öreg bátyám rimánkodék,
        Hogy várakozzanak csak addig, amíg
        Ő a királynéval beszéllene -
        Meg tette még azt is Petur; de egy
        Kevés időre Mikhált láttuk a
        Tömlőcbe kísértetni - melyre az
        Egész gyülekezet összeháborodva
        Rontott ki, s megszabadítá.
KIRÁLY
                        S a királynét?
SIMON
        Már halva leltük -
KIRÁLY
                És Ottó?
SIMON
                        Petur bán
        Halált kiálta a fejére. Ez
        Ifjú vitéz betört ránk és meg-
        Mentette. - Majd Peturtól elszakadtam, -
        Mentemben egy fedél alatt nyögést
        Hallottam: éppen az volt ez, kinél
        Nagyasszonyunk (mint e polgár maga
        Vallá ki) hétezer márk aranyat el-
        Tett bérbe. Ottó azt erőszakosan
        Ragadta tőle el; magát pediglen egy
        Halált-hozott sebbel jutalmazá.
KIRÁLY
        Gertrudis! - Ottó -
SIMON
                        Hogy Peturt veszély
        Közt lenni hallám, védelmére mentem;
        És e vitéz ifjú ott elfogott - -
KIRÁLY
        Háláadatlanok! ne szóljatok!
        Miért akartok már megfosztani
        A holtakért való bánattól is? -
        Vigyétek el!

NEGYEDIK JELENET

Mikhál bán a kis Somával jönMIKHÁL
        Király - - Uram - -
KIRÁLY
                        Te is?
MIKHÁL
        A jó nevében összerontatott
        Ősz én vagyok. Hogy ezt meg kelle érnem! - -
        Ha egykor ősz hajad leszen, fogod
        Érezni, hogy minő keserves annak
        Megmocskolása. - A mohádik el-
        Vették szerencsém, nyúgalmam, fiam. -
        Azt gondolám, hogy mindenem: nem! én
        Még nem valék szegény, Gertrudis azzá
        Tett.
KIRÁLY
                Mit beszélsz?
MIKHÁL
                        Késő vénség fehérlik
        Fejemen - mocsok nem volt rajtam soha
        Más, mint kiontott vére a haza
        És szent igazság ellenséginek;
        Most mint közönséges tolvaj vitettem
        Tömlöcbe, és a külső nemzetet
        Anélkül is megútált nép szeméttel
        Dobála. Ezt Gertrudisod tevé,
        Mert nem akarám testvéremet megölni.
SIMON
        Érettem ennyit -
MIKHÁL (elragadtatva).
                Fiamért annyit! oh
        Simon, hogyan felejthetném el azt? (Öleli.)
KIRÁLY (magában küszködve).
        Utálatos beszédek! lopjatok
        Csak a szememből minden könnyeket
        Ki, melyek oly édessen törlik a
        Fájdalmamat szívemből el. Miért
        Kell félelemnek a bánat helyére
        Férkezni? meg volnék rabolva? meg?...
        Oh félre! félre! a nyájas halott,
        Mely fekszik oly víg ábrázattal ott
        Nem törheté ki azt a támaszot,
        Melyhez királya úgy ragaszkodott. (Fenn.)
        Vigyétek el! vigyétek el! hazudnak!
MIKHÁL
        Igen! megyünk. - Állandóság, öcsém,
        Nincs e világon. Átok fekszik a
        Bojóthi Mortundorf fajon! - Minek-
        Előtte mennék: király! ne ez!
        (Somát elébe vezeti.)
        Melinda gyermeke. Atyja adá ide;
        Csak Endre az, kinek kezére bízni
        Bátorkodok. (Megöleli a gyermeket.)
                        Ha az anyád kérdezi,
        Hogy hol vagyon Mikhál? mondd meg, hogy ő
        Simonnal elment számkivetésbe. Élj.
        (El akarnak.)

ÖTÖDIK  JELENET

BÁNK BÁN (egész elszánással belép).
        Hová? (meglátva Somát, a király mellől elkapja).
                Szerencsétlen, mi vitt ide?
UDVORNIKOK (dümmögik).
        Bánk!
BÁNK
                Gyermekem! Szerette gyermekem!
