Molière : Tartuffe

Molière

Tartuffe

Fordította: Vas István 
TARTALOM 

ELSŐ FELVONÁS

ELSŐ JELENET

MÁSODIK JELENET

HARMADIK JELENET

NEGYEDIK JELENET

ÖTÖDIK JELENET

MÁSODIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

MÁSODIK JELENET

HARMADIK JELENET

NEGYEDIK JELENET

HARMADIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

MÁSODIK JELENET

HARMADIK JELENET

NEGYEDIK JELENET

ÖTÖDIK JELENET

HATODIK JELENET

HETEDIK JELENET

NEGYEDIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

MÁSODIK JELENET

HARMADIK JELENET

NEGYEDIK JELENET

ÖTÖDIK JELENET

HATODIK JELENET

HETEDIK JELENET

NYOLCADIK JELENET

ÖTÖDIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

MÁSODIK JELENET

HARMADIK JELENET

NEGYEDIK JELENET

ÖTÖDIK JELENET

HATODIK JELENET

HETEDIK JELENET

___________________________________________________________

SZEMÉLYEK

PERNELLE ASSZONY, Orgon anyja
ORGON, Elmira férje
ELMIRA, Orgon felesége
DAMIS, Orgon fia
MARIANE, Orgon lánya, Valér szerelme
VALÉR, Mariane szerelme
CLÉANTE, Orgon sógora
TARTUFFE, álszent
DORINE, Mariane komornája
LOJÁLIS ÚR, törvényszolga
RENDŐR HADNAGY
FLIPOTE, Pernelle asszony szolgálója

Történik Párizsban, Orgon házában

---

ELSŐ FELVONÁS

ELSŐ JELENET
Pernelle asszony és Flipote, szolgálója, Elmira, Mariane, Dorine, Damis és Cléante

PERNELLE ASSZONY
Gyerünk, Flipote, gyerünk, csak szabadulni tőlük!

ELMIRA
Már annyira siet, hogy követni se győzzük.

PERNELLE ASSZONY
Hagyd ezt, menyem, maradj, ne is kísérj tovább,
Nekem nem kellenek e ceremóniák.

ELMIRA
Nem teszünk egyebet, csak ami kötelesség.
De hova megy, anyám, miért ez a sietség?

PERNELLE ASSZONY
Mert ami itt folyik, már nem is nézhetem.
Törődtök is vele, hogy mi tetszik nekem!
Nincs ínyemre sehogy ez az itteni élet,
S úgyis csak falra hányt borsó, amit beszélek.
Itt szájas mindegyik, nektek semmi se szent.
Még egy cigánytanyán, ott is nagyobb a rend.

DORINE
Ha...

PERNELLE ASSZONY
Higgye el, szívem, hogy ez sehol se járja:
Még a komorna is pimasz, és jár a szája,
Mindenbe beleszól, és véleménye van.

DAMIS
De...

PERNELLE ASSZONY
Te egyszerűen ostoba vagy, fiam.
Ezt én, a nagyanyád mondom neked, s apádnak
Megmondtam százszor is, hogy milyen mákvirág vagy,
Minél nagyobb leszel, csak annál léhűtőbb,
S nem teszel egyebet, csak keseríted őt.

MARIANE
Azt hiszem...

PERNELLE ASSZONY
Istenem! A húga, az a jámbor!
Mint egy kis barika, olyan szelídnek látszol,
Lassú víz partot mos - azt mondják, és tudom,
Titkon csúf dolgokat is művelsz, angyalom.

ELMIRA
Anyám...

PERNELLE ASSZONY
Kedves menyem, ne vedd zokon, de kérlek,
Merőben helytelen egész viselkedésed:
Neked kellene jó példát mutatnod itt,
Míg édesanyjuk élt, jobb dolguk volt nekik.
Lányom, te tékozolsz, s ezért nagyon haragszom,
Hogy éppúgy öltözöl, akár egy hercegasszony.
Ha másnak nem akar az asszony tetszeni,
Csak férjének - nem is kell ennyi dísz neki.

CLÉANTE
De mégis, asszonyom...

PERNELLE ASSZONY
                     Maga Elmira bátyja,
Tisztelem, szeretem magát, uram, de látja,
Lennék csak a fiam, Elmira ura - hát
A házamból bizony kitiltanám magát,
Mintsem szüntelenül hallgassam iszonyattal,
Hogy az életről ön miféle elveket vall.
Túl őszinte vagyok? Ez a természetem:
Az van a nyelvemen, ami a szívemen.

DAMIS
Kedves Tartuffe ura boldog hát bizonyára...

PERNELLE ASSZONY
Az jó ember, lehet adni az ő szavára,
És én nem tűrhetem - mert elönt a harag -,
Hogy megtámadják őt az ilyen szamarak.

DAMIS
Egy álszent törtető döntse el, mit hibáztam?
Eltűrjem zsarnoki, új hatalmát a házban,
S hogy szórakozni is csupán azzal  lehet,
Amit ez a kegyes nagyúr megengedett?

DORINE
Mióta elveit itt hirdeti közöttünk,
Nem tehetünk olyat, hogy főbűnbe ne essünk.
Mindent bírál ez a buzgó erkölcsbíró.

PERNELLE ASSZONY
És amit megbírál, az bírálnivaló.
Az ég felé vezet, rajongnotok kell érte,
S a fiam dolga, hogy ezt nálatok elérje.

DAMIS
Nem látja, nagyanyám, hogy nincs olyan apa,
Ki engem erre rákényszerít valaha?
Szívem ellen való, hogy másképpen beszéljek,
És bármit is csinál, engem elönt a méreg.
E lúdtalppal, tudom, össze nem férhetek,
S előre látom a rossz fejleményeket.

DORINE
Hát annyi már igaz, én botrányt látok ebben,
Hogy nálunk így urat játszik egy ismeretlen.
Nem volt cipője sem, mint koldus jött ide,
Öt dénárt ha megért egész öltözete,
De nálunk jól haladt, s most olyan gőz dagasztja,
Hogy mindent megítél, s azt hiszi, ő a gazda.

PERNELLE ASSZONY
Úgy segítsen az ég, minden jobb volna itt,
Ha követnék az ő jámbor parancsait!

DORINE
Úgy látszik, asszonyom, hogy benne szentet lát már,
De lélegzete sem egyéb képmutatásnál.

PERNELLE ASSZONY
Látom, van nyelve!

DORINE
               Jó kezes nélkül bizony
A szolgájában és őbenne sem bizom.

PERNELLE ASSZONY
Azt magam sem tudom, az a Lőrinc miféle,
De jó ember az úr - én kezeskedem érte.
Rá maguk is csupán azért haragszanak,
Mert a szemükbe ő vágja az igazat.
Egyetlen célja van: az, hogy a bűnt letörje.
Az Isten érdeke - csak az lebeg előtte.

DORINE
Igen, és az miért van, hogy egy ideje
A lábát senki sem teheti ide be?
Ha egy vendég akad, Istent megharagítja?
Zúg a fejünk - olyan nagy lármát csap miatta.
Bevallom, efelől megvan a nézetem:  (Elmirára mutat)
Madame-ot őrzi csak ilyen féltékenyen.

PERNELLE ASSZONY
Gondolja meg magát, mielőtt így beszélne!
Nem csupán ő dühös a vendégeskedésre:
Vendégeik nyomán az a zenebona,
A kapujuk előtt álló hintók sora,
A hemzsegő, zajos, hancúrozó lakájhad -
A szomszédok között ennek rossz híre támad.
Én elhiszem, hogy ez ártatlan valami,
De ha csak pletyka is, nem öröm hallani.

CLÉANTE
Ki gátolhatja meg az ilyen szóbeszédet?
Bizony nem is tudom, mivé lenne az élet,
Ha a mindennapos, buta pletykák miatt
Kiutasítanók a jó barátokat.
S ha képes valaki az ilyen csúf dologra,
Azt hiszi, a világ száját ezzel befogja?
A rágalomra nincs semmilyen gyógyszer itt:
Hát bolond, aki a pletykára hederít.
Igyekezzünk tehát okosan élni s tisztán,
S ne törődjünk vele, hogy mit fecseg a hitvány.

DORINE
Talán Daphné meg a kis férje az, aki
Akkor boldog, ha ránk rosszat tud mondani?
Akiken a világ legtöbb okkal nevethet,
Megrágalmazni mást éppen azok sietnek.
Az ilyen lesben áll s lecsap, ha valahol
Udvarlást, mégolyan parányit szimatol,
Gyönyörrel hordja szét híreit a világba,
S persze úgy színezi, ahogyan ő kívánja.
Azt hiszik, ha a más dolgát kiszínezik,
Az igazolja majd a maguk tetteit,
S azt remélik, hogy e látszathasonlatosság
Fényében a maguk ügyét tisztára mossák,
Vagy azt, hogy legalább megosztja valaki
A közbotránkozást, mely őket terheli.

PERNELLE ASSZONY
Másról van szó! Minek is ide ennyi célzás?
Mindenki tudja, hogy Orante élete példás:
Az ég a gondja csak, s mondják az emberek,
Hogy elítéli azt, ami itt végbemegy.

DORINE
Ez már igen! Remek a példa: szűzies hölgy,
Igaz, bármit csinál, csupa szigorú erkölcs.
De buzgalmát csak az öregkor hozta meg.
Erényes, de miért? Mert nem kell senkinek.
Ameddig férfiszív még meghódolt előtte,
Élvezte azt, ami a női báj előnye.
Mióta látja, hogy szeme már nem ragyog,
Elhagyta azt, ami előbb őt hagyta ott,
S az égi bölcsesség pompázatos ruhája
Elhasznált bájait szépen bebugyolálja.
Mindig ez a kacér nők nagy fordulata,
Ha megérzik, hogy a sok szép kaland oda.
Egyedül, komoran és kielégítetlen
Gyógyszert keresnek, és az erény az egyetlen.
Ismerjük már e jó asszonyok szigorát,
Mely mindent rosszall, és semmit meg nem bocsát.
Fennhéjázón a más életét elitéli,
Mert nem az irgalom - az irigység vezérli,
És nem tűrheti el, ha más még élvezi
Azt, amit a kora megtiltott már neki.

PERNELLE ASSZONY
(Elmirához)  Látom, e locsogás tetszik az én menyemnek,
És ez a nőszemély megszólalni sem enged.
Vagy mára a garast ő tette le? Na nézd!
De nem hallgatom el én sem a magamét.
Én mondom, a fiam bölcsebbet soha nem tett,
Mint hogy megnyerte ezt a buzgó hitü embert,
Kit szükség idején küldött ide az ég
Helyrehozni a ház megtévedt szellemét.
Rá kell hallgatnotok, mert ő vezet az üdvhöz:
Csak üldözni való lehet az, amit üldöz.
A sok látogatás, társalgás, bál, zene,
Mind a sátán ravasz eszköze, ötlete.
Jámbor szavak soha nem hangzanak e házban,
Mindig léháskodás, tréfa és dalolás van.
Pletykálkodás, kaján beszéd, rosszmájúság
Horgára kerül itt szomszéd és jó barát.
A józan is, ha ezt hallja és látja, kába,
S belebolondul a szalon zűrzavarába.
Százféle semmiség, és mindenki locsog.
A múltkoriban egy doktor jól mondta, hogy
A Bábel tornya ez, éppolyan kusza, tarka:
Mindenki gagyarász, s nincs se füle, se farka,
S hogy megmondjam, mire is említette ezt... (Cléante-ra mutat)
No, nézd csak, ez az úr! Hát nem rajtam nevet?
A bolondok közé menjen, és ott nevessen,
De ne...  (Elmirához)  Agyő, menyem, nincs többé egy szavam sem.
Felét se mondtam el, amit... No, lesheted,
Hogy mikor lépem át megint küszöbödet! (Pofon vágja Flipote-ot)
Gyerünk! Mit tátod itt a szádat? Meg se hallasz?
Én nyissam ki talán a füledet, te mamlasz?
Gyerünk, ólommadár!

MÁSODIK JELENET
Cléante, Dorine

CLÉANTE
                   Kísérni sem merem,
Félek, hogy kint megint veszekszik majd velem.
Jó öregasszony és...

DORINE
                 Csak attól Isten óvja,
Hogy meghallja, hogyan szokott beszélni róla!
Akkor ő mondaná, hogy maga az "öreg",
S nem tűrné, hogy ez a szó őt illesse meg.

CLÉANTE
Hogy összevész velünk egy puszta semmiségen!
Ez a Tartuffe-je már megszéditi egészen.

DORINE
Meglátja majd, hogy az anyán túltett fia.
S akkor lesz igazán csodálkozni oka.
A forrongásokat bölcsességgel kiállta,
S készen állt mindig a király szolgálatára.
De amióta így Tartuffe-ért odavan,
Csúnyán megváltozott: buta, gyámoltalan.
Testvérnek nevezi, s nem drágább a családja,
Sem anyja, hitvese, sem saját fia, lánya.
Már senki másra, csak rá bízza titkait,
Az pedig okosan megszabja tetteit.
Becézi, öleli, gyöngédség fogja őt el.
És úgy bánik vele, akár egy szeretővel.
Az asztalnál is ő kapja a főhelyet,
S akkor örül az úr, ha eszik hat helyett.
Jó falatokat itt már nem kap senki úgyse,
S ha felböfög, az úr így szól: "Isten segítse!"
Szóval bolondja lett, Tartuffe a hős neki,
Mindig idézi őt, mindig dicsőíti,
Csodatétel neki minden köznapi tette,
És ha Tartuffe beszél, minden szó szent előtte.
Az pedig persze jó bolondját ismeri,
S úgy elszédíti őt, hogy az már mesteri:
Álszentséggel egész vagyont szed ki belőle,
S mindannyiunknak ő lett a bírája, őre.
De nemcsak ő, hanem az a csibész lakáj,
Az is jön, és nekünk erkölcsöt prédikál,
Vadul leckéztet, és szabadon szertehányhat
Rúzst és szépségtapaszt, kenőcsöt, pántlikákat.
Az imakönyvben is talált egy keszkenőt
Múltkor, s dühöngve széttépte szemünk előtt,
S azt mondta, iszonyú vétek így összehozni
A szentséget meg azt, ami sátáni holmi.

HARMADIK JELENET
Elmira, Mariane, Damis, Cléante, Dorine

ELMIRA
(Cléante-hoz)  No, szerencsédre nem voltál a kapunál:
Nem hallottad, amit anyósom prédikál.
Már megjött az uram, de nem vett észre, láttam,
Én fölmegyek tehát, s megvárom a szobámban.

CLÉANTE
Én, mivel sietek, itt lent várom meg őt,
Épp csak üdvözlöm, és elmegyek mielőbb.

DAMIS
Bácsi, említse meg a húgom esküvőjét.
Tartuffe, azt gyanitom, az akadálya főképp.
Halogatni apám ezért volt kénytelen,
De maga tudja, hogy milyen fontos nekem.
Egy érzés hevíti húgomat és Valért,
S engem s az ő húgát - bácsi, ugye, megért?
És ha úgy...

DORINE
         Már jön.

NEGYEDIK JELENET
Orgon, Cléante, Dorine

ORGON
Ó! Jó napot, sógorom.

CLÉANTE
Én megyek, s te hazatérsz... örülök nagyon.
Most már nem kellemes vidéken lenni persze.

ORGON
Dorine...  (Cléante-hoz)  Sógor, ugye, megbocsátasz egy percre.
Csak amíg magamat megnyugtatom kicsit,
És megtudakolom, nagyobb baj nincs-e itt. (Dorine-hoz)
Minden jól ment e két napon, míg odajártam?
Mi történt itthon, és hogy vannak általában?

DORINE
Tegnapelőtt az úrnőt nagy láz verte le,
S egész különösen fájt estig a feje.

ORGON
És Tartuffe?