        (Körülnézi magát)
        Mi bennem ilyen bámulásra méltó?
        Zavart eszem? Nem. Borzadó hajam?
        Király! Magyarság! Jól emlékezem,
        Hogy atyja vétke végett egykor a
        Kis Béla elvesztette két szemét -
MIKHÁL (hirtelen magához kapván Somát, mind a két kezével elébe szorítja).
        Gyermek! (Mind zúgnak.)
BÁNK
                Király! Gertrúdisod koporsó-
        Aljára vágom a hatalom jelét -
        (Nyakláncát odaveti.)
        Ott van. Vereslik is még vére rajta.
        (Nagy zúgás van.)
IZIDÓRA (bosszut szomjúhozásának elaludt reményével a testre hanyatlik).
        Oh!
KIRÁLY (elfedett ábrázattal az asztalra borul s onnét egy nehéz
        sóhajtással székébe sikamlik.)
BÁNK
        Vége - !! -
MIKHÁL
                Meg van a bojóthi faj
        Átkozva - eltört végistápja is!
BÁNK
        Szükségtelen beszélni tetteit:
        Felért az égre a sanyargatott
        Nép jajgatása s el kellett neki
        Akármiképp is esni, hogy hazánk
        Ne essen el polgári háborúban!
KIRÁLY
        Polgári háborúban! -
BÁNK
                        Zendülés
        Lappanga mindenütt, s csak ő vala
        A gyűlöletnek tárgya; a legelső
        Magyar, ki hazáját kedveli,
        Megtette volna rajta áldozatját.
KIRÁLY
        Magyar?
BÁNK
                Vagy azt hiszed, hogy az engedi,
        Mint egy kifestett kép, magát nehány
        Szoros vonás közé szorítani?
        Nagy volt az a hatalom, melyet kezembe
        Tettél le. Itt dörgött markomban egy
        Ország felébe mért ménkőcsomó;
        S mégis kezét csókoltam volna a
        Gyilkosnak, aki véremet megölte,
        Csak azért, mivelhogy gyűrűjére egy
        Rangbéli címer volt felmetszve?
KIRÁLY
                                Gyilkos?
BÁNK
        Az. Több. Ha tízszer, harmincszor megölt,
        Ha kincsemet rabolta el, ha széjjel-
        Szaggatta gyermekeimet, feleségemet -
        Még tán megengedhettem volna; de
        Ő jó nevét ölé meg nemzetemnek
        Rút öccse által s a feláldozott
        Becsületet kiűzte udvarából.
KIRÁLY
        Hallgass! (Magába küszködve.)
                        Ez a győzedelmi pompa, mely
        Galiciából jöttömet fogadja?
        Reszketni kell Endrének hitvese
        Holtteste mellett önmagyarjitól!
        Gertrudis, ennyit érdemeltem én,
        Hogy győzedelmes jöttöm ünnepén
        Romlásodat könnyeznem sem lehet!? - -
        (Nagyon.)
        Vigyétek el míg el nem érkezik
        Bírája!
BÁNK
                Az te nem lehetsz, szerette
        Királyom! Árpád és Bor vére közt
        Folyó dologban bíró csak Magyar-
        Ország lehet. Jobban be van neved
        Mocskolva, mint az enyém. (Kimutat az ablakon.)
                                Nézd azt! amott
        Hurcoltatik Petur bán és egész
        Háznépe lófarkon. S azt kurjogatják,
        Hogy: éljen a király!
KIRÁLY (az ablakhoz akar, de véletlen Solomon akadnak meg szemei).
SOLOM
                        Uram király!
        Ezt, istenemre mondom, nem tevém. (Elsiet.)
BÁNK
        Azok tevék ezt, akiket te külső
        Földekről országodba csőditél,
        Mint pártosok feje és nagyasszonyunk
        Gyilkosa úgy ölettetett le, és
        Midőn alig mozogva ott hevert,
        Házára törtek ismét és nevedben
        A gyilkolásért e bosszút veszik:
        Holott csak én öltem meg a királynét!
KIRÁLY (maga eleibe néz).
        Még azt akarják, hogy kivessem itt
        A kedvesért való fájdalmamat
        Szívemből és egy pártoson kesergjek! -
BÁNK
        Midőn te bátyád, Elmerik király
        Ellen kikelvén, Kheene-várban el-
        Zárattatál; jut-é eszedbe még,
        Mit szenvedett ő érted? és ezen
        Egész az őrülésig téged kedvelő
        Ember hideg gyanúból veszti el
        Irtóztatólag éltét s házanépét:
        Pedig én, csak én öltem meg a királynét!
SOLOM (visszajön).
        Késő! kiszenvedett már - gyermekit
        Kérdezte. Egy átkot nyögött ki még
        Nagyasszonyunkra és az alattomos
        Gyilkosra; téged áldott csak királyom
        És a hazát - nem hallá többet egy
        Szavunkat is - lelkét kiadta ott.
KIRÁLY
        Tépjétek el csak mind mellőlem azt,
        Amelyhez a sors édesen ragaszt -
        Tépjétek! én is embernek születtem.
BÁNK
        Petur engem átkozott alattomos
        Gyilkosnak -
MIKHÁL
                És a nagyasszonyt.
SIMON (magában felsóhajtva).
                                Petur! -
KIRÁLY
        Nincs senki a jelenvaló leventák
        Közül, ki e szennyet nagyasszonyán
        Nem undorodna hagyni?... senki sincs?
MIND (gondolkodva szegzik le szemeiket).
BÁNK
        Petur engem átkozott alattomos
        Gyilkosnak - ámde őt is átkozá!
KIRÁLY
        Nincs senki a jelenvaló leventák
        Közül, midőn Árpád s Bor vére közt
        Folyó dologban bíró csak Magyar-
        Ország lehet? hiszen úgy szerettelek
        Titeket szünetlen, mint szintén magam.
        Minden javam tinektek engedém,
        Királyi székem koldussá tevém -
        Azt hittem: a jobbágynak csak legyen;
        Ugy addig a király se lesz szegény!
        Szegény, szegény király! be megcsalatkozál.
        (Könnyes szemekkel elfordul.)
IZIDÓRA (sírva fakad s kitakarja Gertrudist).
        Nézzétek e halottnak arculatját:
        Hol itten egy hamis vonás? hol itten
        A gyáva lelkiismeret nyoma?
        Ezen szelid arcával hagyja el
        Az öszvebékült ellenségeket
        A békitő vitéz - ezen mosolygó
        Vidám ajakkal vál el egy zarándok
        A jótevőitől s ezen vonással
        Megy vissza egy eltévelyedettnek a
        Vezére kedves kunyhójába - s egy
        Se volna?
KIRÁLY (magában).
        Nincs, egy sincs. Jobban remeg
        Előtte minden, mint előttem. - Endre!
        Te gyenge Endre!
        (Egy kardot kap.)
                      Magyarok! Második
        Endrét tehát lássátok vívni meg-
        Holt hitvesének jónevére.
        (Bánkhoz.) Állj ki!
BÁNK
        Királyom! én veled nem harcolok!
        Szent vagy te énelőttem - Istenem,
        S hazám után a legszentebb.
        (Kardját leoldván, elébe teszi.)
                                Megölhetsz.
SOLOM (tisztelettel előlép.)
        Tehát velem.
KIRÁLY
                Fiam!
IZIDÓRA
                        Segítsd vitézedet,
        Elköltözött! -
BÁNK (merően nézi).
                Kedves fiú, miért
        Akarod fejed bezúzni egy gonosz
        Asszony miatt? Szánd e tüzet hazánknak.
        Kétségbe kéne esnem, hogy egy
        Meráni asszonyért hasítanék
        Ilyen nemes szivet ketté. Eredj!
SOLOM
        "Ártatlan" ezt nyögé utolszór az
        Elhunyt szerencsétlen, hallotta ezt ősz
        Atyám - az ő szavára megvívok.
        Gyerünk!
BÁNK
                Gyerünk szegény buzgólkodó!
        (Kiindulnak.)
MYSKA BÁN (sietve jön).
        Fiam hová?
SOLOM
                        Megvívni a nagyúrral!
        Nagyasszonyunk haláláért.
MYSKA
                        Megállj!
        Az orozva-gyilkoló hát ő?