DORINE
         Tartuffe? Ó, nincs semmi baja, megvan.
Csak hízik és dagad, az arca majd kicsattan.

ORGON
Szegény!

DORINE
       Asszonyomat elfogta a csömör,
És este nem tudott kóstolni semmiből,
Mert fejfájása még akkor is úgy gyötörte.

ORGON
És Tartuffe?

DORINE
         Közben ott vacsorázott előtte.
Volt vagdalt ürücomb, amelyből egy felet
S még áhítatosan két foglyot megevett.

ORGON
Szegény!

DORINE
     És éjszaka ott vergődött az ágyon,
Egy pillanatra sem jött a szemére álom,
Mert a hideglelés nem hagyta, mi pedig
Virrasztottunk vele ágyánál reggelig.

ORGON
És Tartuffe?

DORINE
         Kellemes kis álmosságot érzett,
S aludni ment, mihelyt a vacsorával végzett.
Már várta jó meleg paplana, vánkosa,
És reggelig aludt, akárcsak a duda.

ORGON
Szegény!

DORINE
       Reggel felé hallgatott érveinkre,
S az érvágásnak is magát alávetette.
A megkönnyebbülés be is következett.

ORGON
Tartuffe?

DORINE
       Lesújtani készült a bűnöket.
Felébredt, lelke új bátorságot merített,
S hogy pótolja a vért, melyet úrnőm veszített,
Négy kupa bort ivott a reggelihez ő.

ORGON
Szegény!

DORINE
       Jól vannak így mindketten - ez a fő.
Megyek jelenteni úrnőmnek, aki várja,
Hogy az úr mennyire érdeklődött iránta.

ÖTÖDIK JELENET
Orgon, Cléante

CLÉANTE
Gúnyt űz belőled ez a lány, s orrod előtt.
A szándékom nem az, öcsém, hogy mérgelődj,
De be kell vallanom, igaza volt, ha gúnyolt:
Akárhogy forgatod, hallatlan ez a hóbort.
Lehet-e, mondd, hogy egy férfi bűvöljön el,
Hogy minden egyebet így végképp feledel?
Te voltál, aki a nyomorból kiemelted.
És most...

ORGON
Hallgass! Nem is tudom, hogy mit feleljek.
Hiszen nem ismered, csak úgy rágalmazod.

CLÉANTE
Jól van, nem ismerem, hadd legyen igazad,
De akárki ez az ember, akármiféle...

ORGON
Ha ismernéd, te is rajonganál csak érte,
S a te bámulatod sem ismerne határt.
Mert olyan ember ez... olyan... ember, nahát.
Aki őt követi, mélységes béke várja,
S ez az egész világ nem egyéb neki: trágya.
Napról napra, ahogy követem, más leszek,
Már nem köt semmihez vonzalom, szeretet,
Tőle tanultam azt, hogy még ha itt előttem
Halna is meg anyám, gyermekem, feleségem,
Nem törődnék vele még ennyit se, nem én!

CLÉANTE
Ez aztán emberi érzés, uramöcsém!

ORGON
Ahogy megláttam őt - ha úgy állna előtted,
Úgy éreznéd te is, hogy meg kell őt szeretned.
Eljött naponta a templomba jámborul,
S láttam - mellettem állt -, térdre hogyan borul.
Őt nézte az egész gyülekezet azonnal,
Mert úgy imádkozott, olyan nagy buzgalommal,
Hol sóhajtott, hol a két karját tárta szét,
És csókolgatta a templom kövezetét.
Ha indultam, előbb a kapuhoz kiment, és
Ott nyújtotta felém a szenteltvízmedencét.
Inasa, aki őt mindenben követi,
Tudtomra adta, hogy semmije sincs neki.
Segítettem, de őt elfogta a szerénység,
S visszakínálta az adomány fele részét.
"A fele is elég - azt mondta -, ennyi sok,
Szánalmára, uram, én méltatlan vagyok."
S amikor látta, hogy nem veszem vissza mégsem,
A szegények között szétosztotta előttem.
És végül is az ég házamba hozta őt,
Azóta van, hogy a sorsunk is kedvezőbb.
Ő mindenre figyel, s főleg a feleségem
Érdekli őt az én jó hírem érdekében.
Mindig megmondja, hogy ki vetett rá szemet:
Soha nem én vagyok, ő a féltékenyebb.
El sem hinnéd, hová ragadja őt a szent hév,
Egy apróság miatt látnád csak töredelmét!
Kis semmiségeket bűnné nagyítva lát,
A múltkoriban is vádolta önmagát,
Hogy térden állva és imába elmerülve
Bolhát fogott magán - s haragjában megölte.

CLÉANTE
A fenébe, öcsém! Bolond vagy, azt hiszem,
Vagy lehet, csupán tréfát űzöl velem?
Mi értelme lehet ennek a fecsegésnek?

ORGON
Szabadgondolkodást szimatolok belőled,
Igen, az vagy, szabadgondolkodó, makacs.
Egyszer bajba kerülsz: ezerszer óvtalak,
Hogy ez a szabados beszéd semmire sem jó.

CLÉANTE
Igen, mind így beszél, aki hozzád hasonló.
Legyen csak a világ, mint ők, világtalan.
Szabadgondolkodó, akinek szeme van,
És aki nem leli kedvét a külszinükben,
Annak semmi se szent, az már nekik hitetlen.
Akármit is beszélsz, én meg nem ijedek,
Kimondom, és az ég ismeri szívemet.
Nem leszek rabja az álszent komédiáknak:
Vannak áljámborak, éppúgy, mint színre bátrak,
S mint ahogy látjuk a becsület mezején,
Aki zajt csap, nem ő az igazi legény,
S a szentek, akiket én magam is követnék,
Nem ábrázatukon hordják azt, ami szentség.
Neked egykutya, hogy ami szivedre hat
Képmutatás-e vagy igazi áhitat?
Vallás, vakbuzgalom szemedben, ugye, mindegy?
Egyazon tisztelet arcot s maszkot megillet?
Őszinteség s ravasz tettetés egyre megy?
A tényt s a látszatot te összekevered?
Te a személy helyett az árnnyal is beéred?
Aranypénznek veszed az ócska, hamis érmet?
Sajnos, legtöbbnyire furcsák az emberek,
Sosem követik a helyes természetet.
A józan észt bizony ők túl szűknek találják,
És jellemük szerint lépik át a határát.
Azt rontják el, ami igazán nemes itt,
Azzal, hogy sürgetik és túlzásba viszik.
De öcsém, ezt csak úgy mellesleg megjegyeztem.

ORGON
Híres tudós lehetsz, már biztos vagyok ebben.
Az egész tudományt magadban tárolod,
Csak te vagy okos és felvilágosodott,
Cato s orákulum vagy a mi századunkban,
S melletted az egész világ buta, tudatlan.

CLÉANTE
Híres tudós, igaz, nem vagyok, sógorom,
S nem az vagyok, ki a tudományt tárolom.
Egyet tudok - egész tudományom csak ennyi:
Tudom, mi az igaz, s tudom, hogy mi a talmi.
S mert dicsőbb hősöket sehol sem ismerek,
Mint az alázatos, igazi szenteket,
S mert szebb és nemesebb dolog nincs a világon,
Mint ha az igazi vallás buzgalma lángol -
Előttem épp azért semmi sem undokabb,
Mint e szenteskedő, jól színlelt áhitat,
Mint e szélhámosok, mint e piaci szentek,
Szentségtörés, csalás, amit ezek müvelnek,
És mindazt, ami szent az embereknek itt,
Ők kiaknázzák, és a hasznát élvezik,
És lelküknek, amely mindig érdeket hajhász,
Csak mesterség a hit és árucikk a vallás,
Mert a szemforgatás, a mohó, szemfüles
Vallásosság nekik rangot s hitelt szerez,
S bár égi utakon szárnyalnak ők rajongva,
Mire vadásznak? az e világi vagyonra.
Ott lángol az ilyen mindennap a misén,
S lemondást prédikál az udvar közepén,
Szent rajongásait összeköti bünével,
Haragos, hirtelen, becstelen, bosszút érlel.
S ha tönkreteszi azt, ki útban áll neki,
Az Isten érdekét, csak azt emlegeti,
S éppen azért olyan veszélyes a haragja,
Mert tisztelnünk kell azt, amivel eltakarja,
S dühe akármilyen alantas is lehet,
Fölszentelt a hurok, melyet nyakunkba vet.
Elég példány akad álszent, hazug fajából,
De felismerhető, ki a szívbéli jámbor.
Itt a szemed előtt, öcsém, elég akad
A mi korunkban is, aki példát mutat.
Csak Aristont tekintsd, vagy ott van Periander,
Oronte, Alcidamas, Polydore és Clitander,
E rangot senki sem vitatja tőlük el,
De egy sem kérkedik az erényeivel.
Ezekben nem találsz semmi nagyképűséget,
Az ő áhitatuk emberi, tisztességes.
Nem olyan gőgösek, hogy gáncsoskodjanak,
És nem gyanús nekik minden kis mozzanat.
Másokra hagyva a fennkölt szavak dagályát,
Tetteinket csupán a tetteik birálják.
Álarcban is a bűnt annak látják, ami,
Viszont másokról is tudnak jót mondani.
Egyben sincs intrika, a cselszövést nem érti,
Egy az erénye, hogy a jó életet éli.
Mert ezek soha nem a bűnöst üldözik,
Gyűlöletük csak a bűnre vonatkozik,
S nem hajszolják soha azt, ami égi érdek,
Olyan buzgón, hogy az nem érdeke az égnek.
Ez a viselkedés, látod, tetszik nekem,
S ha példa kell nekünk, öcsém, csak ez legyen.
Akit te úgy szeretsz, az nem efféle ember:
Dicsérd a hitét, s tudom, hogy jóhiszemmel,
De elkápráztatott a látszat, azt hiszem.

ORGON
Befejezted-e már, kedves bátyám?

CLÉANTE
                             Igen.

ORGON
Volt szerencsém. (Indulni akar)

CLÉANTE
Öcsém, csak még egy szóra, kérlek.
Hagyjuk ezt. Becsületszavadra megigérted
Valérnak, ugye, hogy csak ő lehet a vőd?

ORGON
Úgy van.

CLÉANTE
       Sőt már ki is tűzted az esküvőt.

ORGON
Igaz.

CLÉANTE
   Mondd meg tehát, hogy akkor mért halasztod?

ORGON
Nem tudom.

CLÉANTE
Vagy talán meggondoltad a dolgot?

ORGON
Talán.

CLÉANTE
   Egyszóval a szavadat megszeged?

ORGON
Azt nem mondom.

CLÉANTE
               Hiszem, olyan ok nem lehet,
Hogy meg ne tedd, ha már Valérnak megigérted.

ORGON
Attól függ.

CLÉANTE
         De minek ez a sok kertelésed?
Igen vagy nem? Valér általam kérdezi.

ORGON
Hála istennek!

CLÉANTE
           És mit mondhatok neki?

ORGON
Azt, ami jólesik.

CLÉANTE
             Tudnom kell végre, értsd meg,
Hogy mit szándékozol tenni.

ORGON
                         Ami az égnek
Tetszeni fog.

CLÉANTE
Beszélj őszintén, ki vele:
Valérnak szavadat adtad - betartod-e?

ORGON
Agyő!

CLÉANTE
(egyedül)  Valérnak ez rosszabb, mintha felelne.
Elmondom neki, hogy veszélyben a szerelme.

---

MÁSODIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET
Orgon, Mariane

ORGON
Te Mariane!

MARIANE
         Igen!

ORGON
               Beszélnem kell veled.
Titokban.

MARIANE
Mit keres?

ORGON
(betekint egy kis szobába)  Csak körülkémlelek,
Hogy bizonyos legyek, senki sem hallgatózik,
Mert ez a kis hely épp leselkedni való itt,
No jó, nincs semmi baj. Mariane, gyermekem,
Te szelíd vagy, tudom, és szót fogadsz nekem,
Épp ezért mindig is kedves voltál szivemnek.

MARIANE
Ezt a szeretetet hogy is hálálhatom meg?

ORGON
Kislányom, jól beszélsz, s meghálálod hamar,
Ha mindig azt teszed, amit apád akar.

MARIANE
Ó, higgye el, apám, gondom csak erre céloz.

ORGON
Helyes, nagyon helyes. És mit szólsz Tartuffe úrhoz?

MARIANE
Hogy én?

ORGON
       Te. S jól vigyázz, mit felelsz, Mariane.

MARIANE
Azt mondom róla csak, amit apám kiván.

Dorine halkan belép, és észrevétlenül megáll Orgon mögött

ORGON
Ez már okos beszéd. Szóld róla azt, ha kérdem,
Hogy ragyog rajta a magasabb rendű érdem.
Hogy máris meghatott, és előre örül
A szíved is, hogy őt választom férjedül.
No hát?

MARIANE
(meglepetten visszahőköl)
No hát?

ORGON
     Mi az?

MARIANE
           Tessék?

ORGON
                   Nos?

MARIANE
                       Lehetetlen?

ORGON
Hogyan?

MARIANE
       Mit mond, apám, kit kéne megneveznem,
Mint aki meghatott, és akinek örül
A szívem, hogy apám őt adja férjemül?

ORGON
Tartuffe-öt.

MARIANE
         De apám, esküszöm, hogy nem úgy van.
Miért akarja, hogy ilyen nagyot hazudjam?

ORGON
De én azt akarom, hogy ez igaz legyen,
Neked pedig elég, ha így tetszik nekem.

MARIANE
Azt akarja, apám...

ORGON
               Igenis, azt kivánom,
Hogy násszal kösse őt magához a családom.
Döntöttem: te leszel Tartuffe úr hitvese,
S ha kivánod...

MÁSODIK JELENET
Dorine, Orgon, Mariane

ORGON
(megpillantja Dorine-t)  Maga meg hogy kerül ide?
Ugye, nem tud erőt venni kíváncsiságán,
Azért lopózik itt minket kilesni, drágám?

DORINE
Igazán nem tudom, hogy ez a furcsa nász
Valami kósza hír vagy csak találgatás,
De ha ilyesmiről beszéltek, csak nevettem:
Az ilyen házasság, azt mondtam, lehetetlen.

ORGON
Hogyan? Hát annyira hihetetlen?

DORINE
                             Igen,
Sőt annyira, uram, hogy önnek sem hiszem.

ORGON
Van módom arra, hogy magával elhitessem.

DORINE
Csak tréfát űz velünk, uram, nem hisszük úgysem.

ORGON
Majd elválik hamar, igaz-e tréfa-e.

DORINE
Mesebeszéd!

ORGON
         Vigyázz, lányom, ez nem mese.

DORINE
Ugyan ne higgyen el ilyet apjaurának.
Ez tréfa csak.

ORGON
           De nem.

DORINE
                   Akármit is csinálhat,
Nem hiszünk önnek.

ORGON
                 Úgy? Akkor dühös leszek!

DORINE
Jó! Elhisszük, de ez csak annál rémesebb.
Hát az úr, akinek arcán a bölcsesség ül,
S ilyen széles szakállt növesztett rajta díszül,
Lehet-e annyira bolond...

ORGON
                     Sok, ami sok!
Túl bizalmas kegyed, csak annyit mondhatok,
Tudja meg, angyalom, hogy ez már tarthatatlan.

DORINE
Semmi harag, uram, beszéljünk csak nyugodtan.
Így megtréfálni a világot mire jó?
Az ön lánya nem egy vak bigottnak való,
Annak pedig akad fontosabb hivatása.
De önt miféle ok bírhatta rá e nászra?
Mi oka lehetett, hogy ön pénzzel tele,
Egy koldus vőt keres...