BÁNK                            Orozva?!
MYSKA
        Igen; mivelhogy a nagyasszonyunk
        Ártatlan.
KIRÁLY
                Az?!
MYSKA
                        Semmit sem is tudott
        Ottónak ízetlenkedéseiről.
        Meghittje Bíberach, ki a saját
        Házamban holt meg, azt vallotta. Ő
        Hörgése közt tevé az újjait
        Keresztre és lelkét kiadta e
        Végszóval: "Esküszöm hogy a királyné
        Ártatlan!" - Ő mindent tudott - bizony
        Mindent tudott! az ördög is igazat
        Mondana halála óráján, bizonnyal.
SOLOM
        Úgy hát átkozott legyen, ki a nemes
        Kardot bemártja egy alattomos
        Gyilkosnak a vérébe - (félreveti)
KIRÁLY
                        Oh igaz!
        Ártatlan ő! ártatlan áldozat!
        Mindent bocsáss meg vérző szív, csak ezt
        Ne hagyd magadtól elrabolni.
ZÁSZLÓSÚR
                            Őrzők!
        Vigyétek el fiával együvé!
MIKHÁL
        Fiát is? ezt bocsájtni nem fogom.
        Király! Király! ne hagyd el e szegény
        Árvát: vagy aminő igaz, hogy isten
        Van, mintsem ő az ősi szokásnak áldozatja
        Legyen - hüvelykemet nyomom feje
        Lágyába inkább -
KIRÁLY
                        Nem - nem áldozott
        Le szennyel a nap szent koronám felett.
        Ártatlan ő! Király, férj, és atya!
MIKHÁL
        Légy atyja hát e gyermeknek, király! -
        Magyarok! velem jön számkivetésbe és
        Öcsémmel, e szegény kicsi - mindenét
        Itthagyja nektek, csak az egy életért
        Rimánkodik.
KIRÁLY
                Nem a tiéd -
MIKHÁL
                                Enyim,
        Melinda s atyja bízta rám: nem is
        Adom ki senkinek. Tűz, víz, veszély
        És gyilkosok közt is karomon viszem,
        És rongyokat s kenyért fogok neki
        Koldúlni. Ez szegény, nem vétkezett, mint
        Az atyja - ezt fogom kiáltani -
        Magyarok! nem ölte ez meg a királynét,
        Nem pártütő ez, mint az atyja; oh,
        Engedjetek csak egy arasz helyet
        Ez árva gyermeknek, hová fejét
        Hajthassa - (zokog) Kérlek adakozzatok
        Ezen kicsiny mártírnak - oh!
KIRÁLY (mélyen gondolkodván, halkkal szól).
                        Vigyétek
        Csak félre kissé -
BÁNK (aki mindeddig oszlopmódra állott, földre szegezett szemekkel,
        most hirtelen felkapja kardját).
                            Ki? mit?
ZÁSZLÓSÚR
                                      Hah! kardot
        Emelt -
UDVORNIKOK
                Királyi-gyilkos! El vele!
(Hirtelen messziről egy pásztori síp szomorúan hallatszik - mind
közelebb-közelebb. - Álmélkodás.)BÁNK (elcsuklik a karja, reátámaszkodik a kardra, de ez is végre
        kisikamlik alóla s a földre esik; melynek zördülésére mintegy
        álomból felébred).
        Mikhál, Simon!
SIMON (aki földre szegezve szemeit, csak hallgatja).
                        Melinda éneke.
BÁNK (fájdalommal)
        Melinda! - Sírján ezt fuvassam, így
        Enyelge sokszor. Oh Melinda! eltünt
        A szép idő - te fúvasd síromon.
KIRÁLY
                                Gertrúdisén!
        (Mintegy magát elfelejtve, siet a holttest felé; de szemébe
        akad Tiborc).

HATODIK JELENET

Tiborc, ki kevéssel előbb bejött, csak a szegletbe húzza magát.KIRÁLY
        Ki vagy?
BÁNK (odateként).
                Jaj! ismered te?
        Nem ismerem - nem ismerem.
TIBORC (csak ottmarad).
                        Tiborc.
BÁNK
        Nem igaz. Tiborc ez nem lehet. Tiborcnak
        Becsületesebb ábrázatja volt.