ORGON
                   Csitt! Nincsen semmije,
De megérdemli, hogy éppen ezért dicsérjék.
Szegény, igaz, de ez becsületes szegénység.
Őt minden rang fölé éppen az emeli,
Hogy hagyta jámboran magát kifosztani,
Mert soha nem ügyelt a világi vagyonra,
Örök dolgok felé irányult csak a gondja.
De rendbe jön megint, ha segítek neki,
S elveszett vagyonát még visszanyerheti.
Ősei birtokát majd végül visszaváltja,
Mert nemesember ő, és régi a családja.

DORINE
Ezt ő mondja, de nem hiszem, hogy összevág
A jámborsággal ez a földi hiuság.
Akinek célja, hogy a szentséget keresse,
Az nem a névre, sem a származásra büszke,
Mert az alázatos, igazi áhitat
Nem tűrheti el az ilyen becsvágyakat.
Mire jó ez a gőg?... De ez a téma sérti:
Jó, hagyjuk a nemest, lássuk, milyen a férfi.
Intézheti-e úgy, hacsak nem kénytelen,
Hogy ilyen lány olyan férj birtoka legyen?
Nem riad vissza, ha a folytatásra gondol?
Mi következhetik ilyen lakodalomból?
A lány erénye az, amely kockán forog,
Ha nászra kényszerül, s ízlése háborog.
Az, hogy jó feleség legyen, s erényben éljen,
Nemcsak az asszonyon múlik, hanem a férjen,
S kiknek szarvára a világ ujjal mutat,
Ők rontják el maguk az asszonyaikat.
Hűnek maradni egy bizonyos fajta férjhez,
Ne tagadja, uram, tudjuk, milyen nehéz ez,
S ki gyermekére egy rossz férjet kényszerít,
Az magára veszi a lánya vétkeit.
Gondolja meg, milyen veszélyt hozhat a terve!

ORGON
Majd maga megtanít, mit kell tennem - na persze.

DORINE
No, csak tanulja meg, jobbat nem is tehet.

ORGON
Ne hallgasd, lányom, az üres beszédeket.
Tudom, mi kell neked, apád vagyok, enyém vagy.
Igaz, hogy már odaígértelek Valérnak,
De kártyázni szeret, az a hibája van,
És valószínű, hogy kissé vallástalan,
Úgy vettem észre, hogy nemigen jár misére.

DORINE
Hát nem is jár azért, hogy más szemmel kisérje,
Mint aki épp csupán a külszínért megy el.

ORGON
Amit maga beszél, engem nem érdekel.
A másik kitünő viszonyban van az éggel,
És hidd el, ez a kincs nagy gazdagsággal ér fel.
Minden óhajodat betölti ez a nász,
Csupa gyönyör lesz és mennyei mulatás.
Kettesben élsz vele, hű lángban egybekelve,
Akárcsak két gyerek vagy két valódi gerle.
Egy rossz szó, annyi sem esik majd köztetek,
S amivé akarod, majd azzá teheted.

DORINE
Csak bolonddá teszi, szó sem lehet egyébről.

ORGON
Ez micsoda beszéd?

DORINE
                 Lerí a külsejéről,
És akármit beszél, uram, tönkreteszik
Az ő hajlamai lánya erényeit.

ORGON
Ne szóljon közbe, már nem bírom türelemmel.
Ne üsse bele az orrát, ahova nem kell.

DORINE
Ha beszélek, csak a javát nézem, uram.
Mindig akkor szól közbe, mikor Orgon a lányához fordul

ORGON
Hallgasson, kár ezért a gondért: hasztalan.

DORINE
Ne szeretnők csak úgy...

ORGON
                     Hát minek is szeretnek?

DORINE
Szeretem akkor is, ha nem tetszik kegyednek.

ORGON
Elég!

DORINE
   Drága nekem az úr becsülete.
S nem tűröm el, hogy közgúnynak kitegye.

ORGON
Elhallgatsz végre már?

DORINE
                   Lelkiismeretére
Venné-e, hogy ilyen legyen a lánya férje?

ORGON
Elhallgatsz végre, te kígyó, ki pimaszul...

DORINE
Óh, milyen jámbor, és mégis dühbe gurul!

ORGON
Mert elönt az epe e zöldség hallatára.
Értsd meg, azt akarom, hogy hallgass valahára.

DORINE
Többé nem szólok egy szót se... de gondolok!

ORGON
Gondolj, amit akarsz, de teszek róla, hogy
Elhallgass, vagy... Elég.  (Lányához fordul)
                             Hidd el, ezt az egészet
Elég alaposan megfontoltam.

DORINE
(félre)                      De szétvet
A düh. (Elhallgat, amint Orgon feléje fordul)

ORGON
Divatfi nem volt, ez igaz, soha,
Tartuffe mégis olyan...

DORINE
(félre)                Igazi csúf pofa!

ORGON
Hogy ha a külseje nem is vonzana mindjárt,
Egyéb értékei...  (Megáll Dorine előtt, összefonja karját, úgy nézi)

DORINE
(félre)  Na, ez a kicsi jól járt!
Ha én lennék az ő helyén, engem bizony
Férfi nem venne el, ha én nem akarom,
S ha nászt ülnék vele, hát ráébredne másnap,
Hogy mi a módja az asszonyok bosszujának.

ORGON
(Dorine-hoz)  Hát semmibe se vesz, maga haszontalan?

DORINE
De mi baja, uram? Magához nincs szavam.

ORGON
Akkor hát mit csinál?

DORINE
                 Beszélgetek magamban.

ORGON
(félre)  Ideje már, hogy e pimasznak megmutassam,
Ha visszakézzel egy jó pofont lekenek...
Pofonra emeli kezét, úgy folytatja, de Dorine, valahányszor Orgon ránéz, elnémul
Kislányom, ez a terv csak tetszhetik neked.
Akit én emlitek, hidd el, jövendő férjed... (Dorine-hoz)
Most miért nem beszél?

DORINE
                     Mert nincsen, mit beszéljek.

ORGON
No, csak egy szót.

DORINE
               De nincs kedvem egy szóra sem.

ORGON
Hát nem felel?

DORINE
           De, majd ha elment az eszem.

ORGON
Lányom, most végre már mutass szép engedelmet,
Hogy választásomat megadón helyeseljed.

DORINE
(elszalad)  Hát ilyen férj nekem nem kellene soha.
Orgon pofon akarja vágni, de nem sikerül

ORGON
Melletted ez a lány, hidd el, kész nyavalya.
Akivel egy fedél alatt meglenni vétek.
Képtelen is vagyok folytatni a beszédet.
Hallgatni sem birom szemtelen szavait:
Megyek - a levegőn tán megnyugszom kicsit.

HARMADIK JELENET
Dorine, Mariane

DORINE
Elvesztette talán a hangját? Ezt nem értem!
A kisasszony helyett is nekem kell beszélnem?
Végighallgatja hát az ilyen esztelen
Tervet, s nincs ellene egyetlen szava sem?

MARIANE
De mikor ő az úr - apámnak mit feleljek?

DORINE
Ami kivédi az efféle veszedelmet.

MARIANE
De mit?

DORINE
     Azt, hogy nem a más szívével szeret,
S nem mehet nászra az apa a lány helyett.
Magáért készül az egész, nem pedig érte,
Magának, nem neki kell hogy tessék a férje,
S ha szemében ez a Tartuffe lenyűgöző,
Tartuffe-höz ne maga - menjen csak férjhez ő.

MARIANE
De fölöttünk olyan nagy az apai kényszer -
Nincs, aki ellene megszólalni merészel.

DORINE
De kisasszony, Valér megkérte a kezét:
Az a kérdés tehát, hogy szereti-e még.

MARIANE
Dorine, miket beszélsz? Ez szerelmemre sértés.
Igazságtalan és fölösleges e kérdés.
Előtted százszor is kitártam szivemet.
S szerelmem lángoló hűségét ismered.

DORINE
Nem tudhatom, szíve beszélt vagy csak a szája,
Férjéül - mondja meg - igazán őt kívánja?

MARIANE
Nem szép tőled, hogy így kételkedel, Dorine:
Túlontúl láthatók az én érzelmeim.

DORINE
Szóval szereti még?

MARIANE
                 Szeretem, holtomiglan.

DORINE
S minden jel arra vall, ugye, hogy ő is így van?

MARIANE
Azt hiszem.

DORINE
         És ugye, vágyódnak hevesen,
Hogy férj és feleség legyenek?

MARIANE
                           Ó, igen.

DORINE
S a másik esküvőt milyennek is találja?

MARIANE
Ha kényszerítenek, kész vagyok a halálra.

DORINE
Ez már igen! S nekem eszembe sem jutott:
Csak meg kell halnia, s elmúlnak a bajok.
Ez már aztán csodás gyógyszer! Elönt a méreg.
Hallani sem birok ilyen buta beszédet.

MARIANE
Ó, istenem, milyen rosszkedvű vagy, Dorine!
Nem is sajnálkozol más ember bajain.

DORINE
Nem is sajnálom azt, aki ilyen butuska,
A legkisebb veszély azonnal megpuhítja.

MARIANE
De hát mit is akarsz? Tudod, hogy nem merem.

DORINE
Pedig erős szivet kíván a szerelem.

MARIANE
Nem elég-e, Dorine, hogy hű maradt, szerelmem,
S nem Valér dolga, hogy apámtól megszerezzen?

DORINE
S ha apja konok és rögeszmés, bogara
E Tartuffe, akinek bolondja - annyira,
Hogy szavát megszegi, ígéretét nem állja,
S magát nem adja - ez talán Valér hibája?

MARIANE
Szóval legyek merész, mondjak nyíltan nem-et,
Magam válasszak, és kitárjam szívemet?
Bárhogy szeretem őt, visszatart mégis engem
Női szemérmem és gyermeki engedelmem.
Mit akarsz? A világ lássa szerelmemet...

DORINE
Semmit sem akarok. Látom már, mit szeret.
Legyen, kisasszony, a Tartuffe úré. Megértem.
Nincs értelme, hogy én e frigyről lebeszéljem.
Küzdjek a vágyai ellen? Nincs rá okom:
Meglátja, sok előnyt hoz e lakodalom.
Tartuffe úr! Ó, nem is akármiféle gólya
Költötte! Tartuffe úr! Vegye csak fontolóra,
Nem tucatférfiú, nem átlagember ez:
Boldog lehet a nő, aki a párja lesz.
Glória ül fején, és mindenütt csodálják
Nemes eredetét, személye szép arányát.
Arca virágzik, és piroslik a füle:
Ez lesz a férje - hát legyen boldog vele.

MARIANE
Ó, ég...

DORINE
     Nincs semmi baj! Meglátja, hogy feléled,
Ha hitvese lehet ilyen gyönyörű férjnek.

MARIANE
Kérlek, hagyd abba már! Csak bosszantasz te is!
Hogy védekezhetem e nász ellen? Segíts!
Megadom magamat - mondd meg, hogy mit csináljak?

DORINE
Nem, nem, hisz tudja: szót kell fogadni a lánynak,
Még ha az apja egy majomhoz adja is.
Gyönyörű sorsa lesz - miért panaszkodik?
Postakocsin a kisvárosba viszi férje,
A komák, nénik és bácsikák körébe.
A finom társaság várja, a helybeli,
S a kisasszony az ő fényüket emeli,
Először a birónénál mutatkozik be,
A jegyzőnéhez is mehet első vizitre,
Majd leültetik a faragott pamlagon.
Sőt farsang idején lesz tán rá alkalom,
S láthat bált, zenekart, márminthogy két dudával.
Bolhacirkuszba is elmehet férjeurával,
Ha ugyan engedi...

MARIANE
                   Dorine, sírba viszel!
Inkább tanácsot adj, hogyan kerüljem el.

DORINE
Szolgálója vagyok.

MARIANE
               Hát nem ismersz kegyelmet?

DORINE
Nem, jöjjön létre csak, hiszen ez kell kegyednek,

MARIANE
No, édesem!

DORINE
           De nem.

MARIANE
                   Ismered szívemet...

DORINE
Magának ő való: Tartuffe - hát kapja meg!

MARIANE
Csak tebenned, Dorine, tudtam megbízni mindig,
Tedd meg...

DORINE
         Nem. Jó lesz így, ha megtartüffösítik.

MARIANE
No jó! Látom, neked minden bajom kevés.
Hát menj. Majd megsegít a kétségbeesés.
Majd ahhoz fordulok, ha magamra maradtam,
S olyan gyógyszert kapok, mely, tudom, csalhatatlan.
El akar menni

DORINE
Kisasszony! Nem vagyok dühös! Ne menjen el!
Hiába, no, magát mégis sajnálni kell.

MARIANE
Mondom neked, ha még tovább is így gyötörnek,
Nem marad más kiút: el kell hagynom e földet.

DORINE
Minek bánkódik? Egy kis ésszel többet ér,
Ne féljen segítek. De itt jön már Valér.

NEGYEDIK JELENET
Valér, Mariane, Dorine

VALÉR
Most mondták el nekem a hírt - nem gyanítottam.
Kisasszony, nagyszerű hír ez, tagadhatatlan.

MARIANE
Milyen hír?

VALÉR
         Igaz-e, hogy Tartuffe elveszi?

MARIANE
Hát annyi bizonyos, apám ezt tervezi.

VALÉR
Kisasszony! Apja hát...

MARIANE
                   Igen, most másra készül,
S imént közölte, hogy hozzá ad feleségül.

VALÉR
Komolyan mondja ezt?

MARIANE
                   Komolyan, igazán:
E nászhoz makacsul ragaszkodik apám.

VALÉR
És kisasszony, maga? Szívében hogy határoz?

MARIANE
Nem tudom.

VALÉR
         Ez igen derék, gyönyörű válasz.
Nem tudja hát?

MARIANE
             Nem.

VALÉR
                 Nem?

MARIANE
                       És mit gondol maga?

VALÉR
Én? Én azt gondolom, szót kell fogadnia.

MARIANE
Ezt gondolja?

VALÉR
           Igen.

MARIANE
               Igazán?

VALÉR
                     És miért ne?
Dicső ajánlat ez, legyen csak ő a férje.

MARIANE
Úgy? Jó! Ez a tanács, uram, tetszik nekem.

VALÉR
És követnie is könnyű lesz, azt hiszem.

MARIANE
A tanácsot maga sem adta nehezebben.

VALÉR
Azért adtam csupán, hogy a kedvét keressem.

MARIANE
S én azért követem, hogy örüljön neki.

DORINE
(egészen hátrahúzódik)
No, kiváncsi vagyok, ebből mi sülne ki.

VALÉR
Ez hát a szerelem? Vagy az egész csalás volt,
És...

MARIANE
Beszéljünk, uram, inkább valami másról.
Nyíltan megmondta ön, hogy azt fogadjam el,
Akit most férjemül az apám kiszemel,
Nekem meg eltökélt tervem, hogy így csinálok.
Hisz maga adta az üdvözítő tanácsot.

VALÉR
Miért említ ilyen átlátszó indokot?
Tudom, hogy maga már régen határozott,
S most e haszontalan ürüggyel visszaélve,
Bizonyos jogcimet érez a szószegésre.

MARIANE
Ez szép beszéd.

VALÉR
             Igen, s szívében sohasem
Vonzotta még felém igazi szerelem.

MARIANE
No igen, van joga, hogy ezt szememre vesse.

VALÉR
Igen, van rá jogom, és lelkem megsebezve
Megelőzi magát tervében, úgy lehet;
Tudom, hová vigyem kezemet, s szívemet.

MARIANE
Ó, nem kételkedem, s a láng, melyet az érdem
Felszít...

VALÉR
     Az érdemet ne is említse, kérem,
Hisz megmutatta, hogy kevés az érdemem.
Más nő jobb lesz talán, abban reménykedem:
Tudok egyet, aki, ha innen visszalépek,
Tán elfelejteti ezt a nagy veszteséget.

MARIANE
Nem is nagy veszteség, könnyen pótolja más.
Megvigasztalja majd magát a változás.