        Hol van Melinda?
MIKHÁL és SIMON (megrémülve).
                        Melinda?
TIBORC (kucsmáját rágja).
                                Hol?
BÁNK
                                        Hová
        Tetted? ki ott az, akit erre hoznak
        Oly lassan? (Merően néz az ablakon által ki.)
                Oh, hogy egy zivatar le nem
        Csavarja szemfedelét képéről! Éktelen
        Lakossa a pokolnak, mit gyötörsz?
TIBORC
        Ha kénytelen -
BÁNK
                Mit? úgy? - Te sírsz? no hála
        Istennek, amíg sírnak az ördögök,
        Addig talán az emberiség örülhet! (Ki akar.)
(Néhány jobbágyak öszvekötött botokon hoznak egy betakart halottat
és a szín hátulja közepén leteszik.)BÁNK (visszarezzen s a parasztokat mint esmereteseket merően nézi).
IZIDÓRA (nagy várakozással egy lépcsővel lejjebb jön az emeletről).
TIBORC (tipeg topog, nyögdécsel).
BÁNK (reszkető kézzel vonván le a szemfödelet - nem hisz a szemeinek
        és elcsukló inain erősen akar megállani).
IZIDÓRA (öröm s fájdalom közt Gertrúdisra borulni visszasiet).
        Melinda!
BÁNK
                Oh, felelj te mindenütt
        Jelenvaló! ki tette ezt? (Lerogyik előtte.)
MIKHÁL és SIMON
                        Melinda!
        (Odafutnak és mögötte térdre esvén, reáborulnak.)
KIRÁLY (ki azalatt visszament az asztalhoz).
        Ki tette ezt?
TIBORC
               Azt kiabálták azok,
        Hogy: "éljen Ottó - nénje bosszulója!"
KIRÁLY
        Ottó!
TIBORC
                "Hogy a határon várja őket
        Ottó, jutalmazással."
KIRÁLY
                        Mindenütt
        Ottó! az akit én olyannyira
        Szeretni kénytelen valék, - kiért
        Szintén alattvalóim gyűlölésit
        Vontam magamra - Ottó! átkozott!
        Örökre zárva lesz előtted az
        Országom!
BÁNK
                Oh, hogy néked is csak egy
        Volt életed, te is hogy sebhető
        Valál! Hol a könny, amely ennyi kárt
        Fel tud olvasztani? Szaggassatok
        Homlokotokon sebeket s vért sírjatok;
        Letépetett az Istennek remekje.
        (Somát, ki anyja fejénél térdel, magához vonja.)
        Gyermek! te is sírsz? - könnyű a te könnyed,
        Mint egy határtalanságban repülő
        Porszem: te kis szegény, hisz nem is
        Tudod, mitől fosztottak meg, - nem. Oh
        Melinda! serkenj fel; hisz' esmeréd
        Te Bánkodat - nem ezt akartam én -
        Nem ezt? - siket fül - szem homályosúl -
        Hasadj ki szív - (Fejét a földhöz nyomva görgeti.)
SIMON
                Melinda! nincsen a
        Testvéreid számára egy nyögésed? -
        Világot érő szép szemed berogy, -
        Melled hideg, mint a márvány, - nem éleszt
        Többé fel egy jajszó is tégedet!
MIKHÁL
        És mégis ez még hátra volt! Ezért
        Kellett kifutni a hazánkból? ezt
        Még hátra hagyták a mohádik!?
        Miért hogy egy mennydörgés nem csapott
        Belé fiam gödrébe, hisz' a keservek
        Is édesebbek otthon a hazában!
KIRÁLY
        Szólj!
TIBORC
                Rám parancsolt, hogy vigyem haza.
        Kevés idő múlván körülvevék Bánk
        Házát. Tüzet hánytak mindenfelé.
        Nagyúr rokonjait lángok közé
        Szórták - alig tudám szerette asszonyom
        Testét kimenteni. Még élt akkor egy
        Kissé - csak azt mondá: Bánkomhoz, és
        Én eltökélém, hogy hozzá viszem,
        Akárhol is legyen.
BÁNK (szemei előtt kapkodván).
                Itt - itt - itt a világ.