VALÉR
Igyekszem, higgye el: ha hiába remélünk,
Nemcsak megcsalt szivünk - szenved a büszkeségünk,
És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát,
Ha nem is sikerül, színleljük legalább,
Különben pipogyák s gyávák vagyunk - olyan nagy
Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.

MARIANE
Ez igazán nemes, nagylelkű érzelem.

VALÉR
Mindenki tudja ezt, és egyetért velem.
Vagy azt kívánja, hogy őrizzem a szerelmet,
És mindörökre csak maga után epedjek?
Elnézzem, hogy maga más karjába borul,
És szenvedjen szívem gyógyíthatatlanul?

MARIANE
Ellenkezőleg, én már csupán azt kivánom,
Hogy essék túl hamar a gyógyszerházasságon.

VALÉR
Ezt kívánja?

MARIANE
         Igen.

VALÉR
Sértett már eleget:
Kisasszony, indulok, hogy kedvére tegyek.
(Egy lépést tesz, mintha megindulna, de mindig újra visszatér)

MARIANE
Helyes.

VALÉR
(visszajön)  De tudja meg, hogy maga volt a hűtlen.
Maga, aki miatt végsőkre kényszerültem.

MARIANE
Úgy van.

VALÉR
       S csak a maga példáján tervezem
Ezt a lépésemet.

MARIANE
             Nem baj, csak meglegyen.

VALÉR
(indul kifelé)  Meglesz, nyugodt lehet, a kedvére cselekszem.

MARIANE
Jó lesz.

VALÉR
(megint visszajön)  És sohasem látjuk egymást mi ketten.

MARIANE
Sok szerencsét!

VALÉR
(elindul, az ajtónál visszafordul)  Mi az?

MARIANE
                                     Tessék?

VALÉR
                               Ki szólt? Maga?

MARIANE
Én? Álmodik.

VALÉR
           No jó akkor, megyek haza.
Agyő, kisasszonyom!  (Lassan elindul)

MARIANE
                                 Agyő, uram.

DORINE
(Mariane-hoz)        Úgy érzem,
Hogy elment az eszük ebben a kedvtelésben.
Csak hagytam magukat, hadd pöröljenek itt,
Azt vártam, hogy talán kisütnek valamit!
Hó, Valér úr!
Megragadja Valér karját, Valér pedig úgy tesz, mintha nagyban vonakodnék

VALÉR
           Dorine, engedj utamra, kérlek.

DORINE
Jöjjön csak vissza hát.

VALÉR
                   Nem, nem, elönt a méreg.
Ne beszélj rá, hiszen ő, ő akarta ezt.

DORINE
Várjon.

VALÉR
     Hiába, már ez elvégeztetett.

DORINE
Ó!

MARIANE
(félre)  Nem bír látni sem, elűzi a személyem,
Jobb lesz, ha kimegyek, hogy maradni ne féljen.

DORINE
(elengedi Valért, és Mariane-hoz szalad)
Most ez kezdi! Hová fut?

MARIANE
                     Hagyj!

DORINE
                           Nem engedem.

MARIANE
Dorine, hiába már, nem tartasz vissza, nem.

VALÉR
(félre)  Kész büntetés neki, ha látnia kell engem:
Úgy látszik, többet ér, ha bajából kimentem.

DORINE
(elengedi Mariane-t, és Valérhoz szalad)
Maga kezdi megint! No szép! Ördög vigye!
Már ne évődjenek - csak jöjjenek ide.  (Megfogja és egymás felé húzza őket)

VALÉR
(Dorine-hoz)  De mondd hát, mit akarsz?

MARIANE
(Dorine-hoz)  Mért hívtál vissza onnan?

DORINE
Hogy kibéküljenek, s magukat összehozzam.  (Valérhoz)
Mért veszekszik vele? Mért ilyen esztelen?

VALÉR
Hát nem hallottad-e, hogyan beszélt velem?

DORINE
(Mariane-hoz)  S maga bolond-e, hogy így  elfogta a méreg?

MARIANE
Magad is tanuja voltál, mennyire sértett.

DORINE
(Valérhoz)  Mind a ketten buták. Elhihetik nekem:
Nincsen más gondja, mint hogy magáé legyen. (Mariane-hoz)
Csak magát szereti, s esküszöm életemre,
Hogy boldog volna, ha a maga férje lenne.

MARIANE
(Valérhoz)  Igen? S akkor ilyen tanácsot minek ad?

VALÉR
Igen? S hogy kérheti ebben tanácsomat?

DORINE
Mind a kettő bolond. No, kezet ide szépen.  (Valérhoz)
Előbb maga.

VALÉR
(Dorine-nak nyújtja kezét)
Minek?

DORINE
(Mariane-hoz)  Most maga, kéz a kézben.

MARIANE
(szintén kezét nyújtja)
És mindez mire jó?

DORINE
                 Csak gyorsan jöjjenek.
Nem is tudják maguk, milyen szerelmesek.

VALÉR
(Mariane felé fordul)  De ha nyújtja, miért tesz úgy, mint aki szenved?
Miért nézi ilyen gyűlölködve az embert?
Mariane Valér felé fordul, és kissé elmosolyodik

DORINE
Mind bolond az, aki szerelmes, mondhatom.

VALÉR
(Mariane-hoz)  De mondhatja-e, hogy panaszra nincs okom?
És vallja be, ugye, magától nem a legszebb,
Hogy csak akkor örül, ha engem megsebezhet.

MARIANE
S van-e hálátlanabb, mint maga, mondja hát...

DORINE
Hagyjuk máskorra ezt az egész nagy vitát,
S inkább gondoljanak a kényszeresküvőre.

MARIANE
Mondd meg hát, mit tegyünk, hogy védjük ki előre?

DORINE
Megteszünk ellene mindent, amit lehet.
Apja hadd szője a bolondos terveket,
A kisasszony pedig szavát fogadva szépen
Megnyugszik szeliden az apai szeszélyben.
Ha szorul a hurok, csak így nyerhet időt,
És elhúzhatja ezt az undok esküvőt,
Ha időt nyerhetünk, már meg van nyerve minden,
Még betegséget is lehet színlelni könnyen,
Hirtelen támad, és megvan a haladék,
Vagy rossz előjelet lát, az is már elég,
Beleütközik egy váratlan gyászmenetbe,
Iszappal álmodik, vagy tükrét töri össze.
De a fődolog az, hogy másnak s neki sem
Lehet neje, ha nem mondja ki, hogy igen.
De csak úgy érhetünk célt - jó, ha megjegyezzük -,
Ha addig senki sem látja magukat együtt.  (Valérhoz)
Menjen, s barátai fáradjanak tovább
Azért, hogy Orgon úr betartsa a szavát.
Mi pedig sógora szavát vetjük a latba.
S mostohaanyja is ügyünket támogatja.
Isten vele.

VALÉR
(Mariane-hoz)  Tehát kezdődik a csata,
De bevallom, csak egy reményem van: maga.

MARIANE
(Valérhoz)  Akármit is akar apám, azt megigérem,
Hogy Valéré leszek, vagy pedig senkié sem.

VALÉR
Milyen boldog vagyok! És újra merhetek...

DORINE
Fecsegni tudnak a bolond szerelmesek...Mondom, gyerünk.

VALÉR
(lép, egyet, aztán visszafordul) De még...

DORINE
                           Csak eszébe ne jusson! (Válluknál fogva kitolja őket)
Jobb, hogyha arra megy, erre meg a kisasszony.

---

HARMADIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET
Damis, Dorine

DAMIS
Mennykő csapjon belém itt ezen a helyen,
Legyen zsivány, bitang, gazember a nevem,
Ha bármely hatalom tekintély visszatarthat:
Nem nézek semmire, s fejjel megyek a falnak.

DORINE
Kérem, fékezze meg e dühös szenvedélyt:
Erről apjaura éppen csak hogy beszélt.
Az ember csak beszél, de nem mindig cselekszik,
Gyakran hosszú az út a szándéktól a tettig.

DAMIS
Meg kell gátolnom e csirkefogó cselét.
Meg nem köszöni, ha én mondom, hogy elég.

DORINE
Csak nyugalom! Sem őt, sem az urat ne bánja:
Hadd beszéljen velük az úrfi mostohája.
Valahogy van neki Tartuffe-nél hitele,
És Tartuffe mindig is előzékeny vele.
Talán még eped is az úrnőért szivében -
Az volna nagyszerű! Uram, csak ezt megérjem!
Épp most hívatta őt madame, s kikérdezi
E házasság felől, hogy mik a tervei,
Megtudja, mit akar, s közli vele előre,
Milyen kínos zavar származhatik belőle,
Ha tovább érleli ilyen szándékait.
Inasa mondja, hogy éppen most imádkozik,
De azt is mondja, hogy lejön már nemsokára.
Én maradok, maga menjen, kérem, ne várja.

DAMIS
Nem megyek, érdekel ez az egész dolog.

DORINE
Nem, jobb, ha egyedül leszek.

DAMIS
                           Megnémulok.

DORINE
Tudjuk, milyen maga: felelne mindenáron,
S ez biztos módja, hogy saját ügyének ártson.
Menjen.

DAMIS
Hadd lássam őt: majd mérséklem magam.

DORINE
Jön már, menjen hamar, maga haszontalan.
Damis egy kis fülkébe rejtőzik a szín hátterében

MÁSODIK JELENET
Tartuffe, Lőrinc, Dorine

TARTUFFE
(észreveszi Dorine-t)  Lőrinc, rakd vissza az ostort s a szőrcsuhámat.
Reméljük, hogy az ég malasztja rád kiárad.
Ha keresnek, megyek a rabokhoz mai
Kis adományomat köztük szétosztani.

DORINE
(félre)  Micsoda hencegés, szenvelgés, hiu érdem!

TARTUFFE
Mi tetszik?

DORINE
         Csak az...

TARTUFFE
(egy zsebkendőt húz elő zsebéből)
         Ó, istenem, arra kérem,
Még mielőtt beszél, e keszkenőt vegye...

DORINE
Hogy?

TARTUFFE
     Nézni sem birom a keblét: födje be.
A megbotránkozást az efféle okozza,
Ettől gerjedhetünk vétkes gondolatokra.

DORINE
Csak ennyi kell, s az úr már kísértésbe jön?
És minden hús iránt ilyen fogékony ön?
Igazán nem tudom, milyen láz támad önben,
Bevallom, nálam ez nem megy ennyire könnyen.
Ön, uram, teljesen pőrén állhatna itt,
S én veszélytelenül nézhetném tagjait.

TARTUFFE
Ha énvelem beszél, beszéljen jámborabban,
Vagy itt hagyom magát ebben a pillanatban.

DORINE
Nem, én leszek, aki magát nyugton hagyom,
Egy-két szót kell csupán az úrnak mondanom.
Asszonyom idejön most mindjárt, s arra kéri,
Kegyeskedjék vele valamit megbeszélni.

TARTUFFE
Ó, boldogtalan.

DORINE
(félre)          Milyen szelíd lett hirtelen!
Sejtettem eddig is, de most már elhiszem.

TARTUFFE
Jön nemsokára?

DORINE
             Sőt azonnal ideérhet.
Megyek - jobb lesz talán, ha kettesben beszélnek.

HARMADIK JELENET
Elmira, Tartuffe

TARTUFFE
Ó, bárcsak, asszonyom, megőrizné az ég
Az ön lelkének és testének erejét,
S áldja meg életét úgy, ahogyan kivánja
Isten híveinek alázatos paránya.

ELMIRA
Lekötelez, uram, e jámbor óhaja.
De hát kényelmesebb, ha leülünk oda.

TARTUFFE
(leül)  Bajából, asszonyom, meggyógyult már egészen?

ELMIRA
(leül)  Igen, elmúlt a láz, többé nyomát sem érzem.

TARTUFFE
Az én imám, tudom, annyit nem érdemel,
Hogy ezt a nagy kegyet én értem volna el,
De ahány ájtatos imám felszállt az égbe,
Nem volt más tárgya, csak az ön felépülése.

ELMIRA
Az én jólétemért túl nagy e buzgalom.

TARTUFFE
Nem, nem lehet elég drágának tartanom:
Áldoznám szívesen a magamét is érte.

ELMIRA
Túlzás már, higgye el, e keresztényisége,
S jóságáért, uram, hálás vagyok nagyon.

TARTUFFE
Sokkal több az, amit érdemel, asszonyom.

ELMIRA
Beszélni akarok, önnel, uram, titokban.
Jó, hogy most e helyen tárgyalhatunk nyugodtan.

TARTUFFE
Az én lelkemre is nagy boldogság derül,
Hogy együtt lehetünk, kettesben, egyedül.
Imámban mindig is rajongva esedeztem
Ilyen alkalomért, de megtagadta Isten.
Damis nem mutatkozik, de kinyitja annak a fülkének ajtaját,
ahová visszavonult, hogy a beszélgetést kihallgassa

ELMIRA
Amit én akarok, nyílt, őszinte beszéd,
És kérem, tárja fel nekem egész szivét.

TARTUFFE
És én is éppen e legfőbb kegyért esengek,
Hogy egész lelkemet megmutathassam önnek.
S végül elhiggye, hogy ha én űztem is el
A sok látogatót, kit bája érdekel -
Mégsem a gyűlölet hajtott asszonyom ellen,
De messzire ragadt túlbuzgó szenvedelmem
S egy tiszta hevület, mely...

ELMIRA
                       Én is úgy hiszem,
Hogy üdvösségemért aggódik szüntelen.

TARTUFFE
(megszorítja Elmira ujjai hegyét)
Ó, persze, asszonyom, s ez a hév néha tombol.

ELMIRA
Jaj! De miért szorít?

TARTUFFE
                 Csupán túlbuzgalomból.
Fájdalmat önnek én ne okozzak sosem.
Inkább én...  (Kezét Elmira térdére teszi)

ELMIRA
           Mit keres a keze térdemen?

TARTUFFE
Csak ruháját fogom: úgy omlik ez a kelme.

ELMIRA
Jaj, csiklandós vagyok: kérem, már ne emelje.
(Elhúzza a székét, Tartuffe közeledik a magáéval)

TARTUFFE
(Elmira mellkendőjét babrálja)
E csipke, istenem, de szép, milyen csoda!
Nem dolgoztak ilyen finoman még soha.
Korunk méltán lehet az ilyesmire büszke.

ELMIRA
Ez igaz, de talán térjünk a mi ügyünkre.
Azt hallom, az uram megszegi a szavát,
S magához adja a lányát. Igaz-e hát?

TARTUFFE
Én is hallottam ezt, de hadd valljam be önnek:
E boldogság nem az amiért én esengek.
Asszonyom, tudja meg, én másban bámulom
Azt a bájt, vonzerőt, mely minden óhajom.

ELMIRA
Ön nem vágyódhatik, tudom, földi dologra.

TARTUFFE
Ne higgye, nincs az én szívem kőből faragva.

ELMIRA
De azt hiszem, csupán az ég felé eseng,
S vágyait semmi sem vonzhatja idelent.

TARTUFFE
Szerelmünk, amely az örök szépségre gerjed,
Nem tiltja a múló széphez vonzó szerelmet.
Érzékeinket is könnyen ragadja meg
Az Isten műve, a tökéletes remek.
A legszebb nőkben is az ég visszfénye csábít,
De önben tárja fel legtitkosabb csodáit,
És arcára olyan szépséget vetitett.
Mely elbűvöli a szemeket s szíveket,
S ha önre néztem, a halandó, földi bájban
A természet örök teremtőjét csodáltam.
Saját ábrázatát mintázta meg az ég
A képben, mely után szívem epedve ég.
Féltem előbb, hogy ez a vágy, mely titkon égve
Keletkezett, talán a sátán tőrvetése,
S úgy döntöttem, hogy önt többé nem láthatom.
Mert üdvösségemet gátolja, asszonyom.
De, ó, elbűvölő szépség, most már megértem,
Hogy vétkes nem lehet ez az én szenvedélyem,
És mert e szenvedély erényes is lehet,
Ezután átadom hevének szívemet.
Bevallom, asszonyom, tudom, milyen merészség
Önnek ajánlani szívemnek hevülését,
De vágyam csak az ön jósága kegyeit
Reméli, nem saját érdekében bizik.
Nyugalmamat az ön ítéletére bízom,
Mert öntől függ csupán az üdvöm vagy a kínom,
Igen, én teljesen önre bízom magam:
Boldog legyek-e vagy végképp boldogtalan.