        A könnyek eltakarják azt előlem.
        Nincs a teremtésben vesztes, csak én!
        Nincs árva más több, csak az én gyermekem!
KIRÁLY (magába - indulatoskodik).
        Nincs? - - Mostan érzi veszteségemet.
        Ő boldog ember! enyhülést szerezhet;
        Szabad folyáson úszhat a dühe:
        Hallgatni kell nekem - király vagyok.
        Fájdalminak lehetne istene;
        De ember is lehet ha tetszik: én
        Isten vagyok csak lenni kénytelen;
        Azonban ember lennem nem szabad. -
        Ti, akik oly halványan állotok
        Körülöttem - itt, ártatlanul megölt
        Szerette hitvesemnek teste mellett
        Kérdez királyotok, hogy mit tegyen
        Most ő -?
IZIDÓRA
                Igazságot, az árván hagyott
        Királyfiak nevében.
MYSKA (halkkal).
                Vannak oly
        Esetek, hol a kegyelem irtóztatóbb.
BÁNK
        Az ég siket fájdalmaimra -
        Vég semmiség az én ítéletem -
        Az Isten engem büntetésre nem
        Tart érdemesnek; - az angyal, mely jegyezte
        Botlásaimnak számát, ily következést
        Húzó legelső lépésemkor el-
        Rémült dicső helyén és félrefordult
        Könnyes tekintettel törölte ki
        Nevemet az élet könyvéből.
KIRÁLY
                                Csak egy
        Szót most - mulandó egy szót: és oda
        Ő visszahozhatatlanúl! Megáll
        Egy szóra a természetnek folyása.
        Atyám halálos ágyadon nyögéd
        Még gyermekid fülökbe: "Legnagyobb
        Fájdalmatokban is királyi széktek
        Előtt jelenjen meg tekintetem,
        És intsen emberi uralkodásra."
        (Nyájasan visszafordul, de Gertrúdis látásán fellobban, midőn
        Izidóra a lépcsőkön félig lejött, mintegy könyörögve a királyfiakkal.)
        Ottan hever meggyilkolt hitvesem,
        És gyilkolója azon törvényeket
        Tapodta, melyek édes tartományimat
        Zöldeltetik, Buzogj te meglopattatott
        Szív, árva gyermekeid kiáltanak!
        Serkenj fel összerontatott igazság;
        De én elégtételt veszek. - Vigyétek.
        (Merően néz maga elébe.)
TIBORC (csak egy lépéssel előbbre jön s térdre esik, és rémülve kiált).
        Uram! beteg feleségem s éhező
        Öt gyermekim kínos nyögések az
        Istennek irgalmáért felmenő
        Végső fohászkodásodat ki fogják
        Zavarni a mennyekből, ha megölöd
        Gyámoljokat.
SOLOM (szánakozva Bánkra mutat).
                Nézd, uram, e csüggedést! - Király,
        A büntetés már ennek irgalom.
KIRÁLY (semmire sem figyelmez).
        Nincs a teremtésben vesztes csak ő -
        Nincs árva, úgy mond, csak az ő gyermeke.
        Irtóztatóan bűntettél, Istenem!
        Jól értelek; kivetted a kezemből
        Pálcámat; - én imádlak! Igy magam
        Büntetni nem tudtam - (magában) - nem mertem is.
        Magyarok! előbb mintsem magyar hazánk -
        Előbb esett el méltán a királyné!
IZIDÓRA (a lépcsőn hagyja a királyfiakat s Gertrúdisra borul).
        Gertrudis! a gyilkos szabad!
MIKHÁL
                        Szabad!
BÁNK (alig érthetőleg).
        Engedd meg illendően eltemettetnem.
SOLOM mély tisztelettel hajtja meg magát. Mindenik azt követi s
        kardjaikat a király előtt lerakják).
KIRÁLY
        Magyarok! Igen jól esmérem - szeretnek,
        Enyimek! - Hogy ily nemes szívekkel egybe
        Férkezni nem tudtál, Gertrúdisom!
        (Fel akar sietni a holthoz; de eleibe akadván a lépcsőkön
        álló gyermekei, azokhoz, általölelve, letérdepel.)

Függöny

VÉGE