ELMIRA
Szép, gáláns vallomás hangzott el itt előttem,
De be kell vallanom, egy kissé meglepődtem.
Úgy érzem, nem elég erős az ön szive.
Nem illenék kicsit bölcsebbnek lennie?
Ön vallásos, uram, ezt mindenki beszéli.

TARTUFFE
S aki vallásos, az nem lehet soha férfi?
Ha meglátom az ön mennyei bájait,
Szívem behódol, és már nem okoskodik.
Furcsának tűnhetik, tudom, ez a beszédem -
Végre is, asszonyom, nem vagyok angyal én sem.
S ha mégis sértené önt ez a vallomás,
Szépsége az oka, tudja meg, semmi más.
Amint rám ragyogott emberfölötti fénye,
Egész bensőmet az ön rabjául igézte.
Páratlan, isteni, édes tekintete -
Lázongó szívemet azzal igázta le.
A böjtök, az imák,  a könnyek mindhiába:
Minden vágyam csak az ön bájait imádta.
Elárult százszor is szemem és sóhajom,
De most már szóval is be kellett vallanom.
Ha lelke könyörül, és nem hallgatja zordul,
Amit alázatos, hű rabszolgája koldul,
Ha majd nem vonja el tőlem vigaszait,
És semmiségemig tán leereszkedik -
Akkor, ó, asszonyom, édes világcsodája,
Hódolatomat is páratlannak találja.
Énvelem nem forog kockán jó hírneve,
Meglátja, semmitől sincs oka félnie,
A nők bálványai, a gáláns udvaronchad,
A hiú hódítók, kik hencegve zajongnak,
És dobra verik az asszonyok kegyeit,
Ha sikert érnek el, rögtön kifecsegik.
Az ilyen kérkedő nem marad hű szavához,
És meggyalázza az oltárt, hol szíve áldoz.
De aki, mint magam, eltitkolt tűzzel ég,
Csak arra bízza rá hírét s becsületét:
Amivel tartozunk saját jó hírnevünknek,
Az a gond kötelez titoktartásra minket,
S a szerelmet, amely félelem nélküli,
És a botránytalan gyönyört itt megleli.

ELMIRA
Csak hallgatom, uram, s e szónoki szavakban
Lelkét feltárta itt napnál világosabban.
Mondja, mi lesz, ha nincs kedvemre e beszéd,
S férjemnek mondom el egész gáláns hevét?
E hirtelen kitört, szerelmes szenvedélye
Nagy barátságukat nem is érintené-e?

TARTUFFE
Túl könyörületes ön ehhez, asszonyom,
S vakmerőségemért majd megbocsát, tudom.
Nézzen tükrébe, és akkor rögtön megérti,
Hogy vak én sem vagyok, s hogy hús és vér a férfi.
Emberi gyöngeség ez, ne ítélje meg
Határt nem ismerő, vad szenvedélyemet.

ELMIRA
Az ilyesmit talán mások másképp csinálnák -
Az én tapintatom nem kedveli a lármát.
Uramnak az egész ügyet nem említem,
De valamit viszont ön is megtesz nekem:
Elintézi nekünk - de nem kertelve, csalva -,
Hogy meglegyen Valér s Mariane lakodalma,
S lemond igaztalan hatalmáról, amely
Csak addig van, amíg más javát veszi el
És...

NEGYEDIK JELENET
Damis, Elmira, Tartuffe

DAMIS
(kilép a kis szobából, ahol elrejtőzött)
Nem, anyám, nem, ez nem maradhat titokban.
Mindent hallottam itt, napnál világosabban.
Tán a jóságos ég működött közre itt,
Hogy tönkretegyem egy áruló cseleit,
És hogy az ég maga rajtam át bosszút álljon
E pimaszságon és ilyen képmutatáson,
S apám ismerje meg a gazembert, aki
Magának mer, anyám, szerelmet vallani.

ELMIRA
Nem. Damis, jobb ha a bölcsebb úton megindul,
És bocsánatomat megérdemli ezentúl.
Megígértem - miért hazudtolna meg itt?
Nincsen kedvemre, ha botrány keletkezik.
Egy asszony csak nevet e buta semmiségre:
Ilyesmivel minek foglalkozzék a férje?

DAMIS
Ha ezt akarja, van rá oka, gondolom,
S hogy én másképp tegyek, nekem is van okom.
Képtelen gondolat, rossz tréfa, hogy kiméljem,
Hiszen már eddig is hányszor maradt fölényben
Ez a gőgős pimasz, ez az álszent bigott,
Köztünk már épp elég zűrzavart okozott.
Apámat ez a gaz kormányozgatja régen,
S diadalt ült Valér szerelmén s az enyémen.
Elég e szemtelen aljasságból, elég,
Könnyű fegyvert adott ellene most az ég.
E jó alkalomért adós vagyok az égnek,
S nem azért adta, hogy ezzel végül ne éljek.
Megérdemlem, hogy az ég újra elvegye,
Ha nem tudok mihez kezdeni sem vele.

ELMIRA
Damis...

DAMIS
     Nem, hagyja ezt, kell hogy szavamat álljam.
A lelkem hirtelen repes diadalában.
Úgysem téríthet el, kár is beszélni még,
Most már kiélvezem a bosszú örömét.
Nem töprengek sokat, véget vetek az ügynek,
És csak örülhetünk mindnyájan, hogy ez így lett.

ÖTÖDIK JELENET
Orgon, Damis, Tartuffe, Elmira

DAMIS
Ó, jó, hogy jön, apám, éppen egy friss ügyet
Tárgyalunk, mely nagyon meglepi, úgy lehet.
Jóságát ez az úr szép áron visszaváltja,
Gyöngédségeiért, apám, ez hát a hála.
Most elárulta, hogy mennyire szereti
Apámat, s mire tör: megbecsteleníti.
Anyámnak vakmerő szívvel, bűnös hevében
Szerelmet vallott, és én közben tetten értem.
Anyám tapintatos, a szíve túl szelíd,
S a titkot tartja, ha csak őrajta mulik,
De én nem falazok ilyen pimasz csalásnak
S hallgatni annyi, mint megsérteni apámat.

ELMIRA
Igen, én nem tudom, e sok hiú beszéd
Miért zavarja meg egy férj nyugodt eszét.
Mert nem ilyesmitől függ a mi büszkeségünk,
Csak azt kell tudni, hogy ellene mivel éljünk.
Én így vélekedem, s ha rám hallgat, Damis,
Hallgatott volna az ilyenről maga is.

HATODIK JELENET
Orgon, Damis, Tartuffe

ORGON
Hát lehetséges ez? Mit hallok? Ó, nagy isten!

TARTUFFE
Ó, testvérem, igen, a bűnöm feneketlen,
Igen, bűnös vagyok, nyomorult, zaklatott,
Aljas gonosztevők között a legnagyobb,
Minden pillanatom új bűn, mocsokban élek,
Lelkemet ellepik gennyes, rothadt fekélyek.
Látom már, hogy az ég e pillanatra várt,
S rajtam bűneimért kitölti bosszuját.
Érhet akármilyen gaztettek vádja engem,
Nincs bennem gőg, amely unszol, hogy védekezzem.
Mindezt csak higgye el, vértezze fel dühét.
Mint bűnöst űzzön el, nem is kérdem, miért.
Bármilyen büntetést, szégyent kell elviselnem,
Biztos, hogy többet is régen megérdemeltem.

ORGON
(fiához) Gazember, áruló! Bemocskolnád sötét
Rágalmakkal szelíd erényét, hírnevét?

DAMIS
Hát megtéveszti e színlelt jóság, az álnok,
Szemforgató erény?

ORGON
               Hallgass, te lepra, átok!

TARTUFFE
Hadd beszéljen, az ön vádja alaptalan:
Jobban teszi, ha hisz az ő szavaiban.
Miért gondolkozik rám nézve kedvezően?
Tudja-e végre is, hogy mi telik ki tőlem?
Testvérem, ön talán a látszatból itél?
Az megtéveszti: nem vagyok jobb senkinél.
Ne induljon ki ön jámbor külalakomból:
Sajnos nem az vagyok, akinek bárki gondol.
Erényes férfinak tart az egész világ.
S nincs bennem semmi, csak csalás meg bujaság. (Damis felé fordul)
Beszéljen csak, fiam, nevezzen árulónak,
Aljasnak, gaznak és orgyilkosnak, csalónak,
Vagy szólítson, ha tud, gyűlöltebb neveken,
Megérdemlem, tudom, nem is ellenkezem,
Ezt a gyalázatot kész vagyok tűrni térden:
A bűnöm annyi, hogy illik hozzá e szégyen.

ORGON
Ó, testvérem, elég. (Fiához) Nem esik meg szived,
Te gazember?

DAMIS
           Apám, ilyesmit elhihet?

ORGON
Fogd  be a szád, bitang!  (Tartuffe-höz) Ó, álljon fel fivérem!  (Fiához)
Akasztófavirág!

DAMIS
           Apám!

ORGON
                 Hallgass!

DAMIS
                         De én nem...

ORGON
Merészelj még egy szót... nyakad kitekerem.

TARTUFFE
Testvér, az istenért, megálljon, türelem!
Inkább szenvedjek én a legszörnyűbb kinokban,
Mint egy hajszála is meggörbüljön miattam.

ORGON
(fiához)  Hálátlan!

TARTUFFE
Hagyja hát! Inkább két térden itt
Kérem bocsánatát...

ORGON
(maga is letérdel, és átöleli Tartuffe-öt)  Mi ez? Hogy rám pirít!  (Fiához)
Milyen jó! Látod-e pimasz?

DAMIS
                       Hát...

ORGON
                           Csönd!

DAMIS
                                   De...

ORGON
                                     Csöndet!
Tudom, mi az, ami megnyugodni nem enged.
Mind gyűlölitek őt, s látom, mi kellene:
Asszony, gyerek, cseléd összefog ellene,
És mindent latba vet, együtt sző képtelen cselt.
Elűzni tőlem a mélyen vallásos embert.
De tudd meg, kárba vész e meddő buzgalom.
Mert bármibe kerül, én itt marasztalom,
Megtartom Mariane meg az ő esküvőjét.
S így töröm össze majd e ház családi gőgjét.

DAMIS
Hát kényszeríti, hogy elfogadja kezét?

ORGON
Sőt, dühöngjetek, meglesz ma este még.
Jó eszköz arra, hogy végre megmagyarázzam,
Mi a szófogadás, és ki az úr a házban.
No, gazfickó, amit mondtál, vond vissza hát,
Lába elé borulsz, s kéred bocsánatát.

DAMIS
Én? E pimasz előtt, aki csupa ravaszság...

ORGON
Tovább makacskodol, koldus, rágalmazod hát?
Botot!  (Tartuffe-höz)  Engedjen el! Egy botot akarok! (Fiához)
Itt nincs többé helyed - azonnal takarodj!
Visszatérni ne merj, a színedet se lássam!

DAMIS
Jó, indulok, de...

ORGON
             Nincs mit keresned e házban.
Kitagadlak, bitang, rögtön hordd el magad,
Nem kapsz semmit, csupán apai átkomat.

HETEDIK JELENET
Orgon, Tartuffe

ORGON
Hogy egy szent emberen ilyesmit elkövessen!

TARTUFFE
(félre)  E szenvedésemet bocsásd meg neki, Isten. (Orgonhoz)
Ha tudná, hogy nekem mekkora kínt okoz,
Hogy testvérem előtt rágalmaz a gonosz...

ORGON
Szörnyű!

TARTUFFE
       Hálátlanok mind, és e gondolatra
Lesújtott lelkemet a kín majd széthasítja...
Borzasztó fájdalom... Szívem úgy elszorul,
Hogy bele is halok... Tűrnöm kell szótlanul.

ORGON
(könnyezve rohan az ajtóhoz, amerre fiát kiűzte)
Miért is kíméltelek? Már sajnálom... Gazember!
Mért nem ütöttelek agyon itt két kezemmel? (Tartuffe-höz)
Testvér, csak nyugalom, üljön le újra hát.

TARTUFFE
Inkább zárjuk le ezt a sok gonosz vitát.
Látom, hogy itt milyen komoly zavart okoztam.
Fivérem, azt hiszem, ideje, hogy bucsúzzam.

ORGON
Hogyan? Tréfál velem?

TARTUFFE
                   Gyűlölnek, s figyelem,
Hogy izgatják az ön gyanúját ellenem.

ORGON
És vádjaik talán helyet kapnak szivemben?

TARTUFFE
Nem hagyják abba, majd, hogy üldözzenek engem,
S a vádat, amelyet ezúttal elvetett,
Meghallgatja talán máskor, legközelebb.

ORGON
Nem, fivérem, soha.

TARTUFFE
                 Ó, fivérem, egy asszony
Tud módot arra, hogy férje lelkére hasson.

ORGON
Nem, nem.

TARTUFFE
         Gyorsan megyek. Ha már nem leszek itt,
Tán kikerülhetem haragjuk nyilait.

ORGON
Nem, nem, maradjon itt, nem élem túl ha elhagy.

TARTUFFE
Jó, maradok, habár e tűrés kínja túl nagy.
De ha akarja, hát...

ORGON
                 Ó!

TARTUFFE
                   Jó, nincs több szavam.
De legalább tudom, mihez tartsam magam.
Kényes a becsület, kötelez a barátság,
Hogy elkerüljük a pletykát s a gyanu árnyát,
Kerülöm hitvesét, és vele ön se lát...

ORGON
Nem, találkozzanak, beszélhet a világ.
Csak örülök, ha az embereket dühítjük,
S inkább azt akarom, mutatkozzanak együtt,
Sőt még mással fogom őket dühíteni:
Ön lesz örökösöm, de az egyedüli.
Nem is halogatom, nyélbe ütöm azonnal,
S megajándékozom önt egész vagyonommal.
Egy hű és jó barát, akit vőül veszek,
Nem kedvesebb-e, mint asszony, szülő, gyerek?
Nos, elfogadja-e, amit önnek kínálok?

TARTUFFE
Isten akarata - ez az, amit kívánok.

ORGON
Szegény! Intézzük el írásban az ügyet.
Hogy megpukkadjanak sorban az irigyek.

---

NEGYEDIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET
Cléante, Tartuffe

CLÉANTE
Ez a botrány, igen, a várost körbejárta,
S elhiheti nekem, hogy nem az ön javára.
Kapóra jön, uram, hogy éppen itt lelem:
A véleményemet elmondom röviden.
Hagyjuk mindazt, amit ekörül magyaráznak,
Feltételezem azt, ami legjobb magának.
Damis volt a hibás - no jó, elfogadom,
És az, amivel önt vádolja, rágalom.
De keresztény-e az, aki meg nem bocsátja
A sértést, s eltüri, hogy győzzön bosszuvágya?
Lelkére veszi-e, hogy viszályuk miatt
Fiának az apa rögtön ajtót mutat?
Megmondom nyíltan is, eljárását nem értem,
Botránykő ez a tény az emberek szemében.
Ha rám hallgat, ez a botrány lecsillapul -
Az istenért, csak a húrt ne feszítse túl,
Csak áldozza fel az égnek jogos haragját,
S gyorsan békítse ki a fiút meg az apját.

TARTUFFE
Ha rajtam múlna ez, megtenném boldogan,
Bennem nincs semmi düh, elhiheti, uram,
Megbocsátok neki, nem is ítélem őt el,
És megsegíteném szándékkal és erővel.
De Isten érdeke sajnos mást követel,
És ha ő hazatér, nekem távozni kell.
Tette után, amely példátlan, hihetetlen,
Botrány az volna, ha találkoznánk mi ketten.
Még isten tudja, mit gondolna a világ,
Tán azt, hogy én űzök ravasz politikát,
Azt hinnék, magamat mégis bűnösnek érzem,
S innen ered egész irgalmat tettetésem,
Hogy aggaszt vádolóm, azért tartom közel,
S rábírom arra, hogy végül némuljon el.

CLÉANTE
Csupa szép kifogás, de ezekkel mit érek?
Úgy gondolom, ezek nem természetes érvek.
Nem bölcs ember, akit Isten érdeke bánt:
A bűnöst sújtani nincsen szüksége ránk.
Ön hát elébe vág az Isten bosszujának:
Gondolja meg, az ég parancsa a bocsánat,
És ha az ég magas parancsát tölti be,
Emberi szóval itt nem kell törődnie.
Az a meggondolás, hogy itt-ott mit hihetnek,
Lehet-e gátja egy jámbor cselekedetnek?
Nem, nem, tegyük, amit az ég parancsa mond,
Azontúl minek is izgatná bármi gond?

TARTUFFE
Uram, hallotta, hogy megbocsát neki szivem,
Ezzel tehát az ég parancsát teljesítem.
De vele éljek a mai botrány után?
Ó, nem, uram, ilyet az Isten sem kíván.

CLÉANTE
S azt kívánja-e, hogy ön szívesen fogadja,
Amit kitervel a fiú szeszélyes apja,
S öné legyen ez a jogtalan adomány -
Vagyona? Nem, ilyet az Isten nem kíván.

TARTUFFE
Úgysem hiheti el az, aki ismer engem,
Hogy az én érdekem is közrejátszik ebben.
Énnekem semmiség a föld minden java,
És hamis fénye nem kápráztat el soha.
Nos, hajlandó vagyok el is fogadni végül
Az adományt, melyet Orgon úr adni készül.
De csak azért, uram, mert félni van okom,
Hogy rossz kezekbe jut különben e vagyon,
Olyanra jut, aki ha benne részesülne,
Mire fordítaná? Valamely gonosz ügyre,
S nem szolgálná vele, mint én teszem, az ég
Dicsőségét, sem az emberek érdekét.

CLÉANTE
Én nem hiszem, uram, hogy így félnie kelljen.
Finoman érvel a jogos örökös ellen!
Nem kellene magát ezzel zaklatnia:
Övé a vagyon is meg a kockázata,
S jobb, ha ő visszaél vele, mint ha az úrra
Száll az a vád, hogy őt örökéből kitúrta.
Csodálkozom, mi is az oka, hogy nyugodt
Lélekkel tűrte el ezt az ajánlatot.
Vagy tán az igazi vallás ad arra módot,
Hogy kell kifosztani a törvényes utódot?
Ha úgy érzi, az ég szava, hogy így legyen,
S nem is férhet meg ön Damisszal egy helyen -
Nem volna szebb - hisz így kívánja jog és illem -,
Ha tisztességesen visszavonulna innen,
Mintsem eltűri, hogy egy őrült akarat
A család gyermekét elűzze ön miatt?
Más kíván, higgye el, a jóság és szerénység,
Uram...

TARTUFFE
Kérem, uram, bocsásson meg, de fél négy,
Vár a szent hivatás, egy vallásos dolog,
Bocsásson meg tehát, ha rögtön indulok.

CLÉANTE
(egyedül)  Nahát!

MÁSODIK JELENET
Elmira, Mariane, Dorine, Cléante

DORINE
(Cléante-hoz)  Ó, jaj, uram, tegyen valamit érte,
Mert szörnyű kínokat szenved most el szegényke.
Úgy döntött apja, hogy még ma, éjfél előtt
Eljegyzi, s e parancs kétségbe ejti őt.
Mindjárt itt lesz az úr. Hát fogjunk össze, kérem.
Erővel, ésszel, és ingassuk meg hitében,
Hogy hagyja abba már borzasztó terveit.

HARMADIK JELENET
Orgon, Elmira, Mariane, Cléante, Dorine

ORGON
Haha! No jó, hogy épp így összegyűltek itt. (Mariane-hoz)
Itt van az okirat, mely örömödre szolgál.
Hogy benne mi lehet, előtted nem titok már.

MARIANE
(letérdel)  Apám, az égre, mely tudja, hogy szenvedek,
S mindenre, ami még apámnak szent lehet:
Oldja fel apai jogát egy percre, s engem
Hadd ne némítson el gyermeki engedelmem,
Ne hallja meg az ég, hogy tör fel panaszom,
Mert lesújt, amivel apámnak tartozom,
S ne kívánja, hogy az élet, melyet apámtól
Kaptam, apám miatt boldogtalanra váljon.
Ha tönkreteszi már édes reményemet,
És nem engedi, hogy szerelmemé legyek,
Legalább ne legyek - így kérem, látja, térden -
Azé, akit csupán utálni tudok, érzem,
S ne használja, apám, hatalmát arra, hogy
Még szerencsétlenebb legyek, mint most vagyok.

ORGON
(érzi, hogy ellágyul, félre)  Csak keményen, szivem, csak nem szánni, kimélni.

MARIANE
Én nem bánom, apám, bárhogyan is becézi.
Egész nagy vagyonát adja már most neki,
Sőt az enyémmel is még megnövelheti,
Én beleegyezem boldogan, csak szeresse,
De a személyemet ne adja neki, ezt ne.
Jobb lesz egy szigorú kolostorban nekem,
Zord falai között múljék el életem.

ORGON
Szép eset, mondhatom! Csak azért lesz apáca,
Mert szíve lángjait elfojtja a papája.
Állj fel! Mennél nagyobb fájdalom ez neked.
Annál nagyobbra nő a mennyben érdemed:
Érzékeidet e házasság csak gyötörje,
És ne jajgasd tele a fejemet előre.

DORINE
Hogyan?

ORGON
       Hallgasson ott! Kérdezte valaki?
Maga ne merjen itt bármit is mondani!

CLÉANTE
Ha tán meghallgatod, van néhány jó tanácsom.

ORGON
A te tanácsaid legjobbak a világon,
Mindegyik alapos, mindnek van veleje,
De ha megengeded - most nem élek vele.

ELMIRA
(férjéhez)  Csak nézem, hallgatom, és eláll a szavam,
Csodálatom maga iránt határtalan,
Mert ilyen elvakult férfi nem is lehet,
Hogy el ne higgye ezt a mai esetet.

ORGON
Szolgálatára, de nekem elég a látszat,
Mert az a gaz fiam, tudom, kedves magának.
Nem akarta, ugye, leleplezni a csínyt,
Mit ő eszelt ki a szegény ellen megint?
Túl nyugodt volt maga ahhoz, hogy elhihessem:
Ó, sokkal hevesebb volna ilyen esetben.

ELMIRA
Egy vallomás olyan nagy esemény nekünk,
Hogy rögtön riadót fújjon becsületünk?
Hát azonnal kiüt a rossz hír foltja rajtunk,
Ha nem lángol szemünk, nem átkozódik ajkunk?
Az ilyen vallomást én csak kinevetem,
És bevallom, hogy a botrányt nem szeretem.
Én híve vagyok a szelídebb bölcsességnek,
És nem kedvelem azt a vad erkölcsiséget,
Melynek fog és köröm legelső fegyvere,
És embertársait azzal leplezi le.
Mihez is kezdenék eféle bölcsességgel?
Nekem nem az ilyen pokoli zord erény kell.
Az elutasítás, ha csöndes és hideg,
Visszataszít az is egy tolakvó szivet.

ORGON
Ismerem az ügyet, és amit mondtam, állom.

ELMIRA
Én meg e különös gyarlóságát csodálom.
De akkor is ilyen hitetlen volna, ha
Fülével hallja, hogy mégsem volt igaza?

ORGON
Hallom?

ELMIRA
     Igen.

ORGON
           Mese.

ELMIRA
               S ha tudok arra módot,
Hogy lássa maga is, mennyire becsapódott?

ORGON
Tréfál.

ELMIRA
     Az istenért, feleljen legalább!
Ne higgye el, csak azt, amit a szeme lát.
Tegyük fel, hogy maga jól elrejtőzik, aztán
Kettőnk jelenetét hallja és látja tisztán -
Mondogatná-e, hogy Tartuffe kegyes, derék?

ORGON
Azt mondanám... No de semmit se mondanék,
Ez lehetetlen.

ELMIRA
           Úgy? Tehát megmarad ebben,
S szándéka, hogy tovább is hazugnak nevezzen?
Ha csak tréfából is, de megkövetelem,
Hogy azonnal és itt tanúskodjék nekem.

ORGON
No, jó, szaván fogom. Már magam is kiváncsi
Vagyok, mit tervez, és tud-e szavának állni.

ELMIRA
(Dorine-hoz)  Hívja le.

DORINE
(Elmirához)  De ravasz és fortélyos eszű,
És tőrbe csalni őt nem olyan egyszerű.

ELMIRA
(Dorine-hoz)  A szerelem saját ábrándjainak rabja,
És az önszeretet önmagát is becsapja.
Csak küldje le ide.  (Cléante-hoz és Mariane-hoz)
               Ti pedig menjetek.

NEGYEDIK JELENET
Elmira, Orgon

ELMIRA
Itt az asztal alatt keressünk jó helyet.

ORGON
Hogyhogy?

ELMIRA
Csak bújjon el, s maradjon észrevétlen.

ORGON
Asztal alá? Miért?

ELMIRA
             Bízza rám, arra kérem:
Legyen enyém a terv, maga pedig figyel.
Mondom, bújjon alá, és jól rejtőzzön el,
Senki ne hallja és ne lássa, jól vigyázzon.

ORGON
Nagy szívesség, amit megteszek, úgy találom,
De kiváncsi vagyok, ezt hogyan oldja meg.

ELMIRA
Tán nem ítéli el viselkedésemet.  (Férjéhez, aki az asztal alá bújt)
Egy kissé különös tárgyról kell majd beszélnem:
Megbotránkoznia nem szabad semmiképpen.
Engedje meg nekem, hadd szóljak szabadon:
Amint ígértem is, meggyőzni akarom.
Most majd megindulok az édesebb irányban,
Hogy e képmutató lélek maszkját lerántsam,
Szerelme vakmerő vágyait biztatom,
Hadd lássa, hogy ez a kedvező alkalom.
Magának játszom én, és hogy őt tőrbe csaljam,
Mintha vágyaira bennem is volna hajlam,
Abbahagyom, amint magának megfelel,
És maga szabja meg, hogy meddig menjek el.
Maga szabjon határt eszeveszett hevének,
Ha majd úgy látja, hogy az ügy éppen megérett,
Hogy kímélje nejét, és ne tűrjön tovább,
Csak amíg végre már nem csalja önmagát.
A maga érdeke, maga az úr a házban,
És... Siessen, jön is. Ne tűnjék fel, vigyázzon.

ÖTÖDIK JELENET
Tartuffe, Elmira, Orgon (az asztal alatt)

TARTUFFE
Itt vagyok, asszonyom, ez volt az óhaja.

ELMIRA
Igen. Nagy titkokat kell meghallania.
Az ajtót csukja be, mielőtt belekezdek,
És nézzen jól körül: félek, valaki meglep.
Tartuffe becsukja az ajtót, és visszajön
Egyikünk sem akar még egy olyan ügyet,
Mint ami az előbb halálra rémitett.
De ki gondolta, hogy ilyen meglepetések
Várnak? Féltettem önt, mikor Damis belépett,
De láthatta ön is, hogy mindenekelőtt
Önt védtem, és hogyan csillapítottam őt,
Csak épp az nem jutott eszembe zavaromban,
Hogy az egész ügyet szemébe letagadjam.
De, égnek hála, jól végződött az eset,
És ennél biztosabb ügyünk nem is lehet,
Mert szent híre elől a vihar messze hátrált,
S nem tűri ön körül férjem a gyanú árnyát.
A rágalommal úgy dacol az én uram,
Hogy parancsa: legyünk csak kettesben vigan,
Ezért megtehetem, hogy önnel e szobában
Kettesben maradok - meg lehet tenni bátran,
S csupán ezért merem feltárni szívemet -
Az ön tüze nyomán máris lángot vetett.

TARTUFFE
Nehéz megértenem e vallomása nyelvét -
Más stílusban beszélt, asszonyom, nem is oly rég.

ELMIRA
Ha e kosár miatt ilyen dühös lehet,
Még rosszul ismeri a női szíveket,
S nem tudja, mit jelent a nőknél ez a kezdet,
Mikor csupán ilyen szelíden védekeznek.
E percekben, uram, harcot vív idebenn
Szemérmünk s ellene a gyöngéd érzelem.
A győztes szerelem mellett szólnak az érvek,
De még bevallani feszeng a szégyenérzet,
Védekezünk előbb, de kiolvasható
Szemünkből az a jel, hogy nyert a hóditó,
Már csak becsületünk mond ellene a vágynak,
S az elutasítás félígéretbe bágyad.
Túl nyílt e vallomás - talán úgy véli ön -,
S hogy szemérmünket is kissé lebecsülöm,
De ha kimondtam ezt, habozva és zavartan:
Hát nem bírt volna rá, hogy Damist visszatartsam?
Vagy olyan szeliden hallgattam volna-e
Végig mindazt, amit felajánlott szive,
S fogadtam volna-e úgy, ahogy maga látta.
Ha szívem nem felel szíve ajánlatára?
S ha kényszeríteni akartam ezután,
Hogy vesse el a nászt, melyet férjem kiván -
Tudhatta volna, hogy e kérés mit jelentsen,
S csupán maga miatt történt, önérdekemben,
Mert kezdtem félni, hogy a tervezett kötés
Szívét megosztja, s nem marad nekem egész.

TARTUFFE
Ó, asszonyom, gyönyör nekem, s csodálva hallom
Szólalni szavait ezen a drága ajkon.
Érzékeimbe ez a méz árasztja szét
Egy édes, soha nem ízlelt öröm izét.
Fő igyekezetem csak az, hogy tessem önnek,
S hogy szerelmes belém, ez boldogság szivemnek,
De megbocsát, ha e szív alig hiszi el
Szerencséjét, s kicsit még kételkedni mer.
Szánhatta szavait tiszte szándékú tőrnek,
Hogy így gátolja meg készülő esküvőmet,
És ha beszélhetek magával szabadon:
Édes szavaiban addig nem bízhatom,
Amíg egy kis kegye, mely után úgy esengek,
Nem biztosítja, azt, amit most kijelentett,
S belém nem ülteti azt a szilárd hitet,
Hogy hozzám jó lesz, és hogy igazán szeret.

ELMIRA
(köhög, hogy férjét figyelmeztesse)
Hogyan? Ön hát olyan gyorsan akar haladni,
S egy gyöngéd szíven itt már diadalt aratni?
Az édes vallomás kínzó szégyene még
Itt dúl szívemben, és ez önnek nem elég?
És nem nyugtatja meg már semmi más, csak az, ha
Szívem végső kegyét azonnal leszakasztja?

TARTUFFE
Érdemtelen remény rendszerint ingatag,
És nem nyugtatja meg a szó a vágyakat.
Kétkedni könnyű a hirtelen fényü sorsban,
S nem hisszük el, amíg nem élvezzük ki gyorsan.
Tudom, hogy mennyire nem érdemlem kegyét,
S kétkedve bámulom rohamom sikerét,
És, asszonyom, egy szót sem hiszek el szívének,
Amíg szerelmemet nem győzik meg a tények.

ELMIRA
A szerelme milyen zsarnoki! Remegek.
Mért ejti különös zavarba lelkemet?
A szíveken hogyan tombol dühös hatalma.
S amire vágyik, azt nagy erővel akarja.
Nem védekezhetik ön ellen senki sem -
Hát már lélegzeni sem hagy időt nekem?
És illik-e ilyen szigorral, vakmerően,
Ami után eped - így követelni tőlem
És kihasználni a legvégső kegyekig,
Ha észreveszi, hogy mennyire szeretik?

TARTUFFE
De ha imádatom nem esik rosszul önnek,
Miért vonakodik, hogy jelét adja ennek?

ELMIRA
S az ég, amelyről ön annyit beszélt nekem,
Mit szól hozzá az ég, ha beleegyezem?

TARTUFFE
Ha gondot már csupán az ég okoz magának,
Könnyen elháritom utunkból  ezt a gátat,
És nem kell, hogy szivét az ég ijessze meg.

ELMIRA
Pedig ilyesmivel hányszor rémítenek!

TARTUFFE
E lelkifurdalás, asszonyom, kész nevetség -
Csitításának én a művésze lehetnék.
Igaz, hogy tiltva van egynémely élvezet,
De alkudozni az Istennel is lehet,
Mert fontos tudomány s a szükséglet hatása
A lelkiismeret kellő kitágítása.
És igazolja majd legrosszabb tetteit
A cél szentsége és a buzgó, tiszta hit.
Én e célokra majd lassanként kitanítom,
Csak bízza rám magát ezen a kényes úton.
Töltse be vágyamat, s ne féljen, asszonyom:
Én felelek ezért, s a bűnt elvállalom.
Elmira hangosan köhög
Ön erősen köhög.

ELMIRA
Bizony, kínszenvedés ez.

TARTUFFE
És mit szól, asszonyom, egy kis édesgyökérhez?

ELMIRA
Makacs hűlés, ilyet nem éreztem soha -
S tán nincs is szer, ami most meggyógyítana.

TARTUFFE
Ez borzasztó lehet.

ELMIRA
               Igen, elmondhatatlan.

TARTUFFE
Szóval aggályait oszlassa el nyugodtan:
Itt mély titok marad minden, ezt higgye el,
Márpedig bűn csak az, aminek híre kel.
A botrány, asszonyom, csak az kiált az égre.
S ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke.

ELMIRA
(megint köhög, és kopog az asztalon)
Látom, engedni kell, ha kínos is nekem:
Amit tőlem kiván, rendben van, megteszem,
Mert ennél kevesebb nem volna elég úgysem,
Hogy egy bizonyos úr szavamnak végre higgyen.
Igen, rettenetes, hogy így áll a dolog -
Nem hittem volna, hogy még idáig jutok,
De kényszerítenek, hogy még tovább haladjak,
S mondhatok bármit is, hitetlenek maradnak.
Az úr mást követel, meggyőzőbb tanukat,
Hogy kedvére tegyek, elszánom magamat.
Ha megadásomért mégis haragszik Isten,
Haragja arra száll, akiért bűnbe estem,
Az nem lehet, hogy a vétek enyém legyen.

TARTUFFE
Vállalom, asszonyom, s persze hogy semmi sem...

ELMIRA
Az ajtót nyissa ki, s nézze meg, arra kérem,
Hogy kint a folyosón... nem jár-e ott a férjem.

TARTUFFE
Fölösleges - miért pazarol rá időt?
Már régen vezetem orránál fogva őt,
Dicsőség neki az, mikor kettesben érhet,
S elértem nála, hogy nem hisz saját szemének.

ELMIRA
Azért csak menjen, és, kérem, jól nézze meg,
És vigyázzon, nehogy itt meglephessenek.

HATODIK JELENET
Orgon, Elmira

ORGON
(előbújik az asztal alól)  Undorító alak, bevallom hát magának,
Odavagyok, nem is tudom, hogy mit csináljak,

ELMIRA
Hogyan? Hát már kibújt? Nem, ez nem tréfa itt,
Bújjon csak vissza, és még várjon egy kicsit,
Hogy biztos legyen, és látszattal be ne érje,
S ne bízza rá magát gyanúra, feltevésre.

ORGON
A pokol fenekén sincs ennél gonoszabb.

ELMIRA
Vigyázzon! Túl hamar hinnie nem szabad.
Győződjék meg, s csak úgy ítéljen, arra kérem.
Türelem, türelem - túl gyorsan ne itéljen.  (Orgon elé áll, hogy eltakarja)

HETEDIK JELENET
Tartuffe, Elmira, Orgon

TARTUFFE
(nem látja meg Orgont)  Itt minden összevág javamra, asszonyom:
Megnéztem a lakást, és megnyugtathatom,
Hogy senki sincs közel, és lelkem elbüvölten...
Miközben Tartuffe kitárt karral előrelép, hogy megölelje Elmirát,
az hátralép, és Tartuffe észreveszi Orgont

ORGON
(előlép) Hohó! A szerelem ennyire  tombol önben?
Hogy elragadja önt e mohó szenvedély!
Ó, ó, a szent! Nekem már hiába beszél!
Ilyen könnyen esik bűnbe? No, szép bitangság,
Nőül venni a lányt s elcsábítani anyját!
Azt hittem, nem igaz, s egész idő alatt
Vártam csak, hogy mikor jön a jó fordulat.
De kívánhatok-e még több bizonyítékot?
Nem, többre nem vagyok kíváncsi, épp elég volt.

ELMIRA
(Tartuffe-höz)  Nem volt kedvem szerint, hogy önnek így tegyek,
S nem tettem volna, ha nem kényszerítenek.

TARTUFFE
(Orgonhoz)  Hogyan? Hát elhiszi?...

ORGON
                   Hagyja ezt abba, kérem.
Ki a házamból, és már ne sokat beszéljen.

TARTUFFE
Úgy volt, hogy...

ORGON
             Ezzel itt már nem megy semmire
S nem változtat azon, hogy el kell mennie.

TARTUFFE
Maga megy! Azt hiszi, hogy maga itt a gazda?
Nem, enyém ez a ház, mert maga nekem adta,
S majd megmutatom én, hogy hiába akar
Belém kötni pimasz cselfogásaival,
S hogy majd megbüntetem ezt a csalást, e vétket,
S tudni fogom, hogy bosszuljam meg a sértett
Eget, s keservesen meg fogja bánni, hogy
Így bánt velem, s az én házamból most kidob.

NYOLCADIK JELENET
Elmira, Orgon

ELMIRA
Nem értem, mit jelent az egész, mire mondta...

ORGON
Nagyon zavart vagyok, s nincs okom vigalomra.

ELMIRA
Miért?

ORGON
   Látom, milyen nagy volt az én hibám.
És nagy gondot okoz nekem az adomány.

ELMIRA
Az adomány...

ORGON
           Igen, ez megtörtént valóban.
De van egy másik ok, hogy amiatt aggódjam.

ELMIRA
Mi az?

ORGON
     Megtudja majd. Megyek, s megnézem én,
Hogy fent van-e az a kazetta a helyén.

---

ÖTÖDIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET
Orgon, Cléante

CLÉANTE
Hová szaladsz?

ORGON
           Nem is tudom - jaj, hihetetlen!

CLÉANTE
Én azt tanácsolom fontoljuk meg mi ketten,
Hogy mit tegyünk, ha már így fordult az eset.

ORGON
Ez a kazetta, ez még veszélyes lehet?
Nekem a legnagyobb gondot most ez okozza.

CLÉANTE
De mi is hát ez a titokzatos kazetta?

ORGON
Argas barátomé e kazetta - szegény
Titokban bízta rám még annak idején,
Amikor menekült, az én kezembe adta,
Tudom, iratait rejti ez a kazetta,
S ettől függ élete és minden birtoka.

CLÉANTE
Hogyan bízhattad ezt Tartuffe gondjaira?

ORGON
Lelkiismereti kérdés volt ez valóban:
Elmondtam titkomat, megbíztam árulómban,
És elhittem neki, rábírt érveivel,
Hogy az iratokat jobb, ha ő rejti el,
Mert így, ha kutatás indul meg a dologban,
Találok kiutat, s tagadhatok nyugodtan -
S azzal nyugtatta meg lelkiismeretemet,
Hogy így valótlanul is megesküdhetek.

CLÉANTE
Barátom, rosszul állsz, és elbillen a mérleg,
Mert nézetem szerint - ha ugyan jól ítélek -
Az adománylevél s az elárult titok
Olyan könnyelműség, mely most hurokba fog.
Ha e két zálogot az ő kezébe tetted,
Ezzel már nagy előnyt biztosított fölötted,
S akkor nem volt okos dolog, hogy így kitedd:
Van az ilyesmire más mód is, szelidebb.

ORGON
Hát ilyen megható áhítat köntösében
Gonosz és kétszínű szív rejtőzhetik? Szégyen!
S én befogadtam őt, koldus volt, nincstelen:
De több áhítatos alak nem kell nekem.
Ha rájuk gondolok, dühömben forr a vérem,
S már jöhet ezután, ott ütöm, ahol érem.

CLÉANTE
No lám! Túlzol megint és szélsőségesen,
Nem tudsz mértékletes maradni semmiben!
A józan ész sosem vág össze a tiéddel,
S egy pillanat alatt másik végletbe érsz el.
Megérted a hibát és tévedésedet,
S a színlelt áhítat, látod, hová vezet.
No de hát szabad-e hibád mérlegre téve
Belebotlani egy még nagyobb tévedésbe,
S egy pimasz naplopó után ítélni meg
Az igazán derék és őszinte szívet?
Azért, mert rászedett egy szemtelen gazember
Sivár erkölccsel és dagályos intelemmel,
Hirtelen azt hiszed, hogy mindenki ilyen,
S igazi áhitat sehol meg nem terem?
Csak az istentelen élhet ily logikával.
Ne téveszd össze az erényt a látszatával,
Fontold meg jól, ki az, akit tisztelni kell,
De a mértékedet ne veszítsd ebben el,
A csalásra ne nézz rajongó tisztelettel,
S azért az igazi buzgalmat, azt se vesd el.
S ha már természeted, hogy végletbe esel,
Még mindig jobb, öcsém, ha emígy vétkezel.

MÁSODIK JELENET
Damis, Orgon, Cléante

DAMIS
Apám! Igaz-e, hogy e gaz megfenyegette,
S ami jót tett vele apám, már elfeledte,
S többet is mert ez a rongy felfuvalkodott,
S kezébe tőrt apám nagy jósága adott?

ORGON
Igen, így van, fiam, s kínom már tűrhetetlen.

DAMIS
Apám, csak bízza rám: a két fülét lemetszem.
Aljas pimasz, de nem kell megijednie:
Csak egy csapás elég, s már végeztem vele.
Én elintézem őt, agyoncsapom, levágom.

CLÉANTE
Kissé fiatalos megoldás ez, barátom.
Jobb lesz indulatát lecsillapítani:
Korunk a rend kora, és nem jár jól, aki
Erőszakoskodik, és megsérti a törvényt.

HARMADIK JELENET
Pernelle asszony, Mariane, Elmira, Dorine, Damis, Orgon, Cléante

PERNELLE ASSZONY
Milyen rettenetes titkok ezek? Mi történt?

ORGON
Én voltam tanuja, itt kétség nem lehet.
Látja, jóságomért ez hát a köszönet.
Buzgón befogadok egy embert nyomorában.
Jobban saját öcsém, az sem élhetne nálam,
Jótéteményemet naponta élvezi,
Lányomat s pénzemet odaadom neki,
Ő pedig azalatt, sötét terveit szőve,
A gazember pimasz szemet mer vetni nőmre,
S aljas merénylete neki még nem elég,
Rám szegzi most saját jótettem fegyverét,
Amit tőlem kapott, most azzal tönkretenne,
Ostoba jó szivem hoz romlást a fejemre,
Birtokomból elűz, és letaszítana
Oda, ahonnan én húztam ki valaha.

DORINE
Szegény!

PERNELLE ASSZONY
Nem, fiam, én nem hihetem sehogy sem,
Hogy része van neki egy rossz cselekedetben.

ORGON
Hogy?

PERNELLE ASSZONY
A jámborokat irigység környezi.

ORGON
Tessék? Mit mond, anyám? Hogy kell ezt érteni?

PERNELLE ASSZONY
Különös életet élnek itt a tiéid,
S tudod, hogy őt milyen gyűlölettel kisérik.

ORGON
Mit változtat ezen, anyám, a gyűlölet?

PERNELLE ASSZONY
Gyermekkorodban is arra neveltelek,
Hogy a bűnösök az erényt sosem dicsérték:
Vesznek az irigyek, nem vész el az irigység.

ORGON
S az egésznek, anyám, ehhez itt mi köze?

PERNELLE ASSZONY
Amit róla ezek mondanak, mind mese.

ORGON
De mondtam már, anyám, láttam saját szememmel.

PERNELLE ASSZONY
Nem is tudod, milyen gonosz az irigy ember.

ORGON
Megpukkadok, anyám. Nem mondom eleget?
Én magam láttam a bűnös merényletet.

PERNELLE ASSZONY
Mindig ontják ezek a rossz nyelvek a mérget,
A földön senki sincs, akit ők megkimélnek.

ORGON
Ez a beszéd, anyám, mondhatom, esztelen.
Láttam - és tanu rá a saját két szemem.
Láttam, láttam - hogyan mondjam már, hogy megértse?
Talán századszor is ordítsam a fülébe?

PERNELLE ASSZONY
A látszat, istenem, gyakran tévútra visz.
S hányszor csalódhatik az ember szeme is!

ORGON
Megőrülök!

PERNELLE ASSZONY
Bizony, a hamis gyanu árnya
Nagyon gyakran a jót is rosszra magyarázza.

ORGON
Szóval ha kedve van a feleségemet
Ölelni - irgalom ez tőle?

PERNELLE ASSZONY
                     Nem lehet
Vádolni valakit, csak ha komoly okod van,
Várhattál volna, míg biztos vagy a dologban.

ORGON
Az ördögit! Tehát amíg biztos vagyok?
Úgy gondolja, amíg megvártam volna, hogy
Szemem előtt... Nem is tudom már, mit beszélek.

PERNELLE ASSZONY
Hiszen tudod, milyen rajongó, tiszta lélek.
Nem megy fejembe, nem, olyat nem hihetek,
Hogy megtette, amit most ráfognak ezek.

ORGON
Ha más gyötörne így, tudnám, hogyan beszéljek,
De inkább hallgatok - úgy elöntött a méreg.

DORINE
(Orgonhoz)  Csak visszakapja a magáét - ez szabály;
Nem akart hinni, s most hitelre nem talál.

CLÉANTE
Hány perc vész kárba e mihaszna semmiségre,
És legfőbb ideje már intézkedni végre.
Ha Tartuffe fenyeget, nem kis veszedelem.

DAMIS
Hogyan? Lehet-e hát, hogy ilyen szemtelen!

ELMIRA
Nem tudom hinni, hogy ez így mehetne végbe:
Túlontúl feltűnő hálátlan cselszövése.

CLÉANTE
(Orgonhoz)  Csak ne bízz ebben: a módot majd megleli,
Hogy a pör ellened sikerüljön neki.
Kevesebb okkal is vitt már gonosz hinárba
Ártatlanokat a cselszövők intrikája.
Ismétlem, ha tudod, hogy ez a fegyvere,
Nem lett volna szabad így elbánnod vele.

ORGON
Igaz, de mit tegyek? Az áruló gazember
Itt úgy viselkedett, hogy nem bírtam dühömmel.

CLÉANTE
Most az volna talán legokosabb, ha mi
Tudnánk közöttetek békét teremteni.

ELMIRA
Ha tudom, hogy ez a fegyver van a kezében,
Ilyen nagy zűrzavart nem keltek semmiképpen.
Hisz én...

ORGON
(Dorine-hoz, megpillantva a belépő Lojális urat)
Ki ez az úr? Menjen, kérdezze meg,
Most aztán szívesen látok vendégeket!

NEGYEDIK JELENET
Lojális úr, Pernelle asszony, Orgon, Damis, Mariane, Dorine, Elmira, Cléante

LOJÁLIS ÚR
(Dorine-hoz a szín hátterében)
Kedves nővérem, én csak beszélni szeretnék
Az úrral.

DORINE
Ó, igen, de épp most sok a vendég,
S nem hiszem, hogy az úr fogad még valakit.

LOJÁLIS ÚR
Nem azért keresem, hogy tán zavarjak itt,
Nem lesz az én ügyem az úrnak kellemetlen,
Végül, meglátja majd, örül, hogy idejöttem.

DORINE
Neve?

LOJÁLIS ÚR
Csak mondja azt, hogy ő küldött ide,
Tartuffe úr, de az ügy az úrnak érdeke.

DORINE
(Orgonhoz)  Egy finom modorú ember Tartuffe nevében,
S azt hangoztatja, hogy az úrnak érdekében,
S hogy majd örül az úr.

CLÉANTE
(Orgonhoz)  Meg kell tudni hamar,
Ki ez az ember, és miért jött, mit akar.

ORGON
(Cléante-hoz)  Békíteni akar - tán azért jött ide.
Igazán nem tudom, milyen legyek vele.

CLÉANTE
Kérlek, haragodat ne áruld el neki,
S ha akar, szívesen engedd békíteni.

LOJÁLIS ÚR
(Orgonhoz)  Üdvözlöm önt, uram. Az ég bosszúja érje
Az ellenségeit, önt meg kegye kisérje.

ORGON
(Cléante-hoz)  Mondtam, ugye? Milyen szelíden kezd bele!
Majd meglátod, hogy ez a békülés jele.

LOJÁLIS ÚR
Az ön háza, uram, becses az én szememben,
Atyjaurának is már szolgája lehettem.

ORGON
Bocsásson meg, uram, de röstellem nagyon,
Hogy nem ismerem önt, és nevét sem tudom.

LOJÁLIS ÚR
Lojális a nevem, normandiai, kérem,
Főporkoláb vagyok, e tisztséget elértem,
Mert negyven éve már, hogy az ég így kegyel,
És hivatalomat dicsően látom el.
Engedje meg, uram, mert azért zavarom csak,
Hogy egy rendeletet a házon végrehajtsak...

ORGON
Hogy ön azért...

LOJÁLIS ÚR
                   Uram, csak semmi izgalom.
Egy kis fölszólítás, ez a hivatalom,
Kilakoltatni önt s övéit s persze minden
Ingóságot, bútort elszállíttatni innen.
Jogerős rendelet és haladéktalan...

ORGON
Én, innen el?

LOJÁLIS ÚR
           Igen, ha úgy tetszik, uram.
Hiszen most már e ház, ezt tudjuk mind a ketten,
A jó Tartuffe úré, megfellebbezhetetlen.
Az ön javainak ura s gazdája ő
Egy szerződés szerint, mely nálam lelhető,
S nyugodjék meg, uram, szabályos és hibátlan.

DAMIS
(Lojális úrhoz)  Csak bámulok - ilyen pimaszt még sose láttam.

LOJÁLIS ÚR
(Damishoz)  Uram, én önnel itt tárgyalni sem tudok,
De látom, ez az úr megfontolt és nyugodt. (Orgonra mutat)
Mert jámbor ember ő, tudja, hogy mi a dolga:
S biztos, hogy soha a törvénnyel nem dacolna.

ORGON
De...

LOJÁLIS ÚR
   Jól tudom, uram, hogy egymillió miatt
Sem tűrne lázadást vagy villongásokat,
S mint hű alattvaló és tisztességes ember
Elszenvedi, amit a törvény szava rendel.

DAMIS
Főporkoláb uram, nem gondolja-e, hogy
Fekete zubbonya ingerli e botot?

LOJÁLIS ÚR
(Orgonhoz)  Küldje el a fiút, vagy megteszem, amit kell:
Sajnálatomra egy jegyzőkönyvet veszek fel,
S elmarasztalom önt haladéktalanul.

DORINE
(félre) Illojális nagyon ez a Lojális úr!

LOJÁLIS ÚR
A jó embereken én mindig meghatódom,
S e megbízást nem is vállalnám semmi módon,
Ha  nem azért, hogy így örömet okozok
Önnek, s én járok el ügyében, nem azok,
Kik nem néznek ilyen nagy tisztelettel önre -
Eljárásuk bizony egy kissé durva lenne.

ORGON
Rosszabb lehet-e, mint hogy az embereket
Házukból kiteszi?

LOJÁLIS ÚR
               Kap időt eleget.
Mert holnapig, hogy ön jóságomat belássa,
Haladékot adok a kilakoltatásra.
Persze az éjszakát, azt itt kell töltenem:
Nem lesz itt senki más, csak én s tíz emberem.
De lefekvés előtt  - ez formaság, szabályzat -
Ön átadja nekem minden kulcsát a háznak.
Lesz gondom arra, hogy itt csend és rend legyen,
S ne zavarja az ön nyugalmát senki sem.
Reggelre azután kell persze itt ügyesség:
Az utolsó szegig - és csak sietni tessék.
Ne féljen, itt marad tíz erős emberem
Önnek segíteni, hogy minden kint legyen.
Ilyen szívélyesen ki intézné e dolgot?
És minthogy önnel én ilyen kegyet gyakorlok,
Viszontszolgálatul csak azt kérem, uram,
Hadd működhessem itt én is zavartalan.

ORGON
(félre) Abból amim maradt, itt helyben és azonnal
Megfizetném a száz legszebb Lajos-arannyal
Azt az élvezetet, hogy úgy vágja pofon
Ezt a rongy alakot, ahogyan csak tudom.

CLÉANTE
(halkan Orgonhoz) Csak ártanál vele.

DAMIS
               Úgy felháborít engem,
Hogy máris viszketést érzek a tenyeremben.

DORINE
Az ön háta olyan jó szélesre szabott,
Kedves Lojális úr - illenék rá a bot.

LOJÁLIS ÚR
A pimaszságait, szívem, könnyen letörném,
Mert asszonyokra is vonatkozik a törvény.

CLÉANTE
(Lojális úrhoz)  Fejezzük is be már, beszéltünk eleget,
Kérjük az iratot, azután elmehet.

LOJÁLIS ÚR
Viszontlátásra!
A jóságos Isten óvja!

ORGON
Csapjon le mennyköve beléd és megbízódba!

ÖTÖDIK JELENET
Orgon, Cléante, Mariane, Elmira, Pernelle asszony, Dorine, Damis

ORGON
Most láthatja, anyám, hogy igazam van-e:
Elég bizonyíték az ügy kifejlete.
Nos, világos-e már a többi árulása?

PERNELLE ASSZONY
Úgy vagyok, mint aki égből potyog a sárba.

DORINE
(Orgonhoz)  Kár panaszkodnia, kár őt csepülnie,
Ha szent szándékait így teljesíti be.
A szeretetben ő olyan tökélyre tett szert,
Tudja, hogy a vagyon kísérti meg az embert!
És tiszta irgalom, ha ettől fosztja meg:
Szeme előtt csupán az ön üdve lebeg.

ORGON
Hallgasson - mindig ezt kell mondanom magának.

CLÉANTE
(Orgonhoz)  A baj ellen milyen orvosságot találhat?

ELMIRA
Ha közhírré teszi rút merényleteit,
A szerződést ezek érvénytelenitik,
S hálátlansága oly mélységesen sötét lesz,
Hogy nem juthat el a gaztett élvezetéhez.

HATODIK JELENET
Valér, Orgon, Cléante, Elmira, Mariane stb.

VALÉR
Bocsánat, Orgon úr, meg kell zavarnom itt,
De a fenyegető veszély rákényszerít.
Egy barátom, aki örül, ha megkímélhet,
És tudja, hogy mi fűz önhöz, miféle érdek,
Megszegte esküjét, s azon melegiben
Egy nagy, hivatalos titkot közölt velem,
S üzenete nyomán rögtön idesiettem,
Hogy értesítsem, és rögtön szökni segítsem.
A gazember, aki sokáig csalta önt,
Fejedelmünk elé kihallgatásra ment.
Ott megvádolta önt, és bűnjelként adott át
Uralkodónknak egy irattal telt kazettát,
S előadta, hogy ön tudva rejtette itt
Egy fölségáruló titkos papírjait.
Nem tudom pontosan, mi vétke önnek ebben,
De parancs íratott az ön személye ellen,
Sőt még Tartuffe maga is engedélyt kapott,
Hogy elkísérheti a rendőr hadnagyot.

CLÉANTE
Nézd csak, az áruló fegyvert szerez jogának,
Hogy örökölje a házat s vagyont utánad.

ORGON
Az ember igazán förtelmes bestia!

VALÉR
Most a kis haladék is végzetes hiba,
Hintóm a kapuban: jöjjön, fő a sietség,
S itt van ezer arany a költségekre: tessék.
Ne veszítsünk időt: a villám fenyeget,
Csapásai elől más kiút nem lehet.
Arról gondoskodom, hogy biztos helyre érjen.
És mig célba nem ér, én végig elkisérem.

ORGON
Ez a gondoskodás hogy lekötelezett!
Most nincsen rá idő, hogy megköszönjem ezt,
De tán megérem, és az ég megsegít abban,
Hogy hű szolgálatát még viszonozni tudjam.
Isten veletek és vigyázat...

CLÉANTE
                       Gyorsan el!
Igyekszünk majd, öcsém, megtenni, ami kell.

HETEDIK JELENET
Rendőr hadnagy, Tartuffe, Valér, Orgon, Elmira, Mariane stb.

TARTUFFE
(megállítja Orgont)
Lassan, uram, minek szaladni? Csak nyugodtan:
Megpihenhet hamar egy jó, közeli lyukban.
Letartóztatjuk, és e percben már fogoly.

ORGON
Áruló, ezzel a fogással búcsúzol?
Így sikerült, bitang, utadból félretenned?
Ez hát a teteje az egész förtelemnek?

TARTUFFE
E rágalmaival, uram, hiába sért;
Én mindent el tudok szenvedni Istenért.

CLÉANTE
Azt meg kell adni, hogy ehhez nagy türelem kell.

DAMIS
Isten nevével is játszik ez a gazember!

TARTUFFE
Szándékomat dühük sem másíthatja meg,
De bátran megteszem kötelességemet.

MARIANE
Mondhatom, igazán dicsőségére válik,
Hogy miért jött, s milyen megbízatással áll itt.

TARTUFFE
Dicsőség bármilyen megbízás, amelyet
Az a hatalom ad, melytől ez is ered.

ORGON
S arra emlékszel-e, te hálátlan gazember,
Hogy honnan húztalak ki irgalmas kezemmel?

TARTUFFE
No igen, jól tudom, mennyire segített,
De a trón érdeke áll mindenek felett,
Ez kívánja, e szent függés, jogos erőszak,
Hogy most minden egyéb hálát szívembe fojtsak,
Jó barátot, szülőt, feleséget, s ha kell,
Magamat is velük áldozom érte fel.

ELMIRA
Csaló!

DORINE
   Ehhez hogy ért: amit mindenki tisztel,
Köpenynek szabja ki, s beburkolózik ezzel.

CLÉANTE
S ha ily tiszta, és nem néz önérdeket,
Ez a nagy buzgalom, mellyel itt kérkedett,
Miért várt vele, míg Orgon úr tetten érte,
Hogyan tört titkosan neje becsületére?
Eszébe sem jutott őt följelenteni
Addig, amíg magát ő nem kergette ki!
Nem azért említem, hogy szándékát ne állja,
Az adományt, melyet imént hagyott magára,
De ha a bűne ez, és így bánik vele,
Az ajándékba ön miért is ment bele?

TARTUFFE
(a hadnagyhoz) Uram, túl sok idő vész el a nyelvelésben -
Hát végrehajtani a parancsot ne késsen.

RENDŐR HADNAGY
Igen, már túl soká időztünk e helyen:
Jókor szólt közbe, hogy amit kell, megtegyem.
És majd kísérem önt, s ön azonnal elindul
A börtönbe, amely lakhelye lesz ezentúl.

TARTUFFE
Én, uram?

RENDŐR HADNAGY
       Igen, ön.

TARTUFFE
               Börtönbe? Hogy lehet?

RENDŐR HADNAGY
E kérdésére nem magának felelek. (Orgonhoz)
A veszélyből, uram, térjen magához újra.
Uralkodónkat a hazugság undorítja,
Szeme az emberi szívekbe lát bele,
S nem téveszti meg a csalók művészete.
Helyes ítélete, finom, nagyszerű lelke
Az élet menetét mindig jól megfigyelte,
Mindig megfékezi nagy indulatait,
Soha szilárd esze végletbe nem esik.
Megadja az igaz jámbor fénykoszorúját,
De nem lesz soha e buzgalma elvakultság,
S bárhogy tiszteli a szentet, az igazit,
Az álszentektől ő éppúgy undorodik.
Ez sem elég ravasz ahhoz, hogy őt becsapja,
Mert nem szedheti rá semmi ördögi csapda.
Tiszta és átható szemének sugara
Belehatolt e szív aljas zugaiba.
Önt vádolta be ő, de saját maga végre
E tett folytán jutott a bíróság kezére,
Egy hírhedett csaló, kit a fejedelem
Már régóta keres, mindig más neveken,
Oly sok terheli őt, annyi fekete bűne,
Hogy egész kötetek telnének ki belőle,
Uralkodónk, kit a csalás visszataszít,
Meggyűlölte gonosz hálátlanságait,
Most még e legnagyobb szörnytettét is kivárta,
S engem csupán azért adott szolgálatára,
Hogy lássuk csak, mit is mer még a szemtelen,
És leleplezzük itt, ön előtt, hirtelen,
És elrendelte, hogy ami írást e gaznak
Ön kiszolgáltatott, most tőle elkobozzak,
S hatalma a kötést érvényteleníti,
Mellyel ön javait átengedte neki,
Végül az ön bűnét, melybe titkon barátja
Szökésekor esett, ezennel megbocsátja,
Ezzel hálálja meg azt az odaadást,
Mellyel ön valaha az ő pártjára állt,
És így mutatja meg, hogy jó szíve a bajban
Megjutalmazza azt, ki jól szolgálta hajdan.
Hogy nem felejti el soha az érdemet,
S emlékezete nem a rosszat őrzi meg.

DORINE
Áldott legyen az ég!

PERNELLE ASSZONY
                 Szívemről kő esett le.

ELMIRA
Szerencsés fordulat!

MARIANE
                 Hát ezt ugyan ki hitte?

ORGON
(Tartuffe-höz, akit a rendőr hadnagy magával visz)
Látod, te áruló...

CLÉANTE
             Öcsém, fékezd magad,
Méltatlanságait átvenni nem szabad.
E nyomorultat itt rossz sorsa már elérte,
Ne bántsd: rábízhatod lelkiismeretére
Kívánjuk neki, hogy találjon rá szive
Az emberi erény jó ösvényeire,
Javítsa életét, és bűnét meggyűlölje,
S a nagy fejedelem se sújtsa őt a földre,
Te pedig magad trónja elé veted,
S hálát adsz, hogy ilyen szelíden bánt veled.

ORGON
Jól mondod ezt, igen: menjünk hát mind eléje.
S hálás szívünk az ő kegyes szívét dicsérje.
És ha leróttuk ezt az első tartozást,
Sorra kerítjük a következőt, a nászt:
Megünnepelni, hogy ők ketten egybekelnek,
S Valérban az igaz és nagylelkű szerelmet